Karnevál van!
Izgalmas képek: egyre forróbb a hangulat Rióban
Már egy hét sincs hátra a Húsvétot megelőző negyvennapos böjt kezdetéig. Addig is a farsangi mulatságok időszaka zajlik, amelynek tetőfoka a világ egyik leglátványosabb népünnepélye, nevezetesen a Riói Karnevál.
2012.02.18 21:16MTIFriss cikk
Ami a Brazíliába látogató turistáknak hatalmas show, színes, egzotikus forgatag, az a brazilok számára nagybetűs ünnep. Minden város, minden település megtartja a maga karneválját, s mindegyik más jelleggel. A brazíliai karnevál részben portugál, részben pedig afrikai eredetű. Mai formája Rio de Janeiróban született 1855-ben, amikor a Karneválok Barátai Kongresszusa elnevezésű csoport zenés-kosztümös felvonulást szervezett a város utcáin. Azóta több mint másfél évszázad telt el, sok minden megváltozott, de a rituálé, a hagyományok tovább öröklődtek. Hagyomány például, hogy a karnevált a hamvazószerdát megelőző négy-öt napon, idén február 18-21. között rendezik meg.
Az ünnep hivatalos kezdetét az jelenti, amikor Rio de Janeiro polgármestere átadja a város kulcsát a karnevál választott királyának. Ettől kezdve a vidámság az úr mindenütt. Már az első napon megrendezik a nyilvános, jelmezes utcabálokat, ahol a nagy hőség miatt ajánlatos minél lengébb jelmezben megjelenni. A karnevál igazi csúcspontja azonban a második nap estéje, ekkor kezdődik ugyanis a szambaiskolák felvonulása.
A szambaiskolák nem a szó szoros értelmében vett iskolák, itt senkinek nem adnak táncleckét, inkább olyan klubok, amelyekben a tagok egyetlen foglalatossága és szenvedélye a következő évi karneválra való felkészülés. A városban mintegy hetven szambaiskola működik, ezeket szigorú hierarchia alapján hat versengő osztályba sorolják. A három alacsonyabb minősítésű csoportba tartozó iskolák az utcán parádéznak, ezeket bárki láthatja, sőt csatlakozhat a menethez. Az elit iskolák felvonulásának színtere 1984 óta a világhírű építész, Oscar Niemeyer által tervezett Sambadromo. Az épületbe mintegy 90 ezren férnek be, de jegyet szerezni nem könnyű feladat, hiszen mind az álló-, mind az ülőhelyekre szólókat jóval a rendezvény előtt elkapkodják. Aki lemarad, annak sem kell nagyon szomorkodnia, hiszen az eseményt a televízió is közvetíti.
A legnagyobb látványosság a tucatnyi "különleges" szambaiskola felvonulása, egy-egy menetnek három-ötezer résztvevője is van. A menet különféle egységekre oszlik, az előörs "melegíti be" a közönséget. Ezt követik az éppen aktuális témát megjelenítő allegorikus kocsik, rajtuk a legjobb táncosokkal, az iskola "sztárjaival". Majd érkezik a női zászlóvivő (minden iskolának saját színei vannak, amelyek a jelmezekben is vissza-visszaköszönnek) és a ceremóniamester, mögöttük következnek a ritmust diktáló zenészek és az énekesek, az iskola veterán táncosai, majd a bahiai néger ruhába öltözött nők, a baianák csoportja.
A parádé egyben verseny is, ahol zsűri figyeli és pontozza az iskolákat, az eredményhirdetésre és a győztesek felvonulására a karnevál után, már a böjt idején kerül sor. A forró hangulatú mulatságok, az utcai és egyéb bálok a karnevál minden napján folytnak egészen hamvazószerda reggeléig - ez a nap azonban már a kijózanodásé.
A karneválból a Rio utcáit elborító szeméten kívül csak a rendőrségi jelentések maradnak, hiszen a rendezvény alatt megnő az erőszakos bűncselekmények, a halálesetek száma. Riasztó tények, adatok ide vagy oda, a Riói Karnevál népszerűsége, látogatottsága nem csökken, hiszen évről évre turisták tízezrei érkeznek a városba, hogy részt vegyenek ezen az óriási szambapartin.
Kapcsolódó írások:

Király Viktor a békülős szex híve
Maga sem tudja, mi a sikere titka, de abban biztos: kitartónak és szorgalmasnak kell lenni. Bár továbbra is elsősorban angolul énekel, magyar dalok kiadására is készül. Tele van tervekkel - és a magánélete is jól alakul.
Saját filmjét kellett volna reklámoznia
Videó - Élő adásban szunyókált el Morgan Freeman
Ez az űrutazás nem fapados lesz!
Van 350 milliója? Akkor Leonardo DiCaprióval az űrig szállhat!
Vakmerő gyerekek voltak a rádiósok
Jáksó László: "Kis híján leégettem mindent..."
Önálló életre kelt a Kedvesem
Könyökén jön ki ByeAlex? Hallgassa svédül vagy oroszul!
Az egész régió felhozatala
Nemzetközi divatshow-val zárul a Gombold újra! Közép-Európa pályázat
A jó hírnév megsértésével vádolják a színészt
Képek - Megkezdődött Stohl újabb pere: most a könyv van terítéken

Emelkedett a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 196,10 pontos, 1,03 százalékos emelkedéssel, 19 183,32 ponton zárt pénteken.
Devizapiac
Tovább izmosodott a forint
Évi 2-3 százalékkal
Egyre kevesebb tejet fogyasztunk
Hamarosan döntés születhet
Reklámadó - közzétették a törvényjavaslat munkapéldányát
Az NGM-nél már készülnek
Új adó: még nem reklamál a Reklámszövetség
Kevesebb MNB-kamatcsökkenés várható
Londoni elemzők: javulnak a magyar gazdaság növekedési kilátásai
Disznóság
Oroszlányi sertéskereskedők: félmilliárdos kárt okoztak az államnak

A neandervölgyi csecsemők hamar leszoktak az anyatejről
A fog növekedési vonalain kimutatható elemek, nevezetesen a bárium és a kalcium változó mennyiségének vizsgálatával tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a neandervölgyi csecsemőket viszonylag korán leszoktatták az anyatejről.
Napi horoszkóp - 2013. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Elkészítették, de jobb nem belegondolni
Gyomorforgató az emberi testfelület baktérium- és gombatérképe
Kancsendzönga
8000 méter felett az oxigénhiány a legdurvább
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása

Kapocs - Diákok a közösségért
Kiállítással, beszélgetésekkel, koncertekkel is kívánja erősíteni az iskolai közösségi szolgálat és a felnőtt önkéntesség gondolatát péntektől egy héten keresztül a Kapocs - Diákok a közösségért elnevezésű rendezvénysorozat a fövárosi Kogart Galériában és Kogart Házban.
Bihardiószegen
Idén sem maradhat ki a Borfesztivál
Egy teljes héten keresztül
Túrák, játékok, programok - nemzeti parkok ünnepe júniusban
50 percben
A mi székelyeink - dokumentumfilm a román-magyar együttélésről
Nem maradhat következmény nélkül
Visszautasítja Kerényi Imre szavait a Magyar Színházi Társaság
Sziget-program
Nick Cave, a Franz Ferdinand és a !!! is jön a Szigetre
BBB
Megtartotta alakuló ülését a Tokaji Borbizottság

Két londoni járat indult Budapestről
A korábbi közlésekkel ellentétben a British Airways mégis elindította péntek délutáni és esti budapesti járatát.
A kilépő oldalon
Péntek van - Záhony ismét "bedugult"
Senkinek nem lett baja
Égett az autóbusz Cseszneknél
Hármas karambol
Hatalmas a torlódás az M5-ösön Gyálnál
Labdarúgó NB I
Ellenőrzések és útlezárások lesznek a Debrecen-Fradi rangadó napján
EU támogatásból
A Körösök Völgyében 76 kilométer új kerékpárút épül
Tűzoltók a helyszínen
Kigyulladt egy autó az M7-esen - útlezárás

18+ képek - Mekkora mázli, hogy megszabadult a melltartótól!
Csak dicsérni tudjuk Gisele éles helyzetfelismerő képességét, amivel még időben rájött, hogy a fehér pólója alatt elég feltűnő az a rózsaszín melltartó, úgyhogy jobban is tette, hogy levette. A többi ruhadarabbal együtt.
Új információhoz jutottak
Megtalálták a hajléktalan gyilkosát - épp másért ül
Veszélyes, de mókás játékot eszeltek ki
Videó - Kreatív kamaszok: vízicsúszdáznak az áradásban
Családi ház kertjében
100 éves puskagránátot találtak Kispesten - még akár múzeumba is kerülhet
"Nem okozott fizikai kárt a gyerekeknek"
Leragasztotta az ovisok száját, mégsem büntették meg
Leszámolás
Kézi súlyzó rúdjával gyilkolta le füvet nyíró feleségét
Egyházasfalun
Kerti tóba esett a gyerek - újra kellett éleszteni
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:08 Inter: itt az új edző
- 21:34 Érik a siófoki csoda - bajban a Pápa
- 21:30 3752 ingatlant jelöltek ki kényszer-értékesítésre a "fogyasztóbarát" bankok
- 21:23 Képek és videó: London készen áll, BL-döntőre várva
- 21:03 Fidesz: maffiabaloldal idegen aktivistái
- 20:13 Fazekas: a kormány egyik legfontosabb feladata az agrárium talpraállítása volt
- 19:52 Platini: együttérzésünkről egyszer már tanúbizonyságot tettünk
top fórum témák:
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.24 21:35
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.24 21:28
- Az MSZP "undorodva visszautasítja a Jobbik újabb provokációját"2013.05.24 19:37
- Trafik - a 6-os villamoson tüntetett a Demokratikus Koalíció2013.05.24 12:40
- SZIGORÚAN A TÉNYEK2013.05.24 10:48

Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


