Napokon belül újra megválasztjuk az ország szépét
Képek - Hárman sírva búcsúztak a koronától, megvan a 12 döntős
Már csak néhány nap és kiderül, ki lesz a szebbnél szebb lányok közül az, akinek a fejére kerül a korona és ezáltal egy évig birtokolhatja a legszebb magyar nő címet. A felkészítő táborból három lánynak az utolsó pillanatban törtek össze az álmaik.
Megvan a legszebb 12 lány - Jöhet A Szépségkirálynő! 
Idén is több ezren jelentkeztek A Szépségkirálynő című műsorba, abban bízva, hogy végül az ő fejükre kerülhet a szépek közt is csak a legszebbnek kijáró korona. A herceghalmi felkészítő táborba már csak a 15 kiválasztott juthatott, ám egy héttel a színpompás döntő előtt még egy utolsó feszült procedúrán át kellett esniük: ekkor olvasták fel annak a 12 lánynak a nevét, akik bejutottak az élő show-ba, a maradék háromnak el kellett hagynia nemcsak az Abacus Hotelt, de egy időre az álmaikat is.
Tatár Csilla és Till Attila, a két műsorvezető felváltva sorolta a neveket, míg végül összeállt a döntős csapat, akik közül hárman is koronát kapnak: egyszerre választják meg a Miss World Hungary, a Miss Universe Hungary és a Miss Earth Hungary győztesét. A 12 szépség ezt a hetet még Herceghalmon tölti, ahol napjaik szigorú beosztás szerint telik, profi stáb segít nekik abban, hogy mind külsőleg, mind lelkileg a lehető legjobb formájukban állhassanak színpadra szombat este a TV2 élő adásában.
Az utolsó selejtezőn egyébként nemcsak a külső számított, a 15 lány öt háziversenyen is részt vett, melyek győztesei a rátermettségükkel bizonyították, hogy helyük van a legjobbak közt, ők a hétvégi sajtótájékoztatót elvileg nyugodtan várhatták volna, csakhogy ezeknek a versenyeknek az eredményét is csak ekkor tudták meg. Elsőként tehát a műsorvezetők ezt az öt "minigyőztest" szólították, utánuk pedig következhettek azok, akik a legjobb formát hozták ki magukból az alakreform edzések, a járáspróbák és a táncos koreográfia betanulása során, de kiképzést kaptak angolból és kommunikációból is.
A háziversenyeken Bencsik Emerencia (Miss Talent - bűvészprodukció), Kocsis Alexandra (Miss Bikini), Rákosi Annamária (Miss Charity), Cserháti Tamara (Miss Beauty Face) és Konkoly Ágnes (Miss Sport) szerezték meg a védettséget, a névsort Kovács Nikolett, Csábi Tünde, Ricza Niki, Egedi Niké, Almassalma Zita, Görög Réka Dorottya és egyedüli szőkeként Gombos Alíz teszik teljessé.

George Michael kizuhant az autóból a sztrádán
A szóvivő szerint George Michaelnek nem történt komolyabb baja, egy szemtanú azonban most elmondta, miért is kellett mentőhelikoptert hívni a múlt héten a sztárhoz és azzal kórházba szállítani.
Nagyon pedáloztak a Comet énekesnői
Képek - A lányok már nyeregben érezték magukat
Készül a chilei bányászok tragédiájának filmje
Antonio Banderas a föld alá süllyed - de nem szégyenében!
Csomagtartóban találta, 60 ezer fontot vár érte
Milliókat kereshet James Bond óráján a titkos eladó
II. János Pál pápához hasonlította az oroszt
Depardieu: Putyin megpróbál egy kis méltóságot adni az embereknek
Újra a brit slágerlista élén
Rod Stewart ismét a csúcson!
John Lennon és George Harrison játszott rajta
408 millió dollárért kelt el egy különleges Beatles-gitár

Biztató kilátásokkal indult a turisztikai szezon a Tisza-tónál
Az előzetes várakozásokat is felülmúlják a kereskedelmi szálláshelyek foglaltsági adatai a nyári hónapokra a Tisza-tónál, ahol hivatalosan is elkezdődött az idei turisztikai szezon.
Tippmixpro
Elindult végre a Szerencsejáték Zrt. új online sportfogadási oldala
Túlzott deficit
A KIM-nek négymilliárdjába kerül a megszorítás
Plusz 4, plusz 2
Most csütörtökön drágul az üzemanyag
Bundesbank
Érezhető fellendülés következik a német gazdaságban
Pekingben
Érdemes jól megnézni a "selyemből" készült árukat
Szijjártó Péter írta alá
Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a kormány és a Sanofi

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!

POSZT - színház ihlette kirakatok versenyeznek Pécsen
A jelentkezőkkel szemben elvárás, hogy a kirakatok a színházhoz, a június 6. és 15. között zajló POSZT versenydarabjaihoz vagy egy-egy off-programjához kapcsolódjanak.
Fáradt és boldog
ByeAlex: nem értettem a támadásokat
Június 1-jétől
Irányváltás a koncepcióban - Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum új igazgatója
Pelotajátékost ábrázol
Több mint ezeréves, életnagyságú szoborra bukkantak Mexikóban
Glasgow-ban
Közlekedési múzeum lett az Év Európai Múzeuma
A jótékonyság jegyében
Pataky P. Dániel koncertje a Fészekben
Kolozsváron
Mario Vargas Llosa díszdoktor lett

Autók ütköztek mikrobusszal, a mérleg: 1 halott és 4 sérült
Egy ember meghalt, négyen megsérültek, amikor két autó és egy mikrobusz ütközött a 42-es főúton, Püspökladány közelében.
Frontális karambol a 65-ösön
Nyerges vontatóval ütközött az autós - nem élte túl
416 + kamat
Szegedi 2-es villamos: több százmilliós kötbér a csúszás miatt
Két ponton
Motorosbaleset: útzár a 6-oson
Mezőhegyes
Autóval ütközött - szörnyethalt a kerékpáros
Senki nem sérült meg
Három kamion ütközött az M5-ösön
Egyikük nem élte túl
Biciklistákat gázolt a teherautó

Dodzsemben ülve gyulladt lángra a tini
A vidámparki dodzsemezés közben gyulladt ki egy kamaszlány egy németországi szabadidős központban, amikor a kocsi áramszedőjéről a szikrák a ruhájára pattogtak.
Ezúttal nem lépett meg
Kamerarendszer a házban, mégis rajtaütöttek a körözött bűnözőn
30-40 lakóház és 2 szálloda veszélyben
Képekkel: II. világháborús bomba a Várban, folyamatos kitelepítések
Tanúk jelentkezését várják
Egerszalóki gyilkosság - több mint 50 rendőr a brutális rablók nyomában
Olyan, mint egy színházi premier!
18+ képek - Függönyként rántja szét a melltartóját Rony
Rontáslevétel
Nem jött be... Öt év börtönre ítélték a jósnőt
Eddig mindig sikerült elmenekülnie
Évek óta bújkált - kamerákkal figyelte a rendőröket
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:24 Autók ütköztek mikrobusszal, a mérleg: 1 halott és 4 sérült
- 8:19 Nyerges vontatóval ütközött az autós - nem élte túl
- 8:06 Ma veszi kezdetét a 28. Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok
- 7:58 Nincs még hír a bajba került magyar hegymászókról
- 7:47 Megsemmisítették a Várban talált bombából kiszerelt gyújtoszerkezetet
- 7:39 Oklahomai tornádó: nagyobb a kár, mint Joplinban volt
- 7:29 Dodzsemben ülve gyulladt lángra a tini
top fórum témák:
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.21 14:29
- Tárgyilagosságot kérnek Magyarországgal kapcsolatban németországi magyarok2013.05.21 07:14
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.21 07:13
- A németek szerint Orbán nácizott - itthoni cáfolat: nem is Merkelre reagált a kormányfő!2013.05.21 06:58
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.20 21:59
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


