0 0
Read Time3 Minute, 33 Second

Miért jók a munkásszállók Budapest területén?

Talán a legfontosabb kiemelni azt, hogy bizony a munka befolyásolja az életünket, miután elvégeztük a sulis éveinket és elkezdjük élni a felnőttek életét, így mikor az ember bizony elkezdi a dolgozók életét élni, fontos lesz számára a megfelelő munkahely felkutatása, mely mint anyagilag, s helyileg is megfelel az elképzeléseinek az adott munkaterületen. Sajnos sokszor vannak kisebb-nagyobb nehézségek munkakeresésben és a legtöbb esetben a munkahely elhelyezkedése tud különféle problémákkal járni utazás és a munkahely elérése tekintetében.
Sokan utaznak a fővárosba vidékről a jó munkahely reményében, így hát bizonyos munkásszállók Budapest környezetében is megjelenik emiatt, hogy támogassák a munkaerőt, ugyanis több cég és munkahely kínál lehetőséget dolgozói számára, mint például vidéken, így rengetegen hagyják el otthonukat egy jó munkahely reményében. Sajnos azonban, sokan nem bírják fizikailag és szellemileg, hogy több órán át utazniuk kell a munkahelyükre.
Ezen segítenek a munkásszállók.

munkasszallok-Budapest_pic1

Munkásszállók Budapest városában általában

A legtöbb esetben a munkásszálló átmeneti megoldás vagy pedig egy ugródeszka is lehet ez az ember életében, mert bár munkásszállókról van szó, sokan nem csak emiatt vannak jelen helyeken. Magánéleti történések részben vagy egészben indukálhatják a helyzetet, ugyanis Sokan családi okokból vannak munkásszállókon.  Azután kerültek munkásszállókra, hogy elváltak, vagy éppen fiatalok is megjelennek pályájuk legelején. Sokan átmeneti megoldásnak szánják, ugyanis manapság a Budapesti albérletek árának határa a csillagos ég és sok pályakezdő fiatal nem engedheti meg magának a bérlést, főleg, ha nem tud támogatásban részesülni.
Sok munkásszálló lehetősége megnyílik Budapesten ezeknek az embereknek. Erről néznénk meg jelenleg pár példát. 

Munkásszállók Budapesten: ezek a kedvenceink

A fővárosban is számos szálláslehetőséget találni, de nem mindegyik elégíti ki azokat az igényeket, amiket egy ilyen speciális és hosszútávú tartózkodás teremt. A munkásszállók Budapest környékén fellelhető legjobb lehetőségeit szedtük az alábbiakban össze.

Botel hotel
Ennek a budapesti munkásszállónak az ára 4200 FT-tól indul.
A munkásszálló a Duna egyik mellékágában, a városközpont közelében helyezkedik el. A szálló könnyen megközelíthető autóval és tömegközlekedéssel egyaránt. Természetvédelmi övezetnek nyilvánították a környékét. Az autóval érkezőknek ingyenes parkolást is biztosítanak.
Két ágyas, saját fürdőszobás szobák berendezését hűtőszekrény, ágy, asztal, szék, ruhásszekrény, ágynemű, ágyneműhuzat és televíziókészülék képzik a munkásszállón.
A közös használatú konyhában lehet sütni, főzni és ételt melegíteni, a ruhák mosására automata mosógépek állnak rendelkezésre.
Továbbá ingyenes WIFIt is biztosítanak a Botel hotelben!

A Griff Junior munkásszálló
Ennek a budapesti munkásszállónak az ára 4200 FT-tól indul.
A szálló a XI. kerületben, a Kelenföldi pályaudvar közelében helyezkedik el, így jó közlekedési lehetőséget nyújt.
A két és három ágyas szobákban található hűtőszekrény, televízió a kikapcsolódáshoz, asztal, szék, ruhásszekrény, ágynemű és ágyneműhuzat is. Sütni, főzni, illetve ételt melegíteni a közös használatú konyhában lehet. Ruhák mosásához automata mosógépeket, továbbá ingyenes WIFI internet csatlakozást is biztosítanak a szálláson.

A Ventura Hotel munkásszállók Budapest szívében:
A budapesti munkásszállónak az ára 4200 FT-tól indul, így megfizethető áron költözhető.
A szállás Budapest XI. kerületében, Újbuda városközpont közelében található, így sok lehetőséget kínál környezetében is, a munka utáni kikapcsolódásra vagy a bevásárlásra. Könnyen megközelíthető autóval és tömegközlekedéssel egyaránt.
Két – három és négyágyas szobák is rendelkezésére állnak a lakóknak, amik ráadásul saját fürdőszobás szobák, melyek berendezését hűtőszekrény, ágy, asztal, szék, ruhásszekrény, ágynemű, ágyneműhuzat és televíziókészülék képezik. Sütni, főzni és ételt melegíteni a közös használatú konyhában lehet, a ruhák mosására automata mosógépek állnak rendelkezésre.
Ingyenes WIFI internet csatlakozást is biztosítanak.


A Soroksári úton lévő munkásszállók Budapest IX. kerületében:

4400FT-tól már ez a szálláshely is elérhető.
A szálló közel a belvároshoz, Budapest IX. Kerületében a Soroksári úton található. Az újonnan és igényesen kialakított, tágas, világos szobákban a pihenés minden dolgozó számára biztosított. Két és három ágyas szobákkal várják vendégeiket. Minden szobában található hűtőszekrény, ágy, asztal, szék, ruhásszekrény, ágynemű és ágyneműhuzat, TV. Sütni, főzni és ételt melegíteni a közös használatú konyhában lehet, a ruhák mosására automata mosógépek állnak rendelkezésre. Továbbá ingyenes WIFI internet csatlakozást is biztosítanak az itt megszálló vendégeiknek.

munkasszallok-Budapest_pic2

Munkásszállók Budapest környékén kiváló lehetőséget jelentenek

Mivel egyre többen hagyják el az otthonukat a munkájuk érdekében, így hát munkásszállók Budapest környékén is lehetőséget biztosítanak a lakhatás megoldására.
Még akkor is, ha nem is hosszútávra gondolkodik az ember, csak a munka okozta ideiglenes kis időre, vagy amíg nem keres annyit, hogy albérletet vagy otthont biztosítson magára, arra teljesen megfelelő a munkásszállók okozta lehetőségekkel való élés.
Ugyan sokszor akadnak kellemetlen sztereotípiák a munkásszállókról, azonban kellemeset is lehet csalódni a szállók nyújtotta lehetőségekben. 

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %
iveco-szerviz_pic3 Previous post Szükség volt az IVECO szervizre
kivizsgalas_sportoloknak_pic1 Next post Kivizsgálás sportolóknak