hirdetés

Feladták a leckét a főző sztároknak!

Hal a tortán: Bebe rosszul lesz a saját vacsoráján!

Rendhagyó kihívás elé állnak a Hal a tortán versenyzői ezen a héten: megadott tematikájú vacsorát kell készíteniük, Sági Szilárd bevásárlása alapján összeállított hozzávalókból. Hétfőn Bebe főz...

Hal a tortán: Bebe nem nagy kedvvel főzte a vacsorát! képgaléria

2008.11.24 14:30redlemon

Az ötvenes évek stílusában kellett elkészíteni vacsoráját Bebének, de már az alapanyagokkal meggyűlik a baja. Szilárdtól ugyanis tengeri herkenytűket, csigát, rákot kap, melyektől szó szerint rosszul lesz.

„Egyszerűen nem bírtam a szagukat, és ez már az elején kikészített – mesélte a Back II Black zenekar frontembere. – A marhahúst szeretem minden mennyiségben, a csirkét, a tésztaételeket, ezeket szívesen főzöm is. De a tengeri herkentyűket nem viselem el.”

Ennek ellenére Bebe nem adja fel könnyedén, minden alapanyagot felhasznál, amit kapott. Ennek eredménye többek között egy szív alakú torta, rengeteg mézzel és marcipánnal, ráadásként csigaházakkal a tetején, amelyet még Bebe sem volt hajlandó megkóstolni.

"A kaja tényleg pocsékul sikerült, mert az alapanyagokkal nem tudtam mit kezdeni. Mondtam is a többieknek, hogy ne egyék meg, én se tenném!" Bár a vacsora miatt Bebe eléggé elkeseredett, a társaságot és az este hangulatát pozitívan értékelte:

"Szerencsésnek érzem magam, hogy másodszor is olyan társasággal kerültem össze, akikkel ilyen jól érezzük magunkat együtt. Ez a csapat talán egy kicsit még nyugodtabb is, mint az előző" - foglalta össze Bebe.

Az este folyamán a résztvevők az ötvenes évek hangulatát idéző kosztümöket öltöttek, és Gáspár Laci Bebével együtt még dalra is fakadt, sőt az éneklés már az előszobában elkezdődött.

Sikerült tehát már az első este összerázódnia a csapatnak, és együtt várták Szilárd további kihívásait a többi vacsorát illetően.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Egyre gyakoribb az ételallergia - mi az oka?
2012. máj. 21. 17:12

Hogyan csökkenthető a magas vérnyomás?
2012. máj. 21. 16:20

Fogpótlás csúcsminőségű technológiával
2012. máj. 21. 15:45

A fogkő és következményei
2012. máj. 21. 14:37

Segítse a fogyást természetes anyagokkal!
2012. máj. 21. 13:21

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.