A modell önmagát alakítja az Álom.net-ben!
Valóra vált álom! Nagyjátékfilmben kapott szerepet Debreczeni Zita!
Debreczeni Zita filmszerepet kapott! Zita is felbukkan az Álom.net című fiataloknak szóló egészestés mozifilmben! A modell önmagát alakítja az Álom.net című tini vígjátékban: fotósként tűnik fel Steiner Kristóf oldalán.
Izgató képekben a most már filmvásznon is látható Zita! 
A modellnek nem kellett sokat készülnie a szerepre, hiszen önmagát alakíthatta a vígjátékban.
- "Egy ismerősöm révén kerültem a filmbe. A produkció fodrásza felvetette a nevemet, amikor stábfotóst keresett a rendező. N. Forgács Gábor megnézte a képeimet, és megkért vállaljam el a munkát. Így lettem az Álom.net stábfotósa" - mesélte Zita.
- "Borzasztóan élveztem a munkát. A főszereplővel, Lillával összebarátkoztunk, azóta is gyakran találkozunk, és a többi fiatal szereplővel is tartom a kapcsolatot. A fiúk ma rendszeresen felhívnak. Szerintem tetszett nekik, hogy az a lány, akit korábban címlapon, fehérneműben láttak, az bő farmerban, pólóban, smink nélkül bujkál a kamerák alatt" - vélekedett a Havazin műsorvezetője.
Miután Steiner Kristóf, a film társírója is feltűnik a filmben, méghozzá riporterként, a rendező úgy gondolta, Zita hitelesen tudná alakítani a kollégája szerepét.
Így is lett, abban a néhány rövid jelenetben Zita tökéletesen megállta a helyét.
Kapcsolódó írások:
- Hoppá - Zimány Linda és Debreczeni Zita melegbárba menekült!
- Debreczeni Zita férfiasnak tartja a bőr illatát!
- Bódi Sylvi mégis lenyúlta Debreczeni Zita pasiját!
- Debreczeni Zita még nem csinálta hóban!
- Mi az igazság? Szerelmi háromszögben Debreczeni Zita, Bódi Sylvi és Metzker Viki?
- Debreczeni Zita szétvágta az arcát!
- Szekeres Nóra, Debreczeni Zita és Dukai Regina is kiváncsi volt rá...
- Szexi képek: Debreczeni Zita hetet-havat összehord - megint
- Fotók: Fegyvert fogott Debreczeni Zita és Dukai Regina!

Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Nemcsak hihetetlenül finom, de tele van számunkra előnyös antioxidánssal is, köszönhetően az epernek és a mentalevélnek.
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala
A zsűri már pontozta a Compact Discót
Este kiderül, bejutunk-e az Eurovíziós dalverseny döntőjébe
Ha még önmagában nem lenne elég...
Fokozzuk az élvezetet: itt a mézes krémes

Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Több száz volt Malév-dolgozó tiltakozott kedden a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM)székháza előtt, ahol tizenkét pontból álló petíciót nyújtottak át a minisztérium képviselőjének.
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen
BKIK
Távmunkával több tízmillió forintot is megtakaríthat egy cég
Leminősítés
A Fitch Ratingsnek Japán sem tetszik
Sárgacsekk-adó helyett
Inkább a spekulánsokat adóztatná az LMP
Bécs, Pozsony, Győr, Brünn
Erősödő együttműködés a Centrope tagjai között

"Nem kapok levegőt szex közben!"
Mit szólnánk, ha a heves szeretkezés közben légszomj fojtogatna? Ez sajnos nem ritka a krónikus obstruktív tüdőbetegségben (COPD) szenvedőknél, és komolyan rányomja bélyegét szexuális életükre.
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?
Napi horoszkóp - 2012. május 22.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Emelkedik a diabétesz esélye a forgalom mellett?
Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
Ha a nőnek szex kell, többnyire kapcsolatra vágyik
Meglepő okok: a nő emiatt szexel

Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
A város önkormányzatának sajtófőnöke közölte: Pataki András veszi át a Soproni Petőfi Színház vezetését. Kuslics Balázs arra hivatkozva hárította el a további kérdéseket, hogy az új igazgató szerdán, sajtótájékoztatón hirdet társulatot és évadprogramot.
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen

Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Súlyos sérüléseket szenvedett az a fiatal, akivel szembehajtott egy idős bácsi.
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt

Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
Részegen okozott balesetet egy rendőr, a balesetben társa életét vesztette. Az ittas tiszt azonban ahhoz eléggé észnél volt, hogy megpróbálja elterelni magáról a gyanút.
Késések a szegedi vonalon
Gázolt a vonat Kecskemétnél
Négy ember ellen indult eljárás
Egymillió forint értékű drogot fogott a rendőrség Pécsen
Leleményes volt az alkalmazott
Cetlin közölte a bankrabló, hogy fegyvere van
Csajok háborúja
Megtépték barátnőjüket a harcos amazonok
Őrizetben a széfet ellopó kecskeméti férfi
Mindenüket ellopta - de elkapták
Azt hitte, szakadék fölött fog ugrani
Átverés a legénybúcsún: nagyot csobbant a vőlegény
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:52 Másodfokú riasztás Pest megyében és a fővárosban is
- 15:50 Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
- 15:49 Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
- 15:36 Tömegek vágnak neki a Mount Everest meghódításának
- 15:30 Életfogytiglanit kapott a kegyetlen bodroghalmi gyilkos
- 15:29 Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
- 15:27 Nyitott kérdések a NATO-csúcs után
Reed RecruitmentProjektmenedzser
Work Force Kft.Tesztmérnök
Trenkwalder Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.22 15:50
- Kedvenc zenéink2012.05.22 15:31
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.22 15:03
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.22 15:03
- Meleg ételt követel a gyerekeknek Orbánéktól az MSZP2012.05.22 14:31
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




