hirdetés

Harcol kedveséért!

Dósa Matyi visszavágyik szerelméhez

Dósa Matyi szerelmes, mégsem boldog. A fiatalember szívének volt barátnője a legkedvesebb, ám Zsuzsi és ő fél évvel ezelőtt szakítottak. A szolnoki színház ifjú tagja elhatározta: viszszaszerzi a kedvesét.

2008.06.30 07:32ma.hu

A fiatalok két évig jártak együtt, ám amikor Matyi Szolnokra költözött, a színház miatt egyre kevesebb ideje maradt kapcsolatára. Matyi próbált beilleszkedni, új barátokat szerezni, ám ennek Zsuzsival való szerelme látta kárát - írja a Blikk. Matyi leköltözött vidékre és eltávolodtak egymástól. 

– A szakítás után ugyan próbáltam egy-két futó kalanddal pótolni az érzést, de ez lehetetlen volt! Rájöttem, én még mindig Zsuzsit szeretem, és mindent elkövetek, hogy újra együtt lehessünk! – jelentette ki határozottan.
 
A Barátok közt egykori Tónija hosszú idő után először újra találkozót kért volt kedvesétől, és most azon van, hogy Zsuzsi elhiggye neki, valóban szereti. 

– Harcolnom kell a bizalmáért! Be kell bizonyítanom neki, hogy valóban meg tudom találni az egyensúlyt a munka és a magánélet között. Tudom, hogy nem lesz egyszerű, hiszen ő Budapesten él, én meg Szolnokon, de én mindent meg szeretnék tenni, hogy újra együtt legyünk. Mert szeretem!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Hepatitis B
2012. máj. 17. 21:41

A Bechterew-kór és tünetei
2012. máj. 17. 20:11

A szülés, születés módjai
2012. máj. 17. 18:37

Gyermekbetegségek: Mikor forduljunk orvoshoz?
2012. máj. 17. 17:12

Felmérés a fiatalok dohányzási szokásairól
2012. máj. 17. 16:12

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.