Testközelbe kerültek a VV-lakók a milliókkal
Képek: Elakadt a villalakók szava
Több hónapnyi bezártság után már csak napok választják el az utolsó négy villalakót attól, hogy közülük valamelyiknek örökre megváltozzon az élete. Elsőként a pénznyereménnyel találkoztak.
2012.02.21 10:29RTL KlubÉrtékes csomag érkezett a Villalakókhoz. Amikor kinyitották a böröndöt és megpillantották a 12 millió forintot, Fecó alig hitt a szemének és a többiek sem nagyon tudták kezelni a helyzetet.
Seherezádé percekig szóhoz sem jutott, Attila pedig próbálta minnél távolabb tartani magát a nyereménytől. Az Összeférhetetlen elmondta, hogy ez pontosan olyan helyzet, mintha az Olimpiára készülnél, de már az edzésen az aranyérmet hordanád a nyakadban.
Aztán álmodoztak arról, hogy mihez kezdenének a 12 millió forinttal. Csaba befektetné a pénzt. Fecó a gyerekeinek tenné félre 5-5 millió forintot és a kamatokból élne. Seri vállalkozást indítana a nyereményből, ahol az anyukájával együtt dolgozhatna, de a legfontosabb persze a boldogság elérése lenne számára.
Vera szintén a boldogságot helyezte előtérbe és a pénzből először a családján segített volna - csakhogy az estét ő már nem a villában töltötte, így álmai ezen a módon már biztosan nem teljesülhetnek.
Attila nyugodt, hétköznapi életet szeretne magának a nyereményből, így végre esélye lehetne a családalapításra, amire eddig biztos anyagiak nélkül soha nem mert gondolni.

Meghalt Donna Summer
Meghalt csütörtökön Donna Summer amerikai énekesnő, akit a disco koronázatlan királynőjeként emlegettek.
Tóth Gabi erősíti Siposék csapatát
Képek - A Mirigyek lepörgőzik Chuck Norrist
Feldühítette a felkészületlen riporter
Kiborult Czutor Zoltán, felrúgta a kávézó székét is
Praktikus ötletek napernyőre
Képek - Nem viccel a tűző nap: ide bújjunk előle!
Visszavonta a feljelentést az első masszőr
"Bocs, tévedtem" - Travolta egyik vádlója visszalépett
Mikrometszettel köszönti a gyémántjubileumon
Fantáziavilágba menekült: kávészembe faragta II. Erzsébetet
Ideális szín a nyári melegben
Képek - Burkolózz bátran fehérbe!

Stumpf István: nem a piacnak, hanem az államnak kell kormányoznia
Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a HBLF (Hungarian Business Leaders Forum) által szervezett 11. pénzügyi csúcstalálkozón azt mondta: az elmúlt két évben a kormány kétségtelenül sokat tett az államháztartás, benne a központi költségvetés konszolidálásáért.
Bajnai gyökeres fordulatot szeretne
Visszafogottságot vár Bajnaitól a Fidesz
Pénzügyi csúcs
Bajnai: gyökeres fordulatra van szükség
Hiba volt az euró bevezetése?
Visszasírja a márkát a németek fele
Az NGM közzétette
Nyilvánosak a jövő évi büdzsét megalapozó makroszámok
Sorra bedőlnek a cégek
Nőtt a felszámolások és végelszámolások száma az építőiparban
Évente 120 millió forintnál is többet keresnek
Mesés fizetést kapnak a hongkongi miniszterek

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Több módon is kielégülhet
Segítő nyelv: ezt tedd, ha megelőzted az orgazmussal a nőt!
Víz alakíthatja ki az egészségesebb szokásokat?
Megesszük a sok zöldet, ha kapunk hozzá pohár vizet!
Autizmushoz köthető viselkedés a testvéreknél
Meghökkentő: az autistának a testvére is lassan fejlődik?
Egészséges táplálkozást népszerűsítenek itthon
...de mik azok a valódi ételek?
Csak egy kis módosítás, és elindul a fogyás
Joghurt háromszor, leves átlátszón - a hatékony diéta titkai
Kicsi a betegség valószínűsége a koffein hatására?
Korán eldől a kávéivók sorsa?

Visszaszállították Tajvanra a világ legöregebb dzsunkáját
Visszaszállították Tajvanra a világ egyik legöregebb, 100 éves kínai vitorlását, az egyetlen olyan fennmaradtat, amely átszelte a Csendes-óceánt; a Csilungban csütörtökön partra rakott dzsunkát restaurálják és kiállítják a helyi tengerészeti múzeumban.
A várt összeg sokszorosát fizették érte
"Ötszázmillió micsoda?" - Drágán kelt el A kis herceg egy kézirata
Az idén negyvenéves a rendezvény
Szombaton tartják a nagymarosi ifjúsági találkozót
Magas színvonal, kiemelkedő teljesítmény
Kitüntették az Országos Idegennyelvű Könyvtárat
A neves moldovai szoprán 75 éves volt
Elhunyt Maria Biesu
Az építész szellemi hagyatékát gondozza
Megalakult a Makovecz Imre Közhasznú Alapítvány
Az időszaki kiállítást szombaton nyitják meg
Pozsonyba költözött a krasznahorkai vármúzeum gyűjteménye

Solymári buszbaleset: nem a BKV hibázott
Karambolozott egy 164-es autóbusz Solymáron, miután a jármű vezetékrendszeréből elszökött a levegő, s irányíthatatlanná vált - írták a lapok. A BKV szerint nem műszaki hiba okozta a balesetet.
A Belügyminisztérium elégedett
Magyarország nyerte el a PIN-díjat
Nem volt megfelelő a műszaki állapotuk
Razzia az M7-esen: sok járművet kivontak a forgalomból
Mentő szállította kórházba a sofőrt
Fának csapódott az autó: felmerült az ittas vezetés gyanúja
Csaknem félmillió forintnyi érték tűnt el
Trükkös lopás a hipermarket parkolójában
Nagy autók találkozása nagy sebességnél
Túlságosan utolérte Mercijével az Audit
Töménytelen vizsgadrukk
Majdnem elgázolták: az út szélén találtak a diáklányra

18+ képek - Hófehérben indít, meztelenül végzi
Vannak nők, akik nem sokat teketóriáznak, ha vetkőzésre kerül a sor, csak a rend kedvéért mutatják meg egy picit, hogy van nekik mindenféle szexi alsóneműjük is. Ez a szöszi cicababa is jobban szereti a természetes állapotát.
Senki sem tudta, hogy hulla hever a házban
Horror: múmia kergette el a betörőt
Vitték, amit értek
Fiatalok bandája tört be a bicskei áruház raktárába
Nem gondolkozott, csak cselekedett az eladó
Műanyag székkel hajtotta ki a késes bolti tolvajt
Punkzenekar készítette az extra hanghordozót
Igazi csokiból készült a lemez - és szól!
60 ezer lapkát pakolt egymásra függőlegesen
Videó - Rekordot döntött és dominófalakat
Ami mozdítható, azt viszik is
Széfben volt a vagyon, így a széfet vitték
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:03 Solymári buszbaleset: nem a BKV hibázott
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:38 Visszaszállították Tajvanra a világ legöregebb dzsunkáját
- 22:30 Klímavédő smaragdfákat kapott Nyíregyháza
- 21:31 Ritka római pénzekre bukkantak Nagy-Britanniában
- 20:29 Az új iraki olajvezeték veszélyezteti Babilont
- 19:59 Jön a fagy
AHI Roofing Kft.Villamosmérnök
Trenkwalder Kft.C# Fejlesztő
Onlinet Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Kedvenc zenéink2012.05.17 21:51
- ÍRD LE,2012.05.17 20:36
- Zsidó művészet2012.05.17 20:34
- Mehet az Egyesült Államokba Raúl Castro lánya2012.05.17 20:03
- Harangot loptak egy szerb ortodox templomból Horvátországban2012.05.17 19:35

Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




