Látványos meglepetések a vacsorán
Hal a tortán: Metzker Viki vendégei hajóval érkeztek!
A hét utolsó szakácsaként Metzker Viki köti maga elé a Hal a tortán kötényét - A Hugh Hefner kaliforniai villáját nemrég megjárt csinos playmate látványos meglepetésekkel készül vendégeinek.
2008.11.14 13:20redlemonElőször is a vacsorára hajóval érkeznek, később pedig Viki menedzsere szórakoztatja zenével a lányokat a dj pult mögött, amit később ők is kipróbálhatnak.
Igazi playmate-hez illően Metzker Vikivel még a boltban is különösen előzékenyek. A szőkeség a bevásárlás végén veszi észre, hogy otthon hagyta a pénztárcáját.
De utólag fizetve is hazaviheti az ételeket, mégpedig a bolti kosárban. Ráadásul még egy tusfürdőt is kap ajándékba. Főzés közben egy barátnője segédkezik Vikinek, de azért így sem megy minden simán.
Eredetileg kétféle desszertet tervez, de végül a szétfőtt szilvásgombócok a kukában landolnak, és marad a gofri, aminek viszont a tésztája sehogy sem akar összeállni.

Közben Viki a levessel megégeti a nyelvét, és a kókusztej is kiömlik a sütőlapra. A kisebb bakik ellenére azért végül finom vacsorát sikerül összeállítania.
"A párom kedvéért kezdtem el gyakrabban főzni, a kedvenceit már szuperül el tudom készíteni - mesélte mosolyogva Viki. - Úgy láttam, hogy a pörkölt, amit aznap este készítettem, mindenkinek nagyon ízlett, majdnem mindet meg is ették, aminek nagyon örültem."
A vendégek vegyes érzésekkel fogadják Viki hatalmas meglepetését: hajóval érkezhetnek a vacsora helyszínére. Dóri nem örül annyira, Andi viszont kifejezetten élvezi.
"A nyereménylakásom egy olyan lakóparkban van, amihez ritka módon egy kikötő is tartozik a Duna parton. Egy kedves barátunk egyszer már elvitt minket a párommal innen motorcsónakozni. Innen jött az ötlet, hogy az ő minijachtját kölcsönkérjük, és azzal hozzuk el a lányokat."
Ahogy minden este, a lányok most is kíváncsiak egymás véleményére, újra előkerül a szőkeség témája, Viki és Andi a konyhában a Playboy fotózás részleteit is kivesézik.
A két lány remekül összebarátkozott, Andit csak Viki kutyája üldözi el kicsit az asztaltól, amikor odakakil a széke mellé. A vacsora során Viki olyan fáradt, hogy nem is eszik.
A desszertet Viki frissen készíti, közben a dj pultnál a menedzsere szórakoztatja a lányokat, később ők is kipróbálhatják a pultot.
Végül Viki bátortalanul még dalra is fakad, amit a lányok nagyon díjaznak, így vidám buli-hangulatban zárul a hét.
"Kicsit azért sajnáltam, hogy utolsó közös este lévén búcsúzkodósra sikerült a hangulat, de azóta is tartjuk a kapcsolatot, főleg Andival. Ő még annak az új szórakozóhelynek a megnyitójára is eljött, ahol én lettem a rezidens dj." - foglalta össze a hetet Viki.
Kapcsolódó írások:
- Hal a tortán: Barokk korba vitte el Novák Angéla a vendégeit
- Hal a tortán: Fresh Andi életét megváltoztatta a közös este?
- Hal a tortán: Pikáns meglepivel készült a lányoknak Mészáros Dóri!
- Hal a tortán: Metzker Viki húsnak nézte Papp Lili muffinját!
- Hal a tortán: Terry Black fia, barátnője és egy macska színesítik a vacsorát
- Hal a tortán: Niki Belucci felpörgette a többieket, de lemarad saját adásáról
- Hal a tortán: Libakergetés és kalács a kertben Szorcsik Viki vacsoráján
- Hal a tortán: Binder Géza könnyei potyogtak, majd parókát húzott vendégeire
- Hal a tortán: Bella Levente össze-vissza kaszabolt a konyhában!
- Hal a tortán: Hajdú Péter elszöktette nejét Kárász Robi vacsorájáról!

Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Az Oscar-díjas Ben Kingsley is szerepel a Noah Gordon történelmi bestselleréből, Az orvosdoktorból készülő filmben - jelentette be a potsdami UFA Cinema produkciós cég.
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét

Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak ezentúl a Zöldövezet elnevezésű programra, amely hat éve segíti a civil kezdeményezéseket, hogy környezetüket közösségi akció keretében szebbé és zöldebbé alakítsák.
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?

Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Vajon a nők nem azért szeretkeznek, amiért a férfiak? Miért nem szexelnek szívesen elköteleződés nélkül? No és a pasik vajon miért a "jó lányokat" választják társnak?
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...
Napi horoszkóp - 2012. május 21.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum szervezésében.
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

Vízben maradtak a tűzoltók
Kínos blamázsba keveredtek a hamburgi tűzoltók, akik szó szerint az Elba vizén rekedtek, ráadásul kénytelenek voltak a vízirendőrséget is értesíteni, hogy kijuthassanak a partra.
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Öten megsérültek
Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
Villám-ütötte barátján akart segíteni a férfi
...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
Olasz rendszámú autóval távoztak az elkövetők
Többmilliós ékszerlopás Komáromban
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:12 Nébald György az Olimpiai Bajnokok Klubjának új elnöke
- 19:07 Felfüggesztették a fideszes Tilki Attila mentelmi jogát
- 19:04 Debreceni úszó Eb - Eredmények
- 18:59 Szakadékba zuhant egy busz Albániában
- 18:55 Meglepő okok: a nő emiatt szexel
- 18:52 Mal: teljesíthetetlen az ötnapos határidő
- 18:44 Abidal elhagyta a kórházat
Reed RecruitmentKarbantartó
Work Way Club Kft.Senior kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Egységfrontban az ágazati cégek a telefonadó ellen2012.05.21 19:03
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.21 18:53
- Ez a Jobbik?2012.05.21 18:16
- Miféle alakok a Fremen barátai?2012.05.21 17:58
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 17:51

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




