hirdetés

Edvin Marton és Jevgenyij Pljuscsenko győzött

Edvin Martonnak sikerült! Az orosz versenyző nyerte meg az Eurovíziós Dalfesztivált

Az 53. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét szombat este tartották Belgrádban, és 25 előadó versenyzett a közönség szavazataiért. Az orosz Gyima Bilan, aki fölényesen, 272 ponttal győzött, Edvin Marton virtuóz hegedűkísérete és Jevgenyij Pljuscsenko olimpiai bajnok műkorcsolyázó előadása segítségével hódította meg az európai közönséget már az elődöntőben.

2008.05.25 08:00MTI

A második helyen az ukrán Ani Lorak (230 pont), a harmadikon pedig a görög Kalomira (218 pont) végzett. Az 1956-ban indult fesztivál történetében először fordul elő, hogy orosz versenyző arat diadalt. Bilan győzelmének köszönhetően jövőre Moszkva látja vendégül a dalversenyt. 

A Magyarországot képviselő Csézy nem jutott be a döntőbe. A Gyertyaláng (Candlelight) című dal annak ellenére sem hozott sikert a magyar énekesnőnek a csütörtöki középdöntőben, hogy korábban az angol fogadóirodák és a magyar rajongók is döntő-esélyesként tekintettek Csézyre. 

Tavaly a szerbiai Marija Serifovic győzött a fesztiválon, a Molitva (Imádság) című dallal. Írország, amelynek képviselője idén nem jutott be a döntőbe, összesen hét alkalommal nyerte meg az Eurovíziós Dalfesztivált. Három ország - Franciaország, Nagy-Britannia és Luxembourg - egyaránt ötször hódította el a fődíjat.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Hepatitis B
2012. máj. 17. 21:41

A Bechterew-kór és tünetei
2012. máj. 17. 20:11

A szülés, születés módjai
2012. máj. 17. 18:37

Gyermekbetegségek: Mikor forduljunk orvoshoz?
2012. máj. 17. 17:12

Felmérés a fiatalok dohányzási szokásairól
2012. máj. 17. 16:12

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.