Összebújós tánc is volt...
Hal a tortán: Annácska és a fiúk válogattak, a desszert padlót fogott!
Az Irigy Hónaljmirigy négy tagja és Kelemen Anna verseng egymással a Hal a tortán eheti adásaiban. A hét első szakácsa Uszkó Laci, aki nagy feladatra vállalkozott: részletes étlapot készített, és a vendégei azt rendelhettek, amit megkívántak.
2008.10.06 15:51redlemonAzt nem lehet állítani, hogy a vendégek nem érezték jól magukat a hét első vacsoráján Uszkó Lacinál.
Az este folyamán karaokéztak is, így Kelemen Anna énektudásáról is meggyőződhettek a fiúk, és egyúttal a nézők is. Sőt, később Anna és Molnár Imi összebújva táncoltak.

A jó hangulathoz az is hozzájárult, hogy Laci a vacsora előtt az Alvég kocsmába küldte vendégeit, és ő maga is egy hadseregnek való italt beszerzett.
Arra viszont nem készült, hogy a menüt illetően túlvállalta magát. Vendégei túl sokfélét rendeltek az a'la'carte étlapról, így csak késve tudta tálalni a fogásokat.
"A főzésben alapvetően gyakorlott vagyok, de azért általában előre megtervezett fogásokat szoktam feltálalni a vacsoravendégeimnek" - hangsúlyozta Laci.
"Arra nem számítottam, hogy az étlappal túlságosan is feladom magamnak a leckét."
De vajon mi történt a desszerttel? Miért kötött ki a padlón Laci tortája?
"Túl hígra sikerült a vaníliapuding, bár a csokis tökéletes lett. De így végül nem állt össze az egész, és ez már sok volt nekem. Arra azért nem gondoltam, amikor földhöz vágtam, hogy egy üvegtál is van alatta, ami ripityára tört. Ráadásul nem is otthon főztem, hanem a barátaimnál. Nagyon rendesek voltak, mert a kimerítő este után én olyan sokáig aludtam, hogy ők fel is takarították, mire én felébredtem." - árulta el a házigazda.
Hal a tortán ma este 20.15-től a TV2-őn!
Kapcsolódó írások:
- Hal a tortán! Sági Szilárd mindent kimond!
- Hal a tortán: Csapó Virág úgy koldulta össze a vacsorára valót!
- Hal a tortán: Halász Gábor összebalhézott Somorjai Tibivel!
- Hoppá: Jogtalanul "Hofferkedett" a sztár a Hal a tortánban!
- Képek: A Barátok Közt Hoffer Józsija főzött és udvarolt a Hal a tortánban!
- Hal a tortán: Rácz Félix és Keleti Györgyi óvszert vett egymásnak!
- Hal a tortán: Ki akarták dobni Rácz Félixet Keleti Györgyi házából!
- Képek: Állt a bál Keleti Györgyi és Rácz Félix között - Hal a tortán jövő héten!

Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Az Oscar-díjas Ben Kingsley is szerepel a Noah Gordon történelmi bestselleréből, Az orvosdoktorból készülő filmben - jelentette be a potsdami UFA Cinema produkciós cég.
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét

Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak ezentúl a Zöldövezet elnevezésű programra, amely hat éve segíti a civil kezdeményezéseket, hogy környezetüket közösségi akció keretében szebbé és zöldebbé alakítsák.
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?

5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
Az egészség szem előtt tartása fontos - de olykor sajnos nem elég betartani a kiegyensúlyozott étrendet, így is híján maradhatunk fontos tápanyagoknak.
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...
Napi horoszkóp - 2012. május 21.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Milyen hatással vannak ránk a színek?
A szín, ami szexre késztet!

Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum szervezésében.
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

Vízben maradtak a tűzoltók
Kínos blamázsba keveredtek a hamburgi tűzoltók, akik szó szerint az Elba vizén rekedtek, ráadásul kénytelenek voltak a vízirendőrséget is értesíteni, hogy kijuthassanak a partra.
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Öten megsérültek
Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
Villám-ütötte barátján akart segíteni a férfi
...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
Olasz rendszámú autóval távoztak az elkövetők
Többmilliós ékszerlopás Komáromban
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:25 Ingatlanspekuláció a Szent István Általános Iskola költözése mögött?
- 18:08 November 25-e a Szovjetunióba hurcoltak emléknapja lett
- 18:05 Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség
- 17:59 Módosul a fővárosi forrásmegosztás
- 17:52 Torres visszafocizta magát a spanyol keretbe
- 17:47 Kialudt az olimpiai láng
- 17:45 Munkabalesetek: kevesebb a halál, több a csonkolás
Reed RecruitmentKarbantartó
Work Way Club Kft.Senior kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ez a Jobbik?2012.05.21 18:16
- Miféle alakok a Fremen barátai?2012.05.21 17:58
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 17:51
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.21 17:46
- Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben2012.05.21 17:16

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




