hirdetés

Búvárhiány miatt majdnem meghiúsult a Duna-átúszás

40 percet csúszott, de jól sikerült Schirilla gödi kísérlete

Kisebb problémák miatt több mint 40 perc csúszással szállhatott csak vízbe Ifj. Schirilla György Gödnél, idei Duna-átúszó sorozatának záróállomásán, kísérlete ezzel együtt sikeres volt.

2008.01.26 16:35MTI

A gondot az okozta, hogy a biztosításra felkért búvárcsapat nem érkezett meg a helyszínre, nélkülük pedig a helyi rendőrség nem adott engedélyt az úszásra.

"Ilyen még soha nem történt velem, majdnem meghiúsult az úszásom. Szerencsére Újpestről sikerült búvárokat hívnunk, a nézők pedig kitartottak - mondta Schirilla, aki ezúttal hat percig tempózott az egy Celsius fokos folyóban. - Kicsit elszámítottam a távolságot a vízben, ezért sikerült a szokásosnál hosszabbra a mai próba, de egyébként nem volt gond."

Gödön már 13 órától zenés programokkal szórakoztatták az érdeklődőket, a délután további részében pedig közönségtalálkozóra is sor kerül.

Az idei sorozat első próbatétele három hete Vácott, a második múlt szombaton Kalocsánál volt. A két kísérlet között Schirilla nem úszhatott a Dunában, mert Moszkvában, a helyi rozmárklub meghívásának tett eleget és az egyesület tagjaival "lubickolt" az orosz fővárostól néhány kilométerre fekvő tóban.

Schirilla elsődleges célja továbbra is a hagyományőrzés - édesapja ugyanis 1957-től 37 éven keresztül rendszeresen átszelte télen a Dunát -, de fontos számára az egészséges életmód népszerűsítése, illetve a közönség szórakoztatása is.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Aranyérmek és ?zölden? csillogó műemlékek
2012. máj. 22. 12:46

Szőlőlével is mérsékelhető az elhízás
2012. máj. 22. 10:41

Hormonzavarok - Milyen jelek utalhatnak rá?
2012. máj. 22. 09:41

Elhízáshoz vezethet a rossz szülő-gyerek kapcsolat
2012. máj. 22. 08:36

Stroke - Gyógyulás és rehabilitáció
2012. máj. 22. 07:38

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.