hirdetés

Kisfia megváltoztatta a didikirályt!

Pákó megkomolyodott: naphosszat fiával foglalkozik!

Szinte kicserélték a korábban botrányoktól sem mentes életet élő Fekete Pákót - Az énekes kisfia, Bence születése óta változott meg.

2008.08.08 07:46ma.hu

Fekete Pákó öt hónapja felelősségteljes édesapa - A "didikirály" nemcsak kicsapongásaival hagyott fel, de pelenkázik, etet, fürdet és éjszakánként a kimaradás helyett kisfia nyugalmát vigyázza.

Kedvesével, Ágicával is sokkal jobban összecsiszolódtak az utóbbi hónapokban. Pákó gyakran rózsát küld, szerelmes sms-eket ír a párjának, Ági pedig maximálisan megbízik benne - adta hírül a Star magazin.

Úgy tűnik, nagyon jó hatással van Pákóra a családi boldogság - A korábban sokszor botrányt botrányra halmozó énekes eseteivel tele voltak a lapok.

Tavasszal azonban már sokkal jobban lekötötte gondolatait születendő fia - ő, aki korábban nem gondolta, hogy erre is vállalkozik majd, benn akart lenni a szülésnél.

Gyermeke azonban március 12-én, a vártnál korábban és császármetszéssel érkezett, így a sztárnak ki kellett hagynia a nagy pillanatot. Ám azóta is a kis Bence körül forog minden...

Saját családján kívül Pákó sokat aggódik távoli édesanyjáért is. Az Afrikában élő asszony ugyanis beteg, mellében daganatot találtak. Magyarországon élő fia a rossz hír hallattán azonnal igyekezett segíteni: kedvesével akkor háromhónapos fiuk köldökvérét ajánlották fel őssejttel való gyógyítás céljából.

A vért a lehető leggyorsabban el is küldték Nigériába, reménykednek abban, hogy Pákó mamája felépül.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Hogyan csökkenthető a magas vérnyomás?
2012. máj. 21. 16:20

Fogpótlás csúcsminőségű technológiával
2012. máj. 21. 15:45

A fogkő és következményei
2012. máj. 21. 14:37

Segítse a fogyást természetes anyagokkal!
2012. máj. 21. 13:21

Gyermekkori elhízás - Diéta helyett egészséges életmód
2012. máj. 21. 12:07

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.