Életfogytiglan a Back II Black-es Bebének
Koncert közben húzodott meg Bebe lába
Úton a fellépésre defektet kapott, de kicserélte a kereket és tovább hajtott. Koncert közben meghúzódott a lába, de rendületlenül folytatta az éneklést, mert ki akarta szolgálni a CAMPUS Party közönségét.
2008.04.22 16:11zene.huMennyiben lesz más a 2008-as Back II Black, mint a 2007-es?
– Annyiban fog különbözni, mint amennyire mi tapasztaltabbak leszünk. Úgy gondolom fontos, hogy az ember mindig meg tudjon újulni, és azt hiszem, hogy ez a zenekar képes rá. Reméljük ez hallható lesz az anyagon is.
Szerinted egy magyar zenekar milyen távlatokban gondolkodhat?
– Csak egyben: életfogytiglan. Amíg tudunk fejlődni, addig van létjogosultságunk is.
Szeretnéd kipróbálni magad szólóban is?
– Megmondom őszintén, hogy vannak olyan dolgok, amik nem férnek bele a csapat stílusába, de azok vagy megjelennek lemezen, vagy nem.
Többek között voltak már színházi szerepeid is. Ez nem érdekelne komolyabban?
– Sohasem voltam az a könyöklős típus. Vagy hívnak, vagy sem. Hála Istennek, nekem szerencsém van, ami ehhez a szakmához elengedhetetlen. Eddig sokszor felkértek, és én örömmel álltam ezen kihívások elé, mert tanultam belőlük. Főleg, amikor olyan profikkal dolgoztam, mint például Hernádi Judit, de még sorolhatnám.
Ezt nem kell minden esetben tanulni, végzettséged szerint te sem zenész vagy.
– Szálloda és idegenforgalmi diplomám van, ugyanakkor sosem használtam. Egész életemben ezt szerettem volna csinálni. Mióta az első együttesem megalakult, azóta végig kísér az éneklés.

Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban
Az őszies hűvös időt néhány óra alatt felváltotta a megszokott napsütéses nyári meleg a francia Riviérián, és a 65. cannes-i fesztivál is visszatért a megszokott kerékvágásba.
Így varázsolj Hawaii hangulatot a kertipartidra!
Képek - A Trópusok már a kertben vannak
Rendhagyó megnyitó az öt hónapos Hard Rockban
Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t
Újraforgatják A hét mesterlövészt
Vadnyugatira vált Tom Cruise: ő lehet a fő mesterlövész

Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Az MSZP szerint bár Matolcsy György a pénzügyi tranzakciós illetéket tartja "taktikai atomfegyvernek", valójában a kormány gazdaságpolitikája ér fel egy atomfegyver pusztításával.
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton
Központi terv készül
Jövedelemkülönbségeket csökkentene a kínai kormány
Építőipar a szomszédban
Leier: egymilliárdos ingatlanfejlesztésbe kezd Győrben

Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Sajnos, a fenti kijelentés igaz - nehezen találunk olyan embert, aki hosszú évek után is ugyanúgy becsül valamit, mint amikor még új volt a dolog. Vajon van erre gyógyír?
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?

Teljesen elvilágiasodik Európa?
Európa, azon belül is a régi keresztény hagyományokkal rendelkező országok erősödő szekularizációjára hívta fel a figyelmet csütörtökön a katolikus egyházfő.
A belga író és pszichoanalitikus 82 évet élt
Elhunyt Jacqueline Harpman
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
Sachs-gyűjtemény
Több mint 40 millió font jött össze az árverésen
Szutyok
Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány
Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik

Monacói Nagydíj - Button nyerte a második szabadedzést
Jenson Button, a McLaren brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Monacói Nagydíj csütörtöki második szabadedzésén.
Dőltek a villanyoszlopok is
Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton
Kórházba szállították a sofőrt
Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött
Részeg manőver
Lazán fejre állította az Opelt
Vezetés közben dőlt rá
Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül
Vezetékszakadás
Csak estére áll helyre a menetrend
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van

Lebilincselő randi: elfogták a húsz éves nőt
Randevúról rendőrségre került egy 20 éves tótvázsonyi nő, akit a Veszprémi Rendőrkapitányság magánokirat-hamisítás bűncselekmény elkövetése miatt körözött.
A szülők az interneten látták a borzalmat
Videó - Nem az apja volt, aki a gyereket a mosógépbe zárta
Életveszélyes állapotban találtak a férfire
Újabb tűzoltótiszt tűnt el Hevesben
Szolnok megyében
Négy rablás tettesei is rendőrkézen
Bizonyítási eljárás
Képek: visszatértek a tetthelyre a kegyetlen soproni gyilkosok
Vajon a renitensekkel mit csinálnak?!
Kitiltják a közvécékből a legyeket, csak ketten maradhatnak!
Hurkot vetett, őzet aratott
Orvvadászt fogtak Nyírgyulajban: 350 ezer forintos kárt okozott
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:55 Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
- 16:51 Szó szerint majd' felrobbant a vitatkozó férfi
- 16:44 Az MSZP szerint Kövér csak rombolja a határon túli magyar közösségeket
- 16:29 Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban
- 16:27 Monacói Nagydíj - Button nyerte a második szabadedzést
- 16:23 Pokolgépet talált a takarító egy ungvári bíróságon
- 16:20 Defibrillátort minden futballpályára!
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 15:50
- Az EP elítélte a homofóbiát2012.05.24 15:26
- ÍRD LE,2012.05.24 15:07
- Lejár az ötnapos határidő: ráfázhat a MAL2012.05.24 15:05
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.24 13:29
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




