Először indult páros szám a sportágban
Szenzációs képek - Magyar páros lett a rúdtánc világbajnoka!
Első alkalommal indítottak duó kategóriában versenyt a rúdtánc világbajnokságon, amelyet hétvégén épp hazánkban rendeztek meg, de a kupa nem utazott sokat: a nemzetközi mezőny erőssége ellenére itthon maradt a fődíj!
2011.10.03 13:39krQPálmaffy Barbara és Bardóczy Ilka hihetetlen produkciójával egyöntetűen meggyőzte a nemzetközi szakmai zsűrit, hogy bizony a magyarok is élen járnak a rúdtáncban: párosuk az első világbajnok duó a sport történetében! A csapat vállát nemcsak annak terhe nyomta, hogy első alkalommal indítottak duó kategóriát a világbajnokságon, és kiválóan kell teljesíteni, hanem az is, hogy a mezőnyben egyedüli magyarként feleltek a sport sikeréért, ráadásul hazai közönség előtt.
Pálmaffy Barbara neve már ismerősen csenghet azok számára, akik nyomon követik a rúdtánc sport életének eseményeit. Ő az a 33 éves hölgy, aki szeptemberben káprázatos előadásával megnyerte a Magyar Rúdtánc Bajnokságot. Esetében ez azt is jelenti, hogy a jövő évi világbajnokságon képviselheti hazánkat.
Ugyanezen a Bajnokságon lett duó-párja, Bardóczy Ilka a második helyezett, így semmi kétség nem fért ahhoz, hogy a hölgyek teljesítménye mindent felülmúló lesz.
Az idén hazánkban, Budaörsön megrendezett világbajnokságnak több különlegessége is akadt. A verseny történetének egyik legnagyobb szabású rendezvényét hívták életre a szervezők, mind technikailag, mind az érdeklődők számában, mind pedig kategóriában. Az egyéni versenyzők mellett ugyanis első alkalommal indítottak duó- és férfi kategóriát.
A hölgyek egyéni mezőnyében sajnos idén nem üdvözölhettünk indulót, a tavalyi magyar bajnokság győztese, Nemesvári Krisztina, alias Cofi, idén sajnos nem jutott be a legjobb tizenháromba. „Nem vagyok csalódott, hiszen tudom, hogy minden tőlem telhetőt megtettem, a maximumot nyújtottam. Viszont a külföldi sportolók, például Oroszország, vagy Amerika résztvevői sokkal nagyobb tapasztalattal rendelkeznek, hiszen náluk a rúdtánc már nem egy új keletű sport. A rutin pedig rengeteget számít egy ilyen esetben, ahol a trükkök és kivitelezésük a legfontosabb tényező, nem lehet hibázni” - mondta Krisztina.
A páros tagjai hónapok óta készültek erre az alkalomra, időt és energiát nem kímélve. „Mindketten elfoglaltak vagyunk, hiszen nem főállású sportolóként tudtunk készülni erre a napra, hanem dolgozó nőként, akik közül engem még a kisfiam is vár otthon. De amikor csak tudtunk, készültünk és gyakoroltunk, aminek most meglett az eredménye.
Elsősorban arra törekedtünk, hogy látványos forgások és tartások legyenek a produkciónkban, szép és nőies táncelemekkel tarkítva. Mindketten voltunk tartók, ami az egyik legnehezebb része ennek a számnak, így ezzel is tudtuk színesíteni az előadásunkat. Összességében nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült az, amire a leginkább vágytunk” - mesélte Barbara.
A zsűri összetételét tekintve a nemzetközi porondról érkeztek a szakértők, a duó kategóriát magyar zsűritag nem értékelhette. „A verseny tisztaságát hivatott erősíteni ez a szabály. Ellenben a női egyéni résztvevőket már én is pontozhattam. Fantasztikus előadásokat láthattunk, nagyon nehéz döntés várt ránk az összesítésnél.
A külföldi szereplők már több éve foglalkoznak ezzel a sporttal, van, aki erre tette fel az életét. Itthon ez még nem nagyon jellemző, de bízom benne, hogy hamarosan változni fog. Mindenki láthatta, hogy mire képesek ezek a sportolók. Hogy saját testük súlyát és erejét felhasználva micsoda látványos akrobatikus elemeket képesek végrehajtani a rúdon, pörgésekkel, spárgával, néhol táncos elemekkel tarkítva” - mondta Pirner Alma, a verseny magyar licencetulajdonosa.
„Úgy gondolom, hogy a nézőkben szemernyi kétség sem maradt, valóban sportról beszélünk. A lelkesedésüket hallva ott a lelátókon, ebben szinte biztos vagyok” - tette hozzá a sztár, akire mától újabb feladat vár: egy kis pihenés után kezdődhet a tavaszi amatőr bajnokság szervezése, majd rögtön utána az újabb profi kategória.
A világbajnokság hivatalos eredményei
NŐI Kategória
I. helyezett: Alesia Vazmitsel, Fehéroroszország
II. helyezett: Laurence Hilsum, Franciaország
III. helyezett: Hanka Venselaar, Hollandia
A Mighty Grip Közönségdíjának nyertese: Anzhela Kulagina, Oroszország
Legjobb rudas trükkök különdíja: Hanka Venselaar, Hollandia
Az év előadóművésze: Zoroya Judd, USA
Legszebb kosztüm különdíjasa: Alesia Vazmitsel, Fehéroroszország
FÉRFI kategória
I. helyezett: Evgeny Greshilov, Oroszország
II. helyezett: Keem S. Martinez, UK
III. helyezett: Loic Lebret, Franciaország
Legjobb rudas trükkök különdíja: Evgeny Greshilov, Oroszország
Az év előadóművésze: Evengy Greshilov, Oroszország
Legszebb kosztüm különdíjasa: Loic Lebret, Franciaország
DUÓ kategória
I. helyezett: Bardóczy Ilka és Pálmaffy Barbara, Magyarország
II. helyezett: Kate Johnstone és Bendy Kate, UK
III. helyezett: Michelle Shimmy & Matty Shields, Ausztrália
Legjobb rudas trükkök különdíja: Bardóczy Ilka és Pálmaffy Barbara, Magyarország
Az év előadóművésze: Kate Johnstone és Bendy Kate, UK
Legszebb kosztüm különdíjasa: Olga Gordienko és Valintino, Oroszország

Meghalt Donna Summer
Meghalt csütörtökön Donna Summer amerikai énekesnő, akit a disco koronázatlan királynőjeként emlegettek.
Tóth Gabi erősíti Siposék csapatát
Képek - A Mirigyek lepörgőzik Chuck Norrist
Feldühítette a felkészületlen riporter
Kiborult Czutor Zoltán, felrúgta a kávézó székét is
Praktikus ötletek napernyőre
Képek - Nem viccel a tűző nap: ide bújjunk előle!
Visszavonta a feljelentést az első masszőr
"Bocs, tévedtem" - Travolta egyik vádlója visszalépett
Mikrometszettel köszönti a gyémántjubileumon
Fantáziavilágba menekült: kávészembe faragta II. Erzsébetet
Ideális szín a nyári melegben
Képek - Burkolózz bátran fehérbe!

Stumpf István: nem a piacnak, hanem az államnak kell kormányoznia
Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a HBLF (Hungarian Business Leaders Forum) által szervezett 11. pénzügyi csúcstalálkozón azt mondta: az elmúlt két évben a kormány kétségtelenül sokat tett az államháztartás, benne a központi költségvetés konszolidálásáért.
Bajnai gyökeres fordulatot szeretne
Visszafogottságot vár Bajnaitól a Fidesz
Pénzügyi csúcs
Bajnai: gyökeres fordulatra van szükség
Hiba volt az euró bevezetése?
Visszasírja a márkát a németek fele
Az NGM közzétette
Nyilvánosak a jövő évi büdzsét megalapozó makroszámok
Sorra bedőlnek a cégek
Nőtt a felszámolások és végelszámolások száma az építőiparban
Évente 120 millió forintnál is többet keresnek
Mesés fizetést kapnak a hongkongi miniszterek

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Több módon is kielégülhet
Segítő nyelv: ezt tedd, ha megelőzted az orgazmussal a nőt!
Víz alakíthatja ki az egészségesebb szokásokat?
Megesszük a sok zöldet, ha kapunk hozzá pohár vizet!
Autizmushoz köthető viselkedés a testvéreknél
Meghökkentő: az autistának a testvére is lassan fejlődik?
Egészséges táplálkozást népszerűsítenek itthon
...de mik azok a valódi ételek?
Csak egy kis módosítás, és elindul a fogyás
Joghurt háromszor, leves átlátszón - a hatékony diéta titkai
Kicsi a betegség valószínűsége a koffein hatására?
Korán eldől a kávéivók sorsa?

Visszaszállították Tajvanra a világ legöregebb dzsunkáját
Visszaszállították Tajvanra a világ egyik legöregebb, 100 éves kínai vitorlását, az egyetlen olyan fennmaradtat, amely átszelte a Csendes-óceánt; a Csilungban csütörtökön partra rakott dzsunkát restaurálják és kiállítják a helyi tengerészeti múzeumban.
A várt összeg sokszorosát fizették érte
"Ötszázmillió micsoda?" - Drágán kelt el A kis herceg egy kézirata
Az idén negyvenéves a rendezvény
Szombaton tartják a nagymarosi ifjúsági találkozót
Magas színvonal, kiemelkedő teljesítmény
Kitüntették az Országos Idegennyelvű Könyvtárat
A neves moldovai szoprán 75 éves volt
Elhunyt Maria Biesu
Az építész szellemi hagyatékát gondozza
Megalakult a Makovecz Imre Közhasznú Alapítvány
Az időszaki kiállítást szombaton nyitják meg
Pozsonyba költözött a krasznahorkai vármúzeum gyűjteménye

Solymári buszbaleset: nem a BKV hibázott
Karambolozott egy 164-es autóbusz Solymáron, miután a jármű vezetékrendszeréből elszökött a levegő, s irányíthatatlanná vált - írták a lapok. A BKV szerint nem műszaki hiba okozta a balesetet.
A Belügyminisztérium elégedett
Magyarország nyerte el a PIN-díjat
Nem volt megfelelő a műszaki állapotuk
Razzia az M7-esen: sok járművet kivontak a forgalomból
Mentő szállította kórházba a sofőrt
Fának csapódott az autó: felmerült az ittas vezetés gyanúja
Csaknem félmillió forintnyi érték tűnt el
Trükkös lopás a hipermarket parkolójában
Nagy autók találkozása nagy sebességnél
Túlságosan utolérte Mercijével az Audit
Töménytelen vizsgadrukk
Majdnem elgázolták: az út szélén találtak a diáklányra

18+ képek - Hófehérben indít, meztelenül végzi
Vannak nők, akik nem sokat teketóriáznak, ha vetkőzésre kerül a sor, csak a rend kedvéért mutatják meg egy picit, hogy van nekik mindenféle szexi alsóneműjük is. Ez a szöszi cicababa is jobban szereti a természetes állapotát.
Senki sem tudta, hogy hulla hever a házban
Horror: múmia kergette el a betörőt
Vitték, amit értek
Fiatalok bandája tört be a bicskei áruház raktárába
Nem gondolkozott, csak cselekedett az eladó
Műanyag székkel hajtotta ki a késes bolti tolvajt
Punkzenekar készítette az extra hanghordozót
Igazi csokiból készült a lemez - és szól!
60 ezer lapkát pakolt egymásra függőlegesen
Videó - Rekordot döntött és dominófalakat
Ami mozdítható, azt viszik is
Széfben volt a vagyon, így a széfet vitték
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:03 Solymári buszbaleset: nem a BKV hibázott
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:38 Visszaszállították Tajvanra a világ legöregebb dzsunkáját
- 22:30 Klímavédő smaragdfákat kapott Nyíregyháza
- 21:31 Ritka római pénzekre bukkantak Nagy-Britanniában
- 20:29 Az új iraki olajvezeték veszélyezteti Babilont
- 19:59 Jön a fagy
ELSled Kft.Üzletvezető
ADAMIT Team Kft.Junior menedzser
Work Way Club Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Kedvenc zenéink2012.05.17 21:51
- ÍRD LE,2012.05.17 20:36
- Zsidó művészet2012.05.17 20:34
- Mehet az Egyesült Államokba Raúl Castro lánya2012.05.17 20:03
- Harangot loptak egy szerb ortodox templomból Horvátországban2012.05.17 19:35

Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




