4 vesszős ígéret a péniszmúzeumnak
Bűzös borzok, kosok, delfinek, lovak péniszei a péniszmúzeumban
Végre nyitott fülekre talált a világ egyetlen hímvesszőmúzeumának kurátora, aki évekkel ezelőtt fordult adományért az emberiséghez - bár annak csak hímnemű feléhez. Immár négyen is felajánlották neki a sajátjukat - haláluk esetén.
2008.05.16 08:56MTIAz intézmény Izlandon van, Reykjavík üzleti negyedének közvetlen közelében, egyetlen ember életműve. Sigurdur Hjartarson középiskolai történelemtanár 1997-ben hozta létre, miután begyűjtött egy "hímvesszőnyalábnyit" hazája emlősállatainak péniszeiből. Egy bikáéval kezdte. Hjartarson teljességre törekszik, minden Izlandon élő faj vesszejéből be akar szerezni egy példányt. Amit már csaknem elért. Kollekciójában a legapróbb hímvessző egy hörcsögé, a szerv kevesebb mint két milliméter hosszú.
Azután következnek a bűzös borzok, kosok, delfinek és lovak péniszei. A kiállítás fő darabja, egy ámbrásceté, amely 70 kilós és 1 méter 70 centis - nyugalmi állapotban. A péniszek közül egyeseket formaldehidbe helyez, másokat kiszárít. Így aztán igen érdekes a látvány: megbarnult hímvesszők lógnak köteleken, szárított péniszek függenek a falakon, és a polcok is dugig vannak. A megvilágítás speciális: a lámpaernyők közül több kosheréből készült.
Az izlandi péniszmúzeum immár 90 különböző fajtájú állat 261 hímtagjával szolgál, és a kollekciónak jószerivel egyetlen foghíja van: az emberé. Hjartarson már évekkel ezelőtt is kért az emberiségtől péniszadományt, és akadtak is felajánlók, de mindegyikről kiderült, hogy komolytalan. Most viszont úgy tűnik, komolyra fordult a helyzet, valóságos nemzetközi csapat állt össze, hogy betömje a foghíjat: egy amerikai, egy brit, egy német és egy izlandi jótékonykodott - előzetesen. A felajánlók közül a honfitárs a legkorosabb, 93 éves.
Lehet azonban, hogy hiúsága visszakozásra készteti, ugyanis úgy találja, hogy vesszeje kora előrehaladtával zsugorodik, és nem biztos, hogy kellő méretű lesz egy kiállításhoz - fedte fel Hjartarson. A múzeumnak amúgy évente 6 ezer látogatója van, pontosabban szűk félévente, mert csak májustól szeptemberig van nyitva.
Az érdeklődők 60 százaléka nő. A kiállított darabok közt nincs egyetlen szexjáték sem, de akad 18 éven felüli részleg Erotica címmel, mely lepel alatt rejtezik és ki-ki saját kedvére tekintheti meg. A Káma Szútrából merített pózokba rendezetten áll benne néhány megtekintésre érdemes tárgy. A kurátor hangsúlyozza, hogy egy kis intelligencia és humorérzék is kell a múzeum élvezetéhez.

Meghalt Donna Summer
Meghalt csütörtökön Donna Summer amerikai énekesnő, akit a disco koronázatlan királynőjeként emlegettek.
Tóth Gabi erősíti Siposék csapatát
Képek - A Mirigyek lepörgőzik Chuck Norrist
Feldühítette a felkészületlen riporter
Kiborult Czutor Zoltán, felrúgta a kávézó székét is
Praktikus ötletek napernyőre
Képek - Nem viccel a tűző nap: ide bújjunk előle!
Visszavonta a feljelentést az első masszőr
"Bocs, tévedtem" - Travolta egyik vádlója visszalépett
Mikrometszettel köszönti a gyémántjubileumon
Fantáziavilágba menekült: kávészembe faragta II. Erzsébetet
Ideális szín a nyári melegben
Képek - Burkolózz bátran fehérbe!

Stumpf István: nem a piacnak, hanem az államnak kell kormányoznia
Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a HBLF (Hungarian Business Leaders Forum) által szervezett 11. pénzügyi csúcstalálkozón azt mondta: az elmúlt két évben a kormány kétségtelenül sokat tett az államháztartás, benne a központi költségvetés konszolidálásáért.
Bajnai gyökeres fordulatot szeretne
Visszafogottságot vár Bajnaitól a Fidesz
Pénzügyi csúcs
Bajnai: gyökeres fordulatra van szükség
Hiba volt az euró bevezetése?
Visszasírja a márkát a németek fele
Az NGM közzétette
Nyilvánosak a jövő évi büdzsét megalapozó makroszámok
Sorra bedőlnek a cégek
Nőtt a felszámolások és végelszámolások száma az építőiparban
Évente 120 millió forintnál is többet keresnek
Mesés fizetést kapnak a hongkongi miniszterek

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Több módon is kielégülhet
Segítő nyelv: ezt tedd, ha megelőzted az orgazmussal a nőt!
Víz alakíthatja ki az egészségesebb szokásokat?
Megesszük a sok zöldet, ha kapunk hozzá pohár vizet!
Autizmushoz köthető viselkedés a testvéreknél
Meghökkentő: az autistának a testvére is lassan fejlődik?
Egészséges táplálkozást népszerűsítenek itthon
...de mik azok a valódi ételek?
Csak egy kis módosítás, és elindul a fogyás
Joghurt háromszor, leves átlátszón - a hatékony diéta titkai
Kicsi a betegség valószínűsége a koffein hatására?
Korán eldől a kávéivók sorsa?

Visszaszállították Tajvanra a világ legöregebb dzsunkáját
Visszaszállították Tajvanra a világ egyik legöregebb, 100 éves kínai vitorlását, az egyetlen olyan fennmaradtat, amely átszelte a Csendes-óceánt; a Csilungban csütörtökön partra rakott dzsunkát restaurálják és kiállítják a helyi tengerészeti múzeumban.
A várt összeg sokszorosát fizették érte
"Ötszázmillió micsoda?" - Drágán kelt el A kis herceg egy kézirata
Az idén negyvenéves a rendezvény
Szombaton tartják a nagymarosi ifjúsági találkozót
Magas színvonal, kiemelkedő teljesítmény
Kitüntették az Országos Idegennyelvű Könyvtárat
A neves moldovai szoprán 75 éves volt
Elhunyt Maria Biesu
Az építész szellemi hagyatékát gondozza
Megalakult a Makovecz Imre Közhasznú Alapítvány
Az időszaki kiállítást szombaton nyitják meg
Pozsonyba költözött a krasznahorkai vármúzeum gyűjteménye

Solymári buszbaleset: nem a BKV hibázott
Karambolozott egy 164-es autóbusz Solymáron, miután a jármű vezetékrendszeréből elszökött a levegő, s irányíthatatlanná vált - írták a lapok. A BKV szerint nem műszaki hiba okozta a balesetet.
A Belügyminisztérium elégedett
Magyarország nyerte el a PIN-díjat
Nem volt megfelelő a műszaki állapotuk
Razzia az M7-esen: sok járművet kivontak a forgalomból
Mentő szállította kórházba a sofőrt
Fának csapódott az autó: felmerült az ittas vezetés gyanúja
Csaknem félmillió forintnyi érték tűnt el
Trükkös lopás a hipermarket parkolójában
Nagy autók találkozása nagy sebességnél
Túlságosan utolérte Mercijével az Audit
Töménytelen vizsgadrukk
Majdnem elgázolták: az út szélén találtak a diáklányra

18+ képek - Hófehérben indít, meztelenül végzi
Vannak nők, akik nem sokat teketóriáznak, ha vetkőzésre kerül a sor, csak a rend kedvéért mutatják meg egy picit, hogy van nekik mindenféle szexi alsóneműjük is. Ez a szöszi cicababa is jobban szereti a természetes állapotát.
Senki sem tudta, hogy hulla hever a házban
Horror: múmia kergette el a betörőt
Vitték, amit értek
Fiatalok bandája tört be a bicskei áruház raktárába
Nem gondolkozott, csak cselekedett az eladó
Műanyag székkel hajtotta ki a késes bolti tolvajt
Punkzenekar készítette az extra hanghordozót
Igazi csokiból készült a lemez - és szól!
60 ezer lapkát pakolt egymásra függőlegesen
Videó - Rekordot döntött és dominófalakat
Ami mozdítható, azt viszik is
Széfben volt a vagyon, így a széfet vitték
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:03 Solymári buszbaleset: nem a BKV hibázott
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:38 Visszaszállították Tajvanra a világ legöregebb dzsunkáját
- 22:30 Klímavédő smaragdfákat kapott Nyíregyháza
- 21:31 Ritka római pénzekre bukkantak Nagy-Britanniában
- 20:29 Az új iraki olajvezeték veszélyezteti Babilont
- 19:59 Jön a fagy
AHI Roofing Kft.Villamosmérnök
Trenkwalder Kft.C# Fejlesztő
Onlinet Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Kedvenc zenéink2012.05.17 21:51
- ÍRD LE,2012.05.17 20:36
- Zsidó művészet2012.05.17 20:34
- Mehet az Egyesült Államokba Raúl Castro lánya2012.05.17 20:03
- Harangot loptak egy szerb ortodox templomból Horvátországban2012.05.17 19:35
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




