hirdetés

Teljes a Társulat!

Eldőlt! Feke Pál kapta István szerepét a rockoperában

A tizenkét részes döntőfolyam végén, május 10-én, szombaton eldőlt: a négy István-jelölt közül Feke Pál színész alakíthatja majd a címszerepet a jubileumi István, a király előadásán júniusban. A végső döntésbe kettőmilliónál is több néző kapcsolódott be.

2008.05.11 18:45mtv.hu

A nézők döntése alapján Koroknai Árpád és Feke Pál küzdhetett meg a főszerepért a négy jelölt közül. A Párbajt követően a zsűri egyhangú döntést hozott: mindannyian Feke Pál alakítását ítélték meggyőzőbbnek.

Ezzel teljes a Társulat: Szikora János kijelölte a nyolc főszereplőt, és azt is ismertette, kik éneklik a mellékszerepeket a premieren. Az István, a király jubileumi előadását június 18-án mutatják be a Papp László Budapest Sportarénában.

Szörényi Levente és Bródy János rockoperáját Szikora János rendezi. Az új produkcióról tv-felvétel készül, amelyet az eredeti bemutató negyedszázados évfordulóján, augusztus 20-án sugároz majd a Magyar Televízió.

A premiert követő előadásokon kettős szereposztásban játsszák majd a darabot, így azok is színpadra állhatnak, akik a szerepdöntők során második helyre kerültek.

Gundel Takács Gábor
műsorvezető olvasta fel Medveczky Balázs MTV-alelnök üzenetét, melyben bejelentette, hogy a Magyar Televízió egyéves szerződést ajánl a Társulat tagjainak.

A több mint háromórás produkcióra az éppen tévénézők 16 százaléka volt kíváncsi, a végső párbajt és a döntést minden ötödik tévéző figyelemmel kísérte.

Ebben az időszakban az m1 nézettsége megközelítette vagy elérte a kereskedelmi csatornákét.

A főszereplők:

Táltosasszony: Fejes Szandra
Laborc: Varga Lajos
Gizella: Simon Boglárka
Torda: Tóth Attila
Sarolt: Éderer Enikő
Koppány: Vadkerti Imre
Réka: Herczeg Flóra
István: Feke Pál

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Hepatitis B
2012. máj. 17. 21:41

A Bechterew-kór és tünetei
2012. máj. 17. 20:11

A szülés, születés módjai
2012. máj. 17. 18:37

Gyermekbetegségek: Mikor forduljunk orvoshoz?
2012. máj. 17. 17:12

Felmérés a fiatalok dohányzási szokásairól
2012. máj. 17. 16:12

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.