hirdetés

Vidáman és énekelve fogyasztották el a menüt!

Hal a tortán: Egyedül Schobert Norbi volt a kakukktojás Szandi vacsoráján!

Mindent pirosra színezett Szandi a Hal a tortán második elődöntőjében rendezett vacsoráján. Nem véletlenül, ugyanis feladata éppen az volt, hogy az összes étel ebben az egy színben pompázzon az asztalon.

Íme a pirosban pompázó este Szandinál! képgaléria

2008.12.15 13:27ma.hu
Egyedül Norbi volt a kakukktojás!

Szandinál a társaság vidáman és énekelve fogyasztotta el a piros menüt, az énekesnő pedig nyugodt szívvel bízta gyermekeit édesapjukra, hogy aztán az elődöntő után együtt folytathassák tovább a békés adventi készülődést. 

A Hal a tortán második elődöntőjének versenyzői azt a feladatot kapják, hogy egy-egy színre építsék fel vacsorájukat. A hétfő esti vendéglátónak, Szandinak piros színű ételeket kell tálalnia Dukai Regina, Schobert Norbi, LL Junior és Dopememan elé.
 
- "Első pillanatban nehezen tudtam elképzelni, hogyan lesz minden piros színű, de aztán beindult a képzelőerőm, és nagyon élveztem a feladatot" - mesélte Szandi, aki eperrel és cukorsziruppal színezett pezsgővel fogadta a vendégeket. 

Sőt piros tésztát is főzött, és még a piskótát is erre az árnyalatra próbálta színezni egy különleges adalékkal, bár az végül narancssárga árnyalatot öltött a sütőben. A vacsora előkészületeiben természetesen gyermekei is segédkeztek neki, például lerajzolták a vendégeket, akik a rajzok alapján találták meg helyüket az asztalnál. Az elődöntő résztvevőit látva nem meglepő, hogy a jókedvű társaság már első este dalra fakadt.
 
- "Egyedül Norbi volt a kakukktojás abból a szempontból, hogy ő nem a zenei pályán mozog, de hamar felvette a ritmust velünk" - idézte fel mosolyogva Szandi. 

Az énekesnő elárulta, azért is volt olyan nyugodt és felszabadult, mert tudta, a gyermekei jó kezekben vannak, az édesapjuk vigyáz rájuk.
 
- "Csabi nagyon élvezte, hogy ő lehet egész nap a gyerekekkel. Még gyerekzsúrra is elment velük - újságolta Szandi. 

- " Ez volt egyébként hosszú idő óta az első olyan advent, amikor öt teljes napra félbeszakítottam a készülődést a családdal, és mulatoztam egész héten. De a kimaradt öt délután is pótolva azóta is minden nap kézműveskedünk, díszeket készítünk a gyerekekkel."

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Egyre gyakoribb az ételallergia - mi az oka?
2012. máj. 21. 17:12

Hogyan csökkenthető a magas vérnyomás?
2012. máj. 21. 16:20

Fogpótlás csúcsminőségű technológiával
2012. máj. 21. 15:45

A fogkő és következményei
2012. máj. 21. 14:37

Segítse a fogyást természetes anyagokkal!
2012. máj. 21. 13:21

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.