Pantichin Edina hiába tette ki a lelkét?
Hal a tortán: Bódi Gusztit idegesítette a szőke playmate
Pantichin Edina szívvel- lélekkel főzött a vendégeinek, ennek ellenére nem aratott osztatlan sikert - Különösen Bódi Guszti nem díjazta a playmate-et.
2008.10.16 13:15redlemonBódi Guszti nem kímélte Pantichin Edinát. A Hal a tortán minden napján a playmate melleit cikizte, míg végül vérig nem sértette a szép szőke lányt, aki Tóth Gabival a mosdóban, és Schobert Norbi vállán vigasztalódott.
Pantichin Edina szívvel- lélekkel főzött a vendégeinek, ennek ellenére nem aratott osztatlan sikert.
„Én nem szeretem, ha egy nő csak magával van elfoglalva. Edina még a saját vacsoráján is fontosabbnak tartotta a kinézetét, mint azt, hogy a vendégeivel foglalkozzon. Három és fél órát váratott minket, amit pedig feltálalt, az egyszerűen nevetséges volt. Én nem túl gyakorlott férfi szakácsként is egy óra alatt összedobtam volna”-, szögezte le Guszti.
Azért a jó hangulat sem hiányzott...
A hét során eljött az a pillanat is, amikor Guszti vérig sértette Edinát. "Közöltem vele, hogy lógnak a mellei. Erre ő hisztérikusan kivonult a fürdőszobába", emlékezett vissza Guszti, aki azonban nem bánta meg, amit tett.
"Én már az első pillanatban leszögeztem, hogy őszinte leszek, és senkit nem kímélek. Nem is tettem. De a hét végén Edina odajött hozzám, és megköszönte a véleményemet, és végül puszival váltunk el. Nem lettünk barátok, de nincs köztünk harag."
Edina egy kicsit másként emlékszik a történtekre.
"Nem vagyok egy sértődős lány, de eljött az a pillanat, amikor a sértegetéseit már nem tudtam hova tenni, és Schobert Norbi vigasztalgatott. Úgy érzem, hogy egy ideig igenis vettem a poénjait, de miután egész héten másról sem tudott beszélni, mint a melleimről, hát végül betelt a pohár. Komolyan elgondolkodtam rajta, hogy ha ennyire nem szereti a nagy melleket, mint ahogy azt hangoztatta, akkor miért beszél ennyit róla? Talán éhes disznó makkal álmodik?"- tette fel a kérdést a szőke playmate.
Kapcsolódó írások:
- Hal a tortán: Bódi Guszti vendégei csak takarítás után kaptak enni
- Hal a tortán: Tóth Gabi taposott is a vendégekért!
- Hal a tortán: Mark úszószemüvegben fogott a főzésnek!
- Hal a tortán: Túl csípős volt Kabai Laci vacsorája - Anna meg fogyózott
- Hal a tortán: A merész Kelemen Annát nem kellett félteni...
- Hal a tortán: Annácska és a fiúk válogattak, a desszert padlót fogott!
- Hal a tortán! Sági Szilárd mindent kimond!
- Hal a tortán: Csapó Virág úgy koldulta össze a vacsorára valót!
- Hal a tortán: Halász Gábor összebalhézott Somorjai Tibivel!

Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Az Oscar-díjas Ben Kingsley is szerepel a Noah Gordon történelmi bestselleréből, Az orvosdoktorból készülő filmben - jelentette be a potsdami UFA Cinema produkciós cég.
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét

Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak ezentúl a Zöldövezet elnevezésű programra, amely hat éve segíti a civil kezdeményezéseket, hogy környezetüket közösségi akció keretében szebbé és zöldebbé alakítsák.
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?

5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
Az egészség szem előtt tartása fontos - de olykor sajnos nem elég betartani a kiegyensúlyozott étrendet, így is híján maradhatunk fontos tápanyagoknak.
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...
Napi horoszkóp - 2012. május 21.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Milyen hatással vannak ránk a színek?
A szín, ami szexre késztet!

Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum szervezésében.
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

Vízben maradtak a tűzoltók
Kínos blamázsba keveredtek a hamburgi tűzoltók, akik szó szerint az Elba vizén rekedtek, ráadásul kénytelenek voltak a vízirendőrséget is értesíteni, hogy kijuthassanak a partra.
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Öten megsérültek
Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
Villám-ütötte barátján akart segíteni a férfi
...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
Olasz rendszámú autóval távoztak az elkövetők
Többmilliós ékszerlopás Komáromban
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:42 Visszautasítja az ingatlanspekuláció gyanúját a belvárosi önkormányzat
- 18:30 Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
- 18:29 Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
- 18:25 Ingatlanspekuláció a Szent István Általános Iskola költözése mögött?
- 18:08 November 25-e a Szovjetunióba hurcoltak emléknapja lett
- 18:05 Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség
- 17:59 Módosul a fővárosi forrásmegosztás
Reed RecruitmentKarbantartó
Work Way Club Kft.Senior kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ez a Jobbik?2012.05.21 18:16
- Miféle alakok a Fremen barátai?2012.05.21 17:58
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 17:51
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.21 17:46
- Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben2012.05.21 17:16

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




