Heni apjává fogadta Kovit!
Csak játék? Dér Heni és Damu Roland flörtöltek a Hal a tortán forgatásán!
Dér Heni apjává fogadta Kovit. Az énekesnő olyan közeli viszonyba került a pornóguruval, hogy pár nap után Papának szólította.
2008.08.25 11:00Red Lemon
Heni meglepetéssel készült a vendégeknek, a vajdasági menü mellé ugyanis egy transzvesztita előadóművészt is hívott, aki azonnal rámozdult Damu Rolandra...
Ha a vacsora nem is aratott kiemelkedő sikert, Heni külseje annál inkább: a lány olyan csinos volt, hogy a Jóban, rosszban rosszfiúja nem győzött udvarolni neki. Bár Heni először azt hitte, Kovi majd csak a szexről beszél egész héten, nagyon kellemesen csalódott, a pornóguruban ugyanis egy érdekes és kedves embert ismert meg.
"Kovi a fogadott apukám lett, pedig volt bennem előítélet irányában. Azt hittem, folyton a szexről fog majd beszélni, de szerencsére nem így lett. Nagyon kedves és okos ember, azóta is tartjuk a kapcsolatot - mesélte lelkesen Heni.
- Mindenkit megkedveltem egyébként, pedig Cilikével az első egy-két napon nem éreztük egymás lelki világát, aztán összemelegedtünk!"
Heni is észrevette, hogy Damu Roland megpróbál közeledni felé, de természetesen csak játékból flörtölt egymással a két sztár. Heni szerint egyébként Rolandhoz illik a szerep, amelyet a Jóban, rosszban-ban játszik.
"Roland egy igazi vasmacsó, de van sármja, amelyet természetesen próbált használni - nevetett Heni. - Vele ökörködtünk a legtöbbet, de nehéz mellette szóhoz jutni, rengeteget beszél. Egy idő után már kicsit sok, de azért nagyon szerethető!" Hogy Damu sikeres a szebbik nemnél, azt jól mutatja, hogy Henin kívül nagyon szimpatikus volt a meglepetés-vendégnek is: Matthiasnak, a transzvesztitának, aki érkezése után nem sokkal a jóképű rosszfiú ölében kötött ki!
Kapcsolódó írások:
- Képek! Bódi Sylvi, Zalatnai Cini, Lakatos Márk és Váczi Gergő főz jövő héten a Hal a tortánban
- Hal a tortán! -Kedvese azóta sem engedi a tűz közelébe!
- Hal a tortán: Bíró Ica sírva fakadt - képek a vacsoráról
- Hal a tortán! Rúzsa Magdi puskával fogadta a vendégeket
- Hal a tortán: Rákóczi Feri vacsoráját átszervezte a vihar

Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ha nyilatkozni kell, George Michael sosem bizonyul szűkszavúnak, ám ha a magánéletére terelődik a szó, hét lakat zárja le a száját. Ki ez a talányos, rejtélyes sztár?
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét
A Bee Gees csillagának 62 év adatott
Hiába küzdött: elhunyt Robin Gibb

Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak ezentúl a Zöldövezet elnevezésű programra, amely hat éve segíti a civil kezdeményezéseket, hogy környezetüket közösségi akció keretében szebbé és zöldebbé alakítsák.
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?

5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
Az egészség szem előtt tartása fontos - de olykor sajnos nem elég betartani a kiegyensúlyozott étrendet, így is híján maradhatunk fontos tápanyagoknak.
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...
Napi horoszkóp - 2012. május 21.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Milyen hatással vannak ránk a színek?
A szín, ami szexre késztet!

Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Nyolcvan éve, 1932. május 21-én lett Rómában légi baleset áldozata Endresz György pilóta, aki alig egy évvel korábban Magyar Sándor navigátor társaságában első magyarként repülte át az Atlanti-óceánt.
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz
USS Iowa
Múzeumként működik tovább a legendás amerikai csatahajó
Idén csak állagmegóvás
Felújítják a Ramasetter-házat Sümegen

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

Vízben maradtak a tűzoltók
Kínos blamázsba keveredtek a hamburgi tűzoltók, akik szó szerint az Elba vizén rekedtek, ráadásul kénytelenek voltak a vízirendőrséget is értesíteni, hogy kijuthassanak a partra.
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Öten megsérültek
Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
Villám-ütötte barátján akart segíteni a férfi
...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
Olasz rendszámú autóval távoztak az elkövetők
Többmilliós ékszerlopás Komáromban
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:52 Torres visszafocizta magát a spanyol keretbe
- 17:47 Kialudt az olimpiai láng
- 17:45 Munkabalesetek: kevesebb a halál, több a csonkolás
- 17:36 Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
- 17:32 Csúcstámadás előtt Klein Dávid expedíciója
- 17:30 Földrengés - Már ötezren fedél nélkül Olaszországban
- 17:29 Vízben maradtak a tűzoltók
Reed RecruitmentKarbantartó
Work Way Club Kft.Senior kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Miféle alakok a Fremen barátai?2012.05.21 17:58
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 17:51
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.21 17:46
- Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben2012.05.21 17:16
- Öt napot kapott a Mal2012.05.21 16:57

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




