hirdetés

Változatosságra vágyott a szexi modell!

Hoppá! Horváth Éva szőke lett!

Az egykori szépségkirálynő úgy érezte, drasztikus változtatásra van szüksége. Éva nem gondolkodott sokáig a dolgon, hirtelen elhatározásból cselekedett.

2008.05.07 13:15netbulvar.hu

- Este belenéztem a tükörbe, és láttam, hogy valamit változtatnom kell. És nem igazán tudtam, hogy mi is legyen az, de azt tudtam, hogy valami drasztikusabb dolog. Én vagyok az, aki hihetetlen módon odafigyel a hajára, és mondjuk egy ilyentől, hogy szőkítés - ami ugye köztudott, hogy iszonyatosan rongálja a hajat - nagyon elzárkóztam. Most pedig beültem a fodrász székbe és azt mondtam, hogy “szívjuk le" - árulta el Éva!

A közönség eddig csak hosszú, természetes barna fürtökkel láthatta Évát, ami nem is csoda, hiszen a lány a természetesség híve, ezért nem változtatott frizuráján. Illetve egyszer mégis, amikor óvodás korában úszni tanult. 

- Mindig mondtam otthon, hogy én vízi frizurát szeretnék, mert láttam a többieken, hogy ők kijönnek a vízből és sitty-sutty megszárad a hajuk. Addig mondtam apukámnak, amíg ő elvitt egyszer és levágták a hajamat, de akkor szép, derékig érő hajam volt, és levágták rövidre. Nekem nagyon tetszett, “ó, végre vízi frizurám van”. Amikor anyukám meglátta, hú, hát azt nem tette zsebre, amit azért kapott - nevetett a modell.

A hossz most maradt, Éva pedig kifejezetten jól érzi magát új hajszínével. Ám volt egy pillanat, amikor majdnem megbánta döntését. 

- Amikor beültem és elkezdték színezni a tincseket, ugye az úgy néz ki, hogy teljesen le kell szívni. Az én barna hajamat erősen le kellett szívni, és megrémültem, amikor a hajmosó tálból kiemeltem, és egy platinaszőke tincs köszönt vissza a kezemben. Akkor mondták, hogy nyugodjak meg, mert azért nem ilyen lesz 

A végeredmény magáért beszél, így Éva továbbra is bátran ülhet a fodrász székébe. Azt mondja, ha olyan hangulata lesz, visszafesteti, attól pedig egyáltalán nem fél, hogy a szőke nős viccek megtalálják.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Hepatitis B
2012. máj. 17. 21:41

A Bechterew-kór és tünetei
2012. máj. 17. 20:11

A szülés, születés módjai
2012. máj. 17. 18:37

Gyermekbetegségek: Mikor forduljunk orvoshoz?
2012. máj. 17. 17:12

Felmérés a fiatalok dohányzási szokásairól
2012. máj. 17. 16:12

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.