Könnyek és katarzis a válogató 3. napján
Képek - X-Faktor: Amikor még Gesztinek is elakad a szava
Tovább száguld az X-Faktor szekere, a válogatás 3. napján is jutott bőven megható vagy épp felpörgetős pillanat ugyanúgy, ahogy kínos élmények mind a mentorok, mind a versenyzők számára.
X-Faktor: A válogatás 3. napja 
Az eddigi szériák után idén is beigazolódott, hogy az önbizalom jóval többekben teng túl, mint a tehetség, talán nem véletlen, hogy számos önjelölt "tehetséget" ezidáig nem fedeztek fel és vélhetően ezután sem fognak. Ugyanakkor az X-Faktor nyáron lezajlott válogatás-sorozatának 3. napjára is jutott számos olyan jelentkező, akiket a négy mentor láthatóan nemcsak a táborban látna újra szívesen, de akár a 12 fős élő fordulókban is.
A nap első színpadra lépője azonban nem ebbe a csoportba tartozott, noha az kétségtelen, hogy óriási reményekkel érkezett a válogatóra. Bugyenszki Zoltán a barátnője nővérével próbált betörni a popiparba, és nem titkolta: azt szeretné, ha a Zoltán név hamarosan ugyanolyan egyértelmű lenne, mint most az, amikor valaki azt mondja, "Ákos-koncertre megyek". A mentorok azonban kíméletlenül törték ketté nagyratörő álmait.
Nem úgy Seyfried Dánielét, akinek finoman szólva is rendhagyó dala az első döbbenet után meggyőzte a négy ítészt, mindössze Nagy Feró tartotta ízléstelennek a sajátos szerelmi vallomást - Geszti Péter nem kis megdöbbenésére, aki nem véletlenül idézte az Azok a boldog szép napok című nóta első sorait. A másnaposság kínjaitól gyötrődő lányról szóló dal után maga a barátnő is a színpadra lépett, így kivételesen együtt várhatták a mentorok igenjeit.
Számos jelentkező rendesen eltévesztette a házszámot, mint például a Jackson-utánzó Letanovszky Bernadett. Bár tánca meggyőzőnek tűnt, Malek Miklós csak annyit mondott, nem bántásnak szánva, hogy "nagyon picike hangod van, és igazából nem éneklésre alkalmas". Hozzá hasonlóan nem jutott tovább kicsivel később a táncban szintén remekelő, de éneklésben annál inkább alulmaradó Fehér Csaba, aki hatalmas boogie-t vágott le Fenyő Miklós zenéjére, a többit viszont a mentorok inkább nem értékelték.
A nap első igazi nagy meglepetése a Somogy megyei Böhönyéről érkezett Jáger Kinga volt, aki saját bevallása szerint egészen apró korától énekel, és hangja nem is annyira ismeretlen a széles nagyközönség előtt sem: noha még most is csak 17 éves, már három évvel ezelőtt együtt dolgozhatott egyetlen szám, a Ha te tudnád... kezdetű dal erejéig a Balkan Fanatik együttessel. Mostani produkciója is négy igent ért a mentoroknál, bizonyítva, hogy van helye ezen az úton.
Nem mindenkinek volt ennyire egyértelmű a továbbjutása, sokan csak három igent tudtak begyűjteni, így a Táborban még inkább össze kell szedniük magukat, hogy mind a négy mentort maguk mellé állítsák. Ilyen volt többek közt Fábián Nikolett, Balogh Gábor, Lőkös Kinga vagy a furcsa nevű Feng Ya Ou Ferenc, akárcsak a László ikrek - Kata és Attila -, akik a nyár nagy slágerét, a "Szívós szemű Márta" szöveggel elhíresült Michel Telo-számot adták elő.
Szabó Dávidnak viszont, aki színészként már rutinosan lépett a közönség elé, mind a négy mentort sikerült maga mellé állítania. Pedig mire ő sorra került, már nagyon mehetnéke volt a mentoroknak, különösen Keresztes Ildikó türelmetlenkedett, mondván, még be szeretne nézni a korábbi X-faktoros sztár, Takács Nikolas születésnapi bulijára. Dávid azonban elfeledtette vele az egész napos fáradtságot, olyannyira, hogy az egyetlen női mentor máris ígéretet tett rá: az első lesz, aki a tehetséges srác koncertjére jegyet vesz.
Nem ő volt az egyetlen színész ezen a napon, továbbjutott Mihálka György, aki elmondása szerint élményeket vár a tehetségkutatótól, de végül ő adott élményt mindenkinek a Feró által ironikusan "a rockzene-irodalom legkönnyebb művével", a Bohemian Rhapsody-val. Valamivel később egy harmadik színész, az önbizalomhiánnyal küzdő Lass Bea is jött, látott és győzött, aki Katona Klári Helló című számával olyan hangulatot teremtett a stúdióban, hogy Geszti megfogalmazása szerint még a kés is megállt a levegőben. A döbbenetes és mégis átütő előadásmód sokak szemébe csalt könnyeket, legfőképp az ifjú lányéba, aki az első lépését megtette a mindig is vágyott úton.
Kicsivel előtte azonban a mentorokra egy meglepetés várt: a tavaly felfedezett tehetség, Fehér Zoltán jelent meg újra a színpadon, megszabadulva az apró hajfonatoktól és 27 kilótól, no meg egy rakás olyan giccses színpadi elemtől, ami tavaly a kieséséhez vezetett a táborban. Előadása láttán mind a négy zenész úgy látta, érdemes volt egy évre "parkolópályára" küldeni a fiatalembert, aki új emberként tudott most visszatérni.
Nagy Szilárd csak három igennel jutott tovább a Táborba, Geszti szerint még csiszolni kellene, hogy előadása igazán meggyőző legyen, bár a benne bujkáló tehetséget nem vitatta. Egyértelműbb eredménnyel, sőt, elsöprő sikerrel jutott viszont tovább az erdélyi Antal Tímea, aki rengeteget dolgozott Duffy dalával, a munkának pedig meg is lett az eredménye, a négy igen.
Ennek csak a felét, kettő igent kapott a solymári könyvelőként érkező Bácskai Krisztina, bár az a kettő sem tűnt túlzottan őszintének, főleg, hogy Keresztes és Geszti véleményének akkor már nem volt tétje, összességében "nettó nemet" ért a teljesítménye. Az önbizalomban lubickoló nő Sade egyik leghíresebb dalával, a Smooth Operator című számmal próbálta a mentorokat meggyőzni tehetségéről, csekély sikerrel, Gesztinek - talán életében először - elakadt a szava, Keresztes szerint Sade sírva könyörögne a dal receptjéért, Feró szerint pedig forog a sírjában, pedig még meg sem halt.
A megrázkódtatásból Ónodi Jánosnak sikerült kizökkentenie a mentorokat, akik a külseje láttán el se tudták volna képzelni, micsoda hang jön ki a torkából. A Gnarks Barkley által sikerre vitt Crazy című számmal azonban olyan átütő sikert aratott, hogy a szám végén szűnni nem akaró tapsvihar után Feró közölte vele, "pofátlanul jól énekel", Geszti pedig a könnyed előadást ahhoz hasonlította, mint amikor valaki a réten önfeledten ugrándozva lepkéket gyűjtöget - most azonban négy igent gyűjtögetett.
A Táborhoz azonban egyre csökken a kiadó helyek száma, már csak egy forduló van hátra addig, egy hét múlva tehát összeáll a második kör 150 fős mezőnye, akik egy újabb fordulóban mutathatják meg, helyük van a legjobb 50, majd legjobb 24 és a legjobb 12 között.

Király Viktor a békülős szex híve
Maga sem tudja, mi a sikere titka, de abban biztos: kitartónak és szorgalmasnak kell lenni. Bár továbbra is elsősorban angolul énekel, magyar dalok kiadására is készül. Tele van tervekkel - és a magánélete is jól alakul.
Saját filmjét kellett volna reklámoznia
Videó - Élő adásban szunyókált el Morgan Freeman
Ez az űrutazás nem fapados lesz!
Van 350 milliója? Akkor Leonardo DiCaprióval az űrig szállhat!
Vakmerő gyerekek voltak a rádiósok
Jáksó László: "Kis híján leégettem mindent..."
Önálló életre kelt a Kedvesem
Könyökén jön ki ByeAlex? Hallgassa svédül vagy oroszul!
Az egész régió felhozatala
Nemzetközi divatshow-val zárul a Gombold újra! Közép-Európa pályázat
A jó hírnév megsértésével vádolják a színészt
Képek - Megkezdődött Stohl újabb pere: most a könyv van terítéken

Reklámadó: semmilyen gazdaságpolitikai jelentősége nincs?
Az MSZP szerint a reklámadó bevezetésével a kormány célja az, hogy térdre kényszerítse azokat a médiumokat, amelyek nem állnak 100 százalékig a Fidesz ellenőrzése alatt - mondta el Burány Sándor országgyűlési képviselő szombati sajtótájékoztatóján.
Reklámadó
"Halálos döfést" kaphat a magyar reklámpiac
Nemzeti dohány
Júliusban 5297 trafik nyit ki
Fővárosi Közgyűlés
Szeptemberben megnyílhat a Város Boltja
2. negyedév
3752 ingatlant jelöltek ki kényszer-értékesítésre a "fogyasztóbarát" bankok
Budapesti Értéktőzsde
Emelkedett a BUX
Devizapiac
Tovább izmosodott a forint

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Noha még nem is volt tápszer
A neandervölgyi csecsemők hamar leszoktak az anyatejről
Elkészítették, de jobb nem belegondolni
Gyomorforgató az emberi testfelület baktérium- és gombatérképe
Kancsendzönga
8000 méter felett az oxigénhiány a legdurvább
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása

Esterházy Jánosra emlékeztek Morvaországban
Esterházy Jánosra, a csehszlovákiai magyarság két világháború közötti jelentős politikusára emlékeztek szombaton a morvaországi Mírovban, Esterházy halálának színhelyén csehországi magyarok.
Salgótarjánban
Tavaszi Tárlat immáron 32. alkalommal
Salgótarjánban
Palócföldi táncháztalálkozó
Középiskolások ropják
Francia négyes, tíz országban, több mint ötven városban
Kiállítás, beszélgetések...
Kapocs - Diákok a közösségért
Bihardiószegen
Idén sem maradhat ki a Borfesztivál
Egy teljes héten keresztül
Túrák, játékok, programok - nemzeti parkok ünnepe júniusban

Halálos motorosbaleset a 8-ason
Szalagkorlátnak ütközött szombaton egy osztrák férfi a 8-as főúton a Vas megyei Gasztony térségében. A férfit már nem tudták megmenteni.
Kaposvárnál
3 autó rohant egymásnak a kereszteződésben
Így egyszerűbb lesz
Június közepétől regisztrálhatnak a fuvarozók az ÁAK honlapján
Nettó
17 és 85 forint között lesz az útdíj kilométerenként
Monacói Nagydíj
Rosbergé az első rajtkocka
A tárgyalások még tartanak
E-útdíj: több mint 10 milliárdos kompenzáció a fuvarozóknak
Az M1-M7-es közös szakaszán
Vöröskeresztes autó karambolozott, ketten sérültek

Ötös lottó: három páros, két páratlan
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számok kerültek kisorsolásra:
Szabad a bejárat?
18+ képek - Nini, kéjrés van a tangáján!
Azonosították
Már ül a hajléktalant agyonverő férfi - csak másért
Futam
Győrnél állították meg az Ausztriából menekülő bűnözőket
Nem is illett a rózsaszín a fehérhez
18+ képek - Mekkora mázli, hogy megszabadult a melltartótól!
Új információhoz jutottak
Megtalálták a hajléktalan gyilkosát - épp másért ül
Veszélyes, de mókás játékot eszeltek ki
Videó - Kreatív kamaszok: vízicsúszdáznak az áradásban
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:15 Nyakon szúrtak egy francia katonát Párizsban
- 20:03 Agüero szerződést hosszabbított
- 19:41 Ötös lottó: három páros, két páratlan
- 19:25 Balog: a kollégium az élet iskolája lehet
- 19:19 Teke-vb: mindkét válogatott aranyérmes!
- 19:13 Halálos motorosbaleset a 8-ason
- 19:00 Természetvédelmi szakemberek találkája az Őrségben
top fórum témák:
- Az MSZP "undorodva visszautasítja a Jobbik újabb provokációját"2013.05.25 19:59
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.25 19:43
- Történelmi interjú Aaron Russo amerikai filmrendezővel2013.05.25 14:09
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.25 13:10
- Több svéd városra is átterjedtek a stockholmi zavargások2013.05.25 11:27
Kinyomtatom
Fórumozok róla


Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


