hirdetés

Biztosítási csalás: halottnak hitette magát!

Zoltán megrendezte halálát 252 millióért?

Halálának eljátszásával akarta megcsapolni 252 millióval a biztosítókat Antallfy Zoltán Rex, akinek hat évvel ezelőtt egy görögországi szörfbaleset után veszett nyoma. Édesapja, Antalffy Tibor tudott a tervről, s végig tartotta a kapcsolatot a Csehországban bujkáló fiával.

2008.06.22 13:00ma.hu

Zoltán lebukása után könyvet írt Az évszázad biztosítási csalása címmel, és a Vasárnapi Blikknek is mesélt a részletekről. Hatszoros biztosítás „Semleges helyen akart találkozni velem a fiam 2001 augusztusában” – kezdte a történetet az apa. Végül a fiú kocsijában beszélgettek, itt mondta el Zoltán a tervét, hogy Görögországban szörfözés közben úgy tesz, mintha vízbe fulladna, majd kiúszik a partra, és eltűnik. A barátja pedig igazolja majd a halálát - írja a Vasárnapi Blikk.

Adott az apjának egy álnéven vásárolt mobiltelefont is, amin majd hívni fogja. Az apja megpróbálta lebeszélni, úgy gondolta, jó, ha egy százaléknyi esélye van arra, hogy fia hozzájuthat a sokmilliós életbiztosításokhoz. 
Vásárra viszi a bőrét, miközben a siker esetén csak a pénz fele ütötte volna a markát, a többit a beavatottak között osztották volna el. Ám hiába győzködte Zoltánt, nem tudta eltántorítani, hiszen a fia akkor már csaknem egy éve fizette a biztosítási díjakat, havonta több mint 65 ezer forintot. 

„Ez volt az első hiba – mondja az apa. – Hat biztosítónál kötött szerződést, mert mindegyiknél hatvanmillió volt az életbiztosítási plafon, és azt kevesellte. És bár a biztosítók nem adhatnák ki egymásnak az ügyfeleik adatait, mégis kiderült a többszörös biztosítás, és ez gyanússá tette a „halálesetet”. 

A második hiba az volt, hogy a Zoltán kocsiját a barátja útlevelébe üttették be, hogy a férfi könnyen visszahozhassa az autót Magyarországra. A harmadik pedig, hogy bár mindig borozgattak, aznap még az ebédhez sem ittak egy kupicát sem. 

„A nyomozóknak ez feltűnt, mivel ha részegen fullad a tengerbe, esetleg nem járt volna biztosítás” – magyarázta az apa. A legnagyobb baklövés mégis az volt, hogy nem létezett arra terv, mi történik, ha a biztosítók pár hónap helyett évek múltán sem fizetnek, inkább pereskednek. Ettől kezdve minden érintett kényszerpályán mozgott, maga a bujkáló álhalott is.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Hepatitis B
2012. máj. 17. 21:41

A Bechterew-kór és tünetei
2012. máj. 17. 20:11

A szülés, születés módjai
2012. máj. 17. 18:37

Gyermekbetegségek: Mikor forduljunk orvoshoz?
2012. máj. 17. 17:12

Felmérés a fiatalok dohányzási szokásairól
2012. máj. 17. 16:12

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.