Hamarosan újra rajtol a Lovas Világkupa
Képek - Pataky Attila: "Nekem a részvétel a fontos"
Még elevenen él bennünk a Nemzeti Vágta izgalma, de máris itt az újabb lovas esemény, amihez ezúttal is számos sztár csatlakozott: színészek, sportolók, énekesek és más művészek.
2011.11.24 16:55RedLemon2011-ben még több programmal és versennyel várja a látogatókat az V. OTP Lovas Világkupa. A december 2-4. közötti eseményre az indulók heteken, hónapokon át készülnek lovaikkal.
A rendezvény főszervezői, a Lázár fivérek idén sem bíznak semmit a véletlenre, látványos show-kkal, nemzetközi szintű versenyekkel ejtik ámulatba a közönséget. Az esemény csúcspontjaként először mutatkozik be Magyarországon az európai lovas rendezvények sztárja, a világhírű francia kaszkadőr és lóidomár, Lorenzo. Ráadásul az idei Lovas Kupáról sem maradhatnak el a hazai hírességek futamai, így a jubileumi évben újra szurkolhatunk kedvenceinknek.
Az eseményt beharangozó ünnepélyes fogadáson Lázár Vilmos, a Magyar Lovas szövetség elnöke Lázár Zoltánnal, Mondok Józseffel és Horváth László miniszterelnöki megbízottal karöltve köszöntötték az esemény résztvevőit. A három napos eseményen összesen 21 nemzet közel 200 lovasa, a világ legjobb lovas sportolói lesznek láthatók az Arénában mintegy 300 lóval, így ezúttal is izgalmas versenynek nézünk elébe.
Az idei évben is kiemelt programnak tekinthető hazai médiaszemélyiségek és sportolók díjugrató- és fogathajtó versenye mellett újra megrendezésre kerül az OPT Lóerő Próba néven ismert közkedvelt sorverseny, ahol a hírességek gyerekekkel állnak rajthoz, hogy bizonyítsák ügyességüket.
A háromféle versenyszámban olyan sztárok vesznek részt, mint Szabó Zsófi, a Jóban Rosszban színésznője, Fábry Sándor, Pataky Attila, Sasvári Sándor, Mészöly Géza, Rékasi Károly, a kajakozó Kovács Katalin, Faragó András, Piroch Gábor, Szöllősi Györgyi, Bebe, Katus Attila, Galambos Lajos és Mága Zoltán, valamint Kovács Péter freestyle világbajnok.
Sasvári Sándor a tavalyi év egyik közkedvelt versenyszámában, a Ride and Drive-ban indul, ahol nem csak a lovagló-és vezetési technikáját kell bizonyítania, de akadályugratásban is jeleskednie kell.
„Nekem a ló az életem. Ahol ló van, ott bármilyen feladatot szívesen vállalok. Már negyedévszázada versenyzek, és rendszeres résztvevője vagyok a Lovas Világkupának is. Az első kupát ráadásul én nyertem. Mivel minden nap lovagolok és heti rendszerességgel edzek, nincs szükségem különösebb felkészülésre. A vezetést pedig folyamatosan gyakorolom, hiszen éjjel-nappal úton vagyok. Idén ötödik alkalommal indulok Szaturn nevű lovammal. Egyszer versenyeztem idegen lóval, de többször leestem róla, ezért ezt idén nem kockáztatom meg” – mesélte Sasvári Sándor.
Pataky Attila tavalyi győzelme után magabiztosan tekint a fogathajtó versenyre. „Egy-két edzésre mindenképpen kimegyek Domonyvölgybe a Világkupa előtt, de nem aggódom, hiszen számomra a részvétel a fontos. Imádom ezt a közeget, pedig csak 50 évesen tanultam meg lovagolni. Érzem a lovakat, a lovak pedig éreznek engem. Szinte mindenki esélyes, főképp Fábry Sándor, aki rutinos versenyzőnek számít. Nem zavarna, ha idén lekőrözne, hiszen az én életem már így is tele van győzelemmel. De azért nem fogom hagyni magam” – mondta nevetve Pataky Attila.
Lázár Vilmosék várják a jövő lovasait is. A pénteki III. Nemzeti Gyermek Lovasnapon 13 ezer gyermek ünnepel majd együtt a nyeregben.

Meghalt Donna Summer
Meghalt csütörtökön Donna Summer amerikai énekesnő, akit a disco koronázatlan királynőjeként emlegettek.
Tóth Gabi erősíti Siposék csapatát
Képek - A Mirigyek lepörgőzik Chuck Norrist
Feldühítette a felkészületlen riporter
Kiborult Czutor Zoltán, felrúgta a kávézó székét is
Praktikus ötletek napernyőre
Képek - Nem viccel a tűző nap: ide bújjunk előle!
Visszavonta a feljelentést az első masszőr
"Bocs, tévedtem" - Travolta egyik vádlója visszalépett
Mikrometszettel köszönti a gyémántjubileumon
Fantáziavilágba menekült: kávészembe faragta II. Erzsébetet
Ideális szín a nyári melegben
Képek - Burkolózz bátran fehérbe!

Stumpf István: nem a piacnak, hanem az államnak kell kormányoznia
Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a HBLF (Hungarian Business Leaders Forum) által szervezett 11. pénzügyi csúcstalálkozón azt mondta: az elmúlt két évben a kormány kétségtelenül sokat tett az államháztartás, benne a központi költségvetés konszolidálásáért.
Bajnai gyökeres fordulatot szeretne
Visszafogottságot vár Bajnaitól a Fidesz
Pénzügyi csúcs
Bajnai: gyökeres fordulatra van szükség
Hiba volt az euró bevezetése?
Visszasírja a márkát a németek fele
Az NGM közzétette
Nyilvánosak a jövő évi büdzsét megalapozó makroszámok
Sorra bedőlnek a cégek
Nőtt a felszámolások és végelszámolások száma az építőiparban
Évente 120 millió forintnál is többet keresnek
Mesés fizetést kapnak a hongkongi miniszterek

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Több módon is kielégülhet
Segítő nyelv: ezt tedd, ha megelőzted az orgazmussal a nőt!
Víz alakíthatja ki az egészségesebb szokásokat?
Megesszük a sok zöldet, ha kapunk hozzá pohár vizet!
Autizmushoz köthető viselkedés a testvéreknél
Meghökkentő: az autistának a testvére is lassan fejlődik?
Egészséges táplálkozást népszerűsítenek itthon
...de mik azok a valódi ételek?
Csak egy kis módosítás, és elindul a fogyás
Joghurt háromszor, leves átlátszón - a hatékony diéta titkai
Kicsi a betegség valószínűsége a koffein hatására?
Korán eldől a kávéivók sorsa?

Visszaszállították Tajvanra a világ legöregebb dzsunkáját
Visszaszállították Tajvanra a világ egyik legöregebb, 100 éves kínai vitorlását, az egyetlen olyan fennmaradtat, amely átszelte a Csendes-óceánt; a Csilungban csütörtökön partra rakott dzsunkát restaurálják és kiállítják a helyi tengerészeti múzeumban.
A várt összeg sokszorosát fizették érte
"Ötszázmillió micsoda?" - Drágán kelt el A kis herceg egy kézirata
Az idén negyvenéves a rendezvény
Szombaton tartják a nagymarosi ifjúsági találkozót
Magas színvonal, kiemelkedő teljesítmény
Kitüntették az Országos Idegennyelvű Könyvtárat
A neves moldovai szoprán 75 éves volt
Elhunyt Maria Biesu
Az építész szellemi hagyatékát gondozza
Megalakult a Makovecz Imre Közhasznú Alapítvány
Az időszaki kiállítást szombaton nyitják meg
Pozsonyba költözött a krasznahorkai vármúzeum gyűjteménye

Solymári buszbaleset: nem a BKV hibázott
Karambolozott egy 164-es autóbusz Solymáron, miután a jármű vezetékrendszeréből elszökött a levegő, s irányíthatatlanná vált - írták a lapok. A BKV szerint nem műszaki hiba okozta a balesetet.
A Belügyminisztérium elégedett
Magyarország nyerte el a PIN-díjat
Nem volt megfelelő a műszaki állapotuk
Razzia az M7-esen: sok járművet kivontak a forgalomból
Mentő szállította kórházba a sofőrt
Fának csapódott az autó: felmerült az ittas vezetés gyanúja
Csaknem félmillió forintnyi érték tűnt el
Trükkös lopás a hipermarket parkolójában
Nagy autók találkozása nagy sebességnél
Túlságosan utolérte Mercijével az Audit
Töménytelen vizsgadrukk
Majdnem elgázolták: az út szélén találtak a diáklányra

18+ képek - Hófehérben indít, meztelenül végzi
Vannak nők, akik nem sokat teketóriáznak, ha vetkőzésre kerül a sor, csak a rend kedvéért mutatják meg egy picit, hogy van nekik mindenféle szexi alsóneműjük is. Ez a szöszi cicababa is jobban szereti a természetes állapotát.
Senki sem tudta, hogy hulla hever a házban
Horror: múmia kergette el a betörőt
Vitték, amit értek
Fiatalok bandája tört be a bicskei áruház raktárába
Nem gondolkozott, csak cselekedett az eladó
Műanyag székkel hajtotta ki a késes bolti tolvajt
Punkzenekar készítette az extra hanghordozót
Igazi csokiból készült a lemez - és szól!
60 ezer lapkát pakolt egymásra függőlegesen
Videó - Rekordot döntött és dominófalakat
Ami mozdítható, azt viszik is
Széfben volt a vagyon, így a széfet vitték
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:03 Solymári buszbaleset: nem a BKV hibázott
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:38 Visszaszállították Tajvanra a világ legöregebb dzsunkáját
- 22:30 Klímavédő smaragdfákat kapott Nyíregyháza
- 21:31 Ritka római pénzekre bukkantak Nagy-Britanniában
- 20:29 Az új iraki olajvezeték veszélyezteti Babilont
- 19:59 Jön a fagy
ELSled Kft.Üzletvezető
ADAMIT Team Kft.Junior menedzser
Work Way Club Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Kedvenc zenéink2012.05.17 21:51
- ÍRD LE,2012.05.17 20:36
- Zsidó művészet2012.05.17 20:34
- Mehet az Egyesült Államokba Raúl Castro lánya2012.05.17 20:03
- Harangot loptak egy szerb ortodox templomból Horvátországban2012.05.17 19:35

Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




