Csuklótörést szenvedett a showman
Galéria - Fábry Sándor is visszalépett a Nemzeti Vágtától
Egy hete egy filmes felkérés miatt Pintér Tibor lépett vissza a Nemzeti Vágtán való részvételtől, most pedig Fábry Sándortól is búcsúztak a szervezők: ő a csuklóját törte el, emiatt nem tud fogatot hajtani.
2011.09.07 13:29ma.hu / RedLemonKisorsolták a Nemzeti Vágta előfutamainak összeállítását, amelyen az érintett versenyzőkön kívül jelen volt a legtöbb sztár is, aki részt vesz a hétvégén megrendezendő Sztárfutamok valamelyikén. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum Márványtermében lezajlott eseményről azonban hiányzott Fábry Sándor, aki néhány nappal ezelőtt csuklótörést szenvedett. Emiatt bármennyire is készült a nagy fogatvágtára, le kellett mondania a hétvégi megmérettetést.
Egy hete Pintér Tibor jelentette be, hogy visszalép, mivel egy olyan filmben kapott szerepet, ami színészi pályájának meghatározó állomása lehet, és a forgatási napok bizonytalansága miatt nem akarta megkockáztatni, hogy esetleg épp a sztárfutam napján ne érjen rá. Lóra pattan viszont szombaton Trokán Nóra, Kaszás Géza, Hajas László és Katus Attila, valamint a Fábry helyett beugró Piroch Gábor is.
A közjegyző jelenlétében megtartott sorsolást egy díszes lovas felvonulás előzte meg, melynek során 8, ünnepi díszben tündöklő lovaskocsi vonult át a belvároson lovashuszárok kíséretében, utóbbiak vitték a vágtára benevezett települések zászlait, így meneteltek egészen a Várban lévő Kapisztrán térig.
A sorrendet a sztárok kezére bízták, Faragó András, Bebe, Trokán Nóra izgatottan nyúltak a faládába, majd őket Fekete László, Bárdosi Sándor, Hajas László és Keresztes Ildikó követte. A feszült várakozást egy jóízű beszélgetéssel oldották fel a húzás végeztével a vár macskaköves terén.
„Nagyon sajnálom, hogy a balesetem miatt nem indulhatok az idei Fogatvágta mezőnyében, és remélem, hogy ezzel nem csak én vagyok így, hanem az esemény szervezői is!” - mondta a tőle megszokott csipkelődő humorral Fábry Sándor, aki azt is hozzátette, hogy jövőre természetesen számíthatnak rá - a szervezők pedig biztosították róla, hogy visszavárják, de most elsősorban mielőbbi gyógyulást kívántak a showmannek.
Még több hír a sztárokról
| 1. pálya | 2. pálya | 3. pálya | 4. pálya | 5. pálya | 6. pálya | |
| 1. | Sepsi-szentgyörgy | Zalaszentgrót | Győrszemere | Sárbogárd | Kovács-szénája | Székely-udvarhely |
| 2. | Csesznek | Mágocs | Ágasegyháza | Eger | Sarkad | Bőny |
| 3. | Budapest Újbuda | Bükkösd | Törtel | Dunakiliti | Kálnok | Zabola |
| 4. | Budapest Ferencváros | Beregdaróc | Esztergom | Budapest XVIII. ker. | Sződliget | Érsekhalma |
| 5. | Akasztó | Tata | Ivád | Komárom | Tiszabercel | Kecskemét |
| 6. | Hédervár | Szeged | Csíkzsögöd | Verőce | Demecser | Csaroda |
| 7. | Budapest Budavár | Budapest Zugló | Kaposvár | Domony-völgy | Kozárd | Homokháti Kistérség |
| 8. | Karád | Szentkirály | Nagykőrös | Hévíz | Tát | Almás-keresztúr |
| 9. | Bordány | Siófok | Karos | Nyírbátor | Biharugra | Csabdi |
| 10. | Szigetvár | Foktő | Paks | Baja Kistérség | Izsák | Gödöllő |
| 11. | Maglóca | Szigliget | Baja | Szekszárd | Nyíregyháza | Zsana |
| 12. | Lébény | Ludas | Orosháza | Budapest Kőbánya | Illyefalva | Gyula |
A futamgyőztesek első két helyezettje jut tovább a hat középdöntőbe, amelyeknek első helyezettjei jutnak be a döntőbe.

ByeAlex kísérői szerint a legjobb tíz közé kerülnek
ByeAlex a döntőbe jutással is elégedett, színpadi produkciójának kísérőzenészei optimistábbak: úgy látják, minden esély megvan a korábbi éveket felülmúló magyar szereplésre a malmői Eurovíziós Dalfesztivál fináléjában.
ByeAlex képviseli hazánkat
Eurovíziós Dalfesztivál - indul a döntő
Utasként szenvedett sérüléseket
Mentőhelikopter vitte kórházba George Michaelt: autóbalesete volt
Rekorddöntésre készül a bűvész
Maratoni bűvészkedéssel emlékezik Lui mágus Rodolfóra
Nagy Sanyi és Kokó hiába vetett be mindent
Képek - Ha úriember, akkor Hajdu Steve a nyerő
Már csak a vállalkozói igazolványra vár
Két filmmel indítja orosz karrierjét Gerard Depardieu
Egy magáncég szerint az ő tulajdonuk a BRCA1
Szabadalom védi Angelina Jolie hibás génjét?!

Jó a halszaporulat a Tisza-tavon
A Tisza-tavon tízmilliós nagyságrendű bevételkiesést okozott a vízkezelőnek, ám segítette a halak természetes szaporodását az elmúlt hetekben levonult árvíz.
Veszélyes árut szállítók is akadtak
Több mint négyezer járművet ellenőriztek - akadt egy-két kapás is
Lesodródtak az útról
Árokban landoltak a cigicsempészek
Súlyos bírságra számíthatnak
Feketemunkások ajánlkoztak be a NAV-hoz
"BBB plusz"-ra rontotta
Megvonta az elsőrendű "A" osztályzatot Szlovéniától a Fitch
Krakkó
A dohánytermékek uniós szabályozásáról tárgyaltak a V4-ek
Devizapiac
Tartotta árfolyamát a forint

Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A tavaszi fák pollenszórása fokozatosan visszaszorul, erősödik viszont a nyári gyomoké, főleg a pázsitfűféléké.
Napi horoszkóp - 2013. május 18.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!
Pollenhelyzet
Erősödött a pázsitfűfélék pollenszórása
A magzat felismeri anyja hangját
Már az anyaméhben kezdetét veszi a nyelvtanulás

Korok és borok Hévízen
A római korból egészen a 13. századig juthatnak el gasztronómiai és kulturális lehetőségek igénybevétele mellett a látogatók azon a sétaúton, amely Hévíz egregyi városrészében készül. A beruházás remények szerint 2014-ben készül el.
A zeneszerző születésének évfordulóján
Lohengrin és egyéb Wagner-művek az Erkelben
Cseh művészek fellépése
Csekkold! - a Katonában
A hagyományok jegyében
Miénk a vár! - fesztivál a Vajdahunyadvárban
Lövések dörrentek
Cannes - hatalmas pánik a tévéközvetítésen - VIDEÓ!
Számos díjat elnyert
Cannes - az iráni Aszgar Farhadi filmje sikeresen debütált
1100 zarándok vonattal
Képekkel: megérkezett Csíkszeredába a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz zarándokvonat

Négy órát várakoznak a kamionok Záhonynál
Négy órára nőtt a kamionok átkelési várakozási ideje a Záhony és Csap közötti magyar-ukrán határállomáson szombaton késő délutánig.
Hosszan küzdöttek érte a mentők
Halálos gázolás Gyomaendrődön
Határátlépés
Három órát várakoznak a kamionok Záhonynál
Sebességkorlátozással közlekednek a vonatok
Halálra gázolt a vonat egy férfit Debrecenben
Az egyik autó a villamos sínjére csúszott
Baleset Budapesten a Nyugati térnél - két sérült
A kassai Vasművet privatizáló Rezes lánya
Halálos baleset az M3-ason - vádat emeltek a szlovák nő ellen
LMP-s gyanú?
Feltörték Papcsák autóját - csak a pénzt és a mobilt vitték el

18+ képek - Ma melyiket hámozná le Xenia pillangótestéről?
Hiába, aki jól néz ki, az mindenben jól néz ki. Xenia az élő példa rá, mindegy, milyen fehérneműt vesz, felforrósítja a hangulatot, miközben a leghőbb vágyunk, hogy inkább semmit ne vegyen fel!
Számos ellenséget szerez
"Cigarettaseriff" vs. a dohányosok utolsó mentsvára
Vásárlóknak adták ki magukat
Fegyveres rablókat csíptek el a fővárosban
Úszóverseny közben
Összedőlt a mobil lépcső a BVSC uszodában - heten sérültek
Egyiküket megzsarolta
Fiatalkorú lányokkal létesített szexuális kapcsolatot, le is filmezte
Másik hajóról vették észre
Elsüllyedt egy vitorlás a Balatonon, több embert ki kellett menteni
Elfogták a fiatal nőt
Lopni akart, dulakodás lett a vége
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:36 Ferenc pápa óva intette a hívőket a bezárkózástól
- 0:54 Megint rengett a föld Heves megyében - most az M3-as alatt
- 0:38 Bassár el-Aszad elnök tagad, és nem mond le a posztjáról
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:29 Győzött a Valencia, feljött a negyedik helyre
- 22:25 Gemenci Nagydíj - Dér Zsolt nyerte az első szakaszt
- 21:29 Labdarúgó NB I - menetel a Videoton, útban az ezüst felé
top fórum témák:
- Lelki, erkölcsi, szellemi adósságainkkal kellene szembesülnünk!2013.05.18 22:29
- Merkel: Magyarországot a jó útra kell terelni2013.05.18 13:41
- Elhallgatott kamat - devizahiteles nyert pert a bankja ellen2013.05.18 13:39
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.18 09:30
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.18 07:59

Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


