"Meg vagyunk győződve, hogy impotens vagy"
"Tűnj el, mocsok féreg" - Jáksó gyalázkodó levelet kapott
A műsorvezető gyalázkódó levelet kapott - Jáksó László a Heti hetesben felolvasta a neki szóló üzenetet, melyet egy szaközzépiskola diákjai írtak. A sztár szerint csak magukat járatták le.
Vacsoracsata: Az étel nem, a hangulat jó volt Jáksónál! 
Gyalázkodó levelet küldött egy kecskeméti szakközépiskola diákja - osztálytársai nevében is - Jáksó Lászlónak.
A műsorvezető a Heti hetesben felolvasta a sorokat, melyek között nem volt ritka a "te mocsok féreg" megszólítás.
A diák többek között azt írta Jáksónak, hogy "fiú létünkre van illemtan óránk, tudjuk hogy kell viselkedni közösségben, úgy, ahogy te, nem", hozzátette, "mintha direkt csinálnád a bunkóságodat", illetve azt üzente neki, "köpd szembe a mocsok pofádat".
A levélíró kifejtette, hogy Jáksónak mintha az lenne a célja, hogy utálatot keltsen, valamint ők meg vannak róla győződve, hogy impotens, és így éli ki magát. A diák hozzátette, osztálytársai nevében is üzeni, hogy "tűnj el mielőbb, te mocsok féreg, ne rontsd a levegőt!".
- Nem kapok túl sok hasonló levelet, de azért az nem újdonság, hogy van rajtam mit utálni – mondta Jáksó az RTL Bulvárnak.
– Ha valaki megkérdezi, hogy a lelkemnek van-e köze ahhoz, amit a médiában mutatok magamról, a válaszom: nem. Akkor miért érdekeljen egy pocskondiázó levél?
A műsorvezető egyébként a vasárnapi adásban kifejezetten élvezte a levél felolvasását.
- Az írója leszögezte, hogy ők okosak, intelligensek, sőt, még illemtan órájuk is van. Majd mocskolódásba kezdett, de nem éppen kultúráltan. Én azt gondolom, hogy a bunkóság eszköztelenség. Valakit el lehet küldeni melegebb éghajlatra, kifinomult stílusban, az az igazán sértő! Az, amilyen stílusban kifejezte, hogy mennyire nem szeret engem, sokkal többet elárul az íróról, mint rólam. Ráadásul mit hitt, hogy majd elsírom magam a fröcsögésétől?
A műsorvezető hangsúlyozta, nem azzal van a baja, hogy valaki negatív kritikát fogalmaz meg vele szemben.
- Volt már, aki intelligensen elmondta, hogy miért nem szeret. Az ilyen illetővel még le is ülök beszélgetni. Tehát nem azért nézek le valakit, mert nem kedvel engem, hanem azért, amit magáról elárul ezzel a stílussal.
- Szeretem, ha valaki önként adja a kezembe a bizonyítékát annak, hogy hülye! Ha valaki fröcsögő nyállal bejelentkezik, hogy magát kiröhögtesse! Azt hiszem, az ilyen osztógépek szoktak a legbénábbak lenni, akiknek szar az életük, és nem tudják magukat kiélni. Az ilyenek este sopánkodnak, hogy mit utálnak a saját életükben, mit csináljanak? És a válasz: írok egy levelet Jáksónak…
Kapcsolódó írások:
- Vacsoracsata: Rózsa Gyuri megtömte Jáksót!
- Rengeteget fogyott Jáksó László!
- Vacsoracsata: Zavartan nézték a többiek Jáksó zagyvaságát
- Jáksó: Kipróbáltam a Viagrát is
- Jáksó: Néztek már hülyébb helyzetben is az emberek!
- Jáksó Laci: Rá se néztem a lányokra - nagyon jó volt!
- Jáksó: Nem merem hívni őket
- Jáksó: "Addig dugnám Dér Henit, amíg mozog"

Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Az Oscar-díjas Ben Kingsley is szerepel a Noah Gordon történelmi bestselleréből, Az orvosdoktorból készülő filmben - jelentette be a potsdami UFA Cinema produkciós cég.
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét

Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak ezentúl a Zöldövezet elnevezésű programra, amely hat éve segíti a civil kezdeményezéseket, hogy környezetüket közösségi akció keretében szebbé és zöldebbé alakítsák.
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?

5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
Az egészség szem előtt tartása fontos - de olykor sajnos nem elég betartani a kiegyensúlyozott étrendet, így is híján maradhatunk fontos tápanyagoknak.
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...
Napi horoszkóp - 2012. május 21.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Milyen hatással vannak ránk a színek?
A szín, ami szexre késztet!

Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum szervezésében.
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

Vízben maradtak a tűzoltók
Kínos blamázsba keveredtek a hamburgi tűzoltók, akik szó szerint az Elba vizén rekedtek, ráadásul kénytelenek voltak a vízirendőrséget is értesíteni, hogy kijuthassanak a partra.
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Öten megsérültek
Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
Villám-ütötte barátján akart segíteni a férfi
...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
Olasz rendszámú autóval távoztak az elkövetők
Többmilliós ékszerlopás Komáromban
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:42 Visszautasítja az ingatlanspekuláció gyanúját a belvárosi önkormányzat
- 18:30 Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
- 18:29 Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
- 18:25 Ingatlanspekuláció a Szent István Általános Iskola költözése mögött?
- 18:08 November 25-e a Szovjetunióba hurcoltak emléknapja lett
- 18:05 Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség
- 17:59 Módosul a fővárosi forrásmegosztás
Reed RecruitmentKarbantartó
Work Way Club Kft.Senior kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ez a Jobbik?2012.05.21 18:16
- Miféle alakok a Fremen barátai?2012.05.21 17:58
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 17:51
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.21 17:46
- Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben2012.05.21 17:16
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




