hirdetés

A szőkeség kastélyt bérelt!

Hal a tortán: Barokk korba vitte el Novák Angéla a vendégeit

Császári hangulatban telt az este a Hal a tortán csütörtöki adásában Novák Angélánál. Kedvence ugyanis a barokk kor, így nemes egyszerűséggel kibérelt egy kastélyt, és ott rendezte a vacsoráját.

Hal a tortán: Barokk kort varázsolt Novák Angéla a vacsorához képgaléria

2008.11.13 13:50redlemon

Apródok ugráltak körülötte a konyhában, a lányokat pedig koronával ékesítette, és látványos estélyi ruhákba öltöztette. Novák Angéla számára nem is kérdés, hogy barokkos hangulatban rendezze meg a vacsoráját, mert mániája ez a korszak.

Olyannyira, hogy az adás elején meg is mutatja: még a 27 négyzetméteres lakása is úgy van berendezve, mint egy barokk palota. De a vendégeket végül nem ide, hanem egy igazi kastélyban invitálja, amit egy ingatlanostól bérel.

S hogy teljes legyen az összhatás, vendégeinek nagyestélyi ruhákat küldet, hogy azt viseljék a vacsora alatt. A főzéshez pedig apródokat fogad, hiszen az mégsem járja, hogy a kastély konyháján az úrnő tevékenykedjen!

De azért ő maga is aktívan kiveszi a részét főzésből, nem engedi ki a kezéből az irányítást. Már a bevásárlásnál is az apródok segédkeznek, de azért a konyhában adódnak kalamajkák, a szűrőkanalat például először fel sem ismerik.

Érkezésnél a lányok belebújnak a kiválasztott ruhákba, de először nem igazán tetszik nekik a helyzet, kényelmetlenül érzik magukat. A hét fáradtsága kezd kijönni rajtuk, nyafognak, így kicsit holtpontra jut a hangulat.

Emiatt a beszélgetés is nehezen indul, de végül mégis megered a nyelvük, még a nem-átalakító műtétjéről is kifaggatják Angélát, és a pasikról is.

"Arra számítottam, hogy jobban díjazzák majd a szép ruhákat - szomorkodott Angéla. - Hiszen mindannyian a showbizniszben tevékenykednek, egy ilyen kis jelmezes játék igazán testhezálló lehetett volna. Egyébként is jól esik néha egy kicsit csillogóbbnak lenni, mint a hétköznapokon. Mégis, annyira nem voltak lenyűgözve, inkább teherként élték meg a dolgot. De végül azért a tiarákat, amiket ajándékba adtam - és egyébként eredetileg meg akartam koronázni őket - maguktól is szívesen a fejükre tették."

Vacsora közben két apród is táncol a lányoknak, Angéla pedig énekel, amíg a lányok körülötte keringőznek, így nagyon látványosan ér véget az este.

"Ez az utolsó tánc különösen szép pillanatként maradt meg számomra - mondta Angéla. - Remélem, hogy ekkorra már a lányok is jobban élvezték az estét!"

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Hogyan csökkenthető a magas vérnyomás?
2012. máj. 21. 16:20

Fogpótlás csúcsminőségű technológiával
2012. máj. 21. 15:45

A fogkő és következményei
2012. máj. 21. 14:37

Segítse a fogyást természetes anyagokkal!
2012. máj. 21. 13:21

Gyermekkori elhízás - Diéta helyett egészséges életmód
2012. máj. 21. 12:07

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.