hirdetés

Nem terveztek második babát, úgy becsusszant!

Görög Zita munka helyett babázik

Görög Zita rátalált a boldogságra. A reflektorfény és a kifutók csillogó világa után manapság a játszótéren tölti az idejét, az új életével pedig maximálisan elégedett. Kisfia, Milán másfél éves, a második baba is úton van már, szeptemberben jön világra a csöppség.

2008.04.29 19:50netbulvar.hu

- Sokat változtam, amióta anya lettem. Most a család, a gyerekek töltik be a legfontosabb szerepet az életemben. Ha akad olyan felkérés, amihez kedvem van, elvállalom, de inkább otthon vagyok. Milus és a születendő baba abszolút jó irányba terelték az életemet – áradozott Zita!

A modell és párja, Seres Zoltán koreográfus nem tervezték a második gyermeket, ám végtelenül boldogok, hogy mégis így alakult. 

- Nem vagyunk tervezősek, a sorsra hagyatkoztunk. Nem készültünk a második babára, becsusszant. Olyannyira nem vártuk, hogy Milus ruháit el is ajándékoztuk, így újra kell vásárolni a babakelengyét. Zita, csakúgy, mint első terhességénél, most sincs rosszul, remekül viseli a várandósság első szakaszát. 

- Semmi bajom, nem szédülök, nincs hányingerem, csak nagyon fáradt vagyok, ahogy akkor is, mikor Milust vártam - magyarázta a modell.

A szülők már felkészítették Milánt a kistestvér érkezésére. 

- Egyre többet hordom babák közé, nagyon jól érzi magát közöttük. Másfél éves, már felfogja, hogy egy baba van a pocakomban. Bár elég kicsi lesz a korkülönbség köztük és Milán körül is rengeteg a tennivaló, lesz segítségem. A nagymama le lesz strapálva, de ez örömteli elfoglaltság neki.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Hepatitis B
2012. máj. 17. 21:41

A Bechterew-kór és tünetei
2012. máj. 17. 20:11

A szülés, születés módjai
2012. máj. 17. 18:37

Gyermekbetegségek: Mikor forduljunk orvoshoz?
2012. máj. 17. 17:12

Felmérés a fiatalok dohányzási szokásairól
2012. máj. 17. 16:12

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.