A sztár egy tűzoltó zenekart hívott!
Hal a tortán: Tatár Csilla Kárász Robival keverte-kavarta!
A Hal a tortán keddi napján a TV2 riportere, Tatár Csilla látta vendégül a csapatot. A fiatal televíziós édesanyja segítségével készítette el vacsoráját, amely osztatlan sikert aratott.
Tatár Csilla így látta vendégül a csapatot! 
A hangulatról egy igazi tűzoltó zenekar gondoskodott, hiszen mint kiderült, Csilla tűzoltó családból származik. A hét második vendéglátója a TV2, Tatár Csilla volt.
A Mokka műsorvezetőjeként is bemutatkozó lány egy bevásárlóközpontban szerezte be a vacsora alapanyagait, pedig saját bevallása szerint mániákus vásároló, mindig vesz valami teljesen haszontalan dolgot. Ez most sem volt másként, de szerencsére nem maradt ki semmi, így a menü is elkészült.
- "Édesanyám és Kárász Robi is segített a főzésben, nekem nincs nagy gyakorlatom, de nagyon lelkes vagyok. Este későn szoktunk hazaérni, így olyankor már nem állok neki főzni. A műsorban azonban akkora sikere volt a menünek, hogy azt azóta már kétszer is lefőztem." - mesélte Csilla, aki azt is bevallotta, nagyon szeret enni.
Miló Viki, Kiki, Paudits Béla és Takáts Tamás nem mindennapi meglepetésben részesült a finom ételek mellett.
- "Nem kellett sokat gondolkoznom, hogy mivel is készüljek a vacsora mellé. Igaz, hogy régen balettoztam, de ettől meg akartam kímélni a társaságot, így egy tűzoltó zenekart hívtam." - emlékezett vissza Tatár Csilla.
- "Édesapám tűzoltó altábornagy, így természetes volt, hogy a Tűzoltó Quintett zenéljen. Úgy vettem észre, a csapatnak is nagyon tetszett, Takáts Tamás még énekelni is beállt." - tette hozzá Csilla.
Az este tökéletességét csak Paudits Béla és Takáts Tamás szócsatája zavarta meg, de ez már tényleg csak Hal a tortán!
Kapcsolódó írások:
- Ilyen még nem történt meg! Egymásba szerettek a Hal a tortán sztárjai!
- Hal a tortán: Joshi Bharat fegyverrel lőtt, eltalálta a sportolót!
- Hal a tortán: Joshi Bharat indiai menüt készített!
- Hal a tortán: Nánási Pali a fiúknak kedvezett- sztriptíz táncos hívott!
- Hal a tortán: Klapka György megviccelte vendégeit!
- Hal a tortán: Vámosi Vikinek a fánk volt a legnagyobb kihívás!
- Hal a tortán: Maksa melegszedviccsel támadott - máshoz nem ért

Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
12 hónap börtönre ítélték azt a férfit, aki korábban feltörte Selena Gomez jelszavait a legtöbb közösségi oldalon, majd azzal keresett meg nagy lapkiadókat, hogy eladná az így megszerzett magánleveleket.
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala
A zsűri már pontozta a Compact Discót
Este kiderül, bejutunk-e az Eurovíziós dalverseny döntőjébe
Ha még önmagában nem lenne elég...
Fokozzuk az élvezetet: itt a mézes krémes
Film készül Az orvosdoktorból
Ben Kingsley perzsa tudósnak áll

Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Több száz volt Malév-dolgozó tiltakozott kedden a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM)székháza előtt, ahol tizenkét pontból álló petíciót nyújtottak át a minisztérium képviselőjének.
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen
BKIK
Távmunkával több tízmillió forintot is megtakaríthat egy cég
Leminősítés
A Fitch Ratingsnek Japán sem tetszik
Sárgacsekk-adó helyett
Inkább a spekulánsokat adóztatná az LMP
Bécs, Pozsony, Győr, Brünn
Erősödő együttműködés a Centrope tagjai között

"Nem kapok levegőt szex közben!"
Mit szólnánk, ha a heves szeretkezés közben légszomj fojtogatna? Ez sajnos nem ritka a krónikus obstruktív tüdőbetegségben (COPD) szenvedőknél, és komolyan rányomja bélyegét szexuális életükre.
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?
Napi horoszkóp - 2012. május 22.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Emelkedik a diabétesz esélye a forgalom mellett?
Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
Ha a nőnek szex kell, többnyire kapcsolatra vágyik
Meglepő okok: a nő emiatt szexel

Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
A város önkormányzatának sajtófőnöke közölte: Pataki András veszi át a Soproni Petőfi Színház vezetését. Kuslics Balázs arra hivatkozva hárította el a további kérdéseket, hogy az új igazgató szerdán, sajtótájékoztatón hirdet társulatot és évadprogramot.
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen

Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Súlyos sérüléseket szenvedett az a fiatal, akivel szembehajtott egy idős bácsi.
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt

Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
Részegen okozott balesetet egy rendőr, a balesetben társa életét vesztette. Az ittas tiszt azonban ahhoz eléggé észnél volt, hogy megpróbálja elterelni magáról a gyanút.
Késések a szegedi vonalon
Gázolt a vonat Kecskemétnél
Négy ember ellen indult eljárás
Egymillió forint értékű drogot fogott a rendőrség Pécsen
Leleményes volt az alkalmazott
Cetlin közölte a bankrabló, hogy fegyvere van
Csajok háborúja
Megtépték barátnőjüket a harcos amazonok
Őrizetben a széfet ellopó kecskeméti férfi
Mindenüket ellopta - de elkapták
Azt hitte, szakadék fölött fog ugrani
Átverés a legénybúcsún: nagyot csobbant a vőlegény
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:36 Tömegek vágnak neki a Mount Everest meghódításának
- 15:30 Életfogytiglanit kapott a kegyetlen bodroghalmi gyilkos
- 15:29 Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
- 15:27 Nyitott kérdések a NATO-csúcs után
- 15:17 Kikapott a Lakers: nyolc nőt lőttek meg a meccs után
- 15:10 Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
- 15:01 Gázolt a vonat Kecskemétnél
Reed RecruitmentProjektmenedzser
Work Force Kft.Tesztmérnök
Trenkwalder Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Kedvenc zenéink2012.05.22 15:31
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.22 15:04
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.22 15:03
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.22 15:03
- Meleg ételt követel a gyerekeknek Orbánéktól az MSZP2012.05.22 14:31
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




