Családot akar a chippendale
Tommyboy nem sztrippel
A ValóVilág 3 chippendale fiúja úgy döntött, véglegesen befejezi vetkőzős pályafutását. Nem most találta ki, régóta fontolgatja a komoly elhatározást, mert nagyon szeretne végre családot alapítani.
2008.01.30 10:10ma.huA Való Világ 3 sorozatának egykori szépfiúja sokáig boldogította chippendaleként a hölgyek százainak táborát, ám a vetkőzéses korszaknak, úgy tűnik, végleg befellegzik.
" - Már jó ideje készítem elő a visszavonulásom - mesélte Tommyboy. - Ebben a műfajban, nem működik a "kilincs megfog, ajtó becsuk". Nem lehet hirtelen, csapot-papot hátrahagyva kilépni belőle. A csapattal már 2003 óta dolgozunk együtt, de van olyan tag, akivel már több mint tíz éve vagyunk munka-, illetve baráti kapcsolatban. Persze ezután is a közelben leszek, hiszen a műsorvezetői feladatokon kívül továbbra is magam szerkesztem a produkciókat ". - árulta el a részleteket a Blikk-nek Tommyboy.
A Való Világ 3-ban megismert izmos, jóképű fiatalember arról híresült el a Villában, hogy állandóan borotválkozott: ez még nem lett volna érdekes, csakhogy ő testének minden hajlatát, részletét kopaszra nyírta, mondván, így esztétikus egy chippendale táncos. A Villában még nem voltak egy pár, de onnét kikerülve a szépséges, szőke Anett lett Tommyboy nagy szerelme.
Anett és Tommyboy sok éven keresztül élt együtt, szó esett házasságról, gyerekekről, de aztán valahogy mindig kútbaesett a szép terv. A televíziók folyton amiatt hívták be őket, hogy beszéljenek, most együtt vannak-e, vagy külön utakon járnak? A fáma legutóbb arról is szólt, hogy a fiú megcsalta a lányt, és emiatt véglegesen búcsút mondtak egymásnak, és nagyon úgy tűnik, Anett és Tommyboy már mással áll majd oltár elé.
" - A koromnál fogva el kellett gondolkoznom azon, vajon akarok-e néhány év múlva kiöregedett chippendale fiúként a színpadra állni. No és persze én is szeretnék megállapodni. Ez sajnálatos módon eddig épp a munkám miatt nem sikerült, a partnereim ugyanis nehezen tolerálták az életvitelemet. "
Nem csoda, hogy Tommyboy családra vágyik, óriási létszámú családja van odahaza: már a Való Világ valóságshowjában is folyton testvérei, édesanyja után vágyakozott, egy alkalommal egyik bátyja a Villában is járt nála. Ha valaki szerető családban, sok testvér között nő fel, természetes, hogy harminc éves kora körül már igencsak szeretne saját családot.

Kapcsolódó írások:

Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Nemcsak hihetetlenül finom, de tele van számunkra előnyös antioxidánssal is, köszönhetően az epernek és a mentalevélnek.
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala
A zsűri már pontozta a Compact Discót
Este kiderül, bejutunk-e az Eurovíziós dalverseny döntőjébe
Ha még önmagában nem lenne elég...
Fokozzuk az élvezetet: itt a mézes krémes

Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Több száz volt Malév-dolgozó tiltakozott kedden a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM)székháza előtt, ahol tizenkét pontból álló petíciót nyújtottak át a minisztérium képviselőjének.
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen
BKIK
Távmunkával több tízmillió forintot is megtakaríthat egy cég
Leminősítés
A Fitch Ratingsnek Japán sem tetszik
Sárgacsekk-adó helyett
Inkább a spekulánsokat adóztatná az LMP
Bécs, Pozsony, Győr, Brünn
Erősödő együttműködés a Centrope tagjai között

"Nem kapok levegőt szex közben!"
Mit szólnánk, ha a heves szeretkezés közben légszomj fojtogatna? Ez sajnos nem ritka a krónikus obstruktív tüdőbetegségben (COPD) szenvedőknél, és komolyan rányomja bélyegét szexuális életükre.
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?
Napi horoszkóp - 2012. május 22.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Emelkedik a diabétesz esélye a forgalom mellett?
Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
Ha a nőnek szex kell, többnyire kapcsolatra vágyik
Meglepő okok: a nő emiatt szexel

Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
A város önkormányzatának sajtófőnöke közölte: Pataki András veszi át a Soproni Petőfi Színház vezetését. Kuslics Balázs arra hivatkozva hárította el a további kérdéseket, hogy az új igazgató szerdán, sajtótájékoztatón hirdet társulatot és évadprogramot.
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen

Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Súlyos sérüléseket szenvedett az a fiatal, akivel szembehajtott egy idős bácsi.
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt

Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
Nagy erőkkel keresi a rendőrség azt a férfit, aki az közelmúltban három idős asszony füléből tépte ki a fülbevalóját, Nagykanizsán.
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
Késések a szegedi vonalon
Gázolt a vonat Kecskemétnél
Négy ember ellen indult eljárás
Egymillió forint értékű drogot fogott a rendőrség Pécsen
Leleményes volt az alkalmazott
Cetlin közölte a bankrabló, hogy fegyvere van
Csajok háborúja
Megtépték barátnőjüket a harcos amazonok
Őrizetben a széfet ellopó kecskeméti férfi
Mindenüket ellopta - de elkapták
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:07 Nem kér Kövérből az RMDSZ a kampányrendezvényeken
- 15:59 A Médiatanács bemutatja: Magyar Média Mecenatúra
- 15:59 Új arcok a MÁV és a MÁV-START vezetésében
- 15:52 Másodfokú riasztás Pest megyében és a fővárosban is
- 15:50 Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
- 15:49 Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
- 15:36 Tömegek vágnak neki a Mount Everest meghódításának
Reed RecruitmentProjektmenedzser
Work Force Kft.Tesztmérnök
Trenkwalder Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.22 15:50
- Kedvenc zenéink2012.05.22 15:31
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.22 15:03
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.22 15:03
- Meleg ételt követel a gyerekeknek Orbánéktól az MSZP2012.05.22 14:31
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




