hirdetés

Viki is nyuszi lány lesz

Metzker Viki a Playboy Villában

Az egykori playmate Los Angelesbe utazik, és egy időre Hugh Hefnerhez, a Playboy magazin alapítójához költözik egy időre.

2008.09.06 10:55rtlbulvar.hu

Évről évre, a világ számos pontjáról érkeznek szépséges hölgyek az idős, de nagy nőcsábász hírében álló laptulajdonoshoz, hogy vendégszeretét élvezzék, és egy exkluzív fotózás keretein belül megjelenhessenek a tengerentúli nyuszis magazinban.

– Ez hatalmas szerencse és megtiszteltetés, hiszen szinte lehetetlen másképp megjelenni az újságban – mondta a Cool Live adásában.

Viki emellett hozzátette, ugródeszkaként sem elhanyagolható a lehetőség, ugyanis nem kizárt, hogy akár több kinti munkát hoz a házhoz. Viki párja nélkül utazik Los Angelesbe, és kizárólag azokat a holmikat viszi magával, amiekt kifejezett kértek tőle: nagyrészt laza, sportos ruhákat.

– Meg is lepődtem, mivel arra számítottam, hogy minden nap ki kell öltözni, de szerencsére összesen egy party lesz, ahol a vendégek összeismerkedhetnek.

Természetesen az ajándék sem marad el: Viki egy igazi, magyar jelképpel, egy csikós ostorral lepi meg vendéglátóját, ami bár félreérthető is lehet, szerinte biztosan senki sem gondol majd rosszra.

Ami USA-beli terveit illeti, a playmate nem tartja kizártnak, hogy a későbbiekben kint dolgozzon, ám azt belátja, ehhez oltári nagy szerencse szükséges. – Ha kapok olyan felkérést amiért érdemes az Államokba költöznöm, akkor biztosan megyek!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Hogyan csökkenthető a magas vérnyomás?
2012. máj. 21. 16:20

Fogpótlás csúcsminőségű technológiával
2012. máj. 21. 15:45

A fogkő és következményei
2012. máj. 21. 14:37

Segítse a fogyást természetes anyagokkal!
2012. máj. 21. 13:21

Gyermekkori elhízás - Diéta helyett egészséges életmód
2012. máj. 21. 12:07

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.