Nagyot fordult az élete!
Ábel Anita: Most lettem felnőtt!
A műsorvezető ma már nem is érti, hogyan tudott eddig Anna Luca nélkül létezni. Szinte pontosan egy éve, a Csak csajokban láthattuk utoljára a képernyőn, és most újra elvállalta, hogy egy hétig vezeti a műsort.
2009.04.12 19:23rtlbulvar.hu. Anita élete nagyot fordul az elmúlt évben, hiszen megszületett kislánya, Anna Luca, aki már elmúlt hét hónapos.
- Nemrég néztem vissza egy Vacsoracsata-adást, amelyikben még nagy pocakkal ücsörögtem. Akkor még nem tudtam mit kezdeni az érzéssel, hogy anya leszek, de amint megszületett a kislányom, 180 fokos fordulatot vettem. Azt is mondhatnám, hogy végre felnőttem, és teljes az életem – mesélte Ábel Anita az RTL Bulvárnak.
A népszerű műsorvezető rengeteget változott Anna Luca érkezésével. Mint mondja, nagyon sokat tanult az elmúlt hónapokban, és olyan ősi ösztönök törnek elő belőle, amiknek korábban a létezéséről sem tudott. Ráadásul csak nagyon kevés munkát vállal, és őszig biztosan nem tér vissza, így mostanában a nap huszonnégy órájában kizárólag anyukaként tevékenykedik.
Anita szerint nem létezik aggódós és nem aggódós anyuka, csak anya, aki egész életében aggódik, hiszen már egy másik életért is felelős. Ugyanakkor próbálja viszonylag könnyedén venni az akadályokat, és inkább praktikus szülőnek tartja magát.
- Már a kórházban elhatároztam, hogy nem görcsölök rá semmire. Hiszen ha én nyugodt vagyok, és ezt érzi rajtam a kisbabám is, akkor ő is átveszi ezt a hozzáállást. Az idegeskedést inkább azokra a pillanatokra tartogatom, vagyis akkor rendezem le magamban, amikor nem vagyok egy légtérben a kicsivel.
Anna Luca igazán jó kislány, hiszen Anita büszkén mesélte, hogy eddig mindössze egy- két átvirrasztott, sírós éjszakájuk volt. Úgy érzi, hogy remekül egymásra hangolódtak kislányával. Ritkán vesz igénybe segítséget, hiszen szinte mindenhová viszi magával a kicsit. Ha pedig dolga akad, akkor az apuka vigyáz a babára.
A műsorvezető ma már nem is érti, hogyan tudott eddig kislánya nélkül létezni. Boldogan igazodik a ritmusához, és nagyon örül annak, hogy itt a jó idő, végre lekerül az anorák és a rengeteg rétegnyi ruha Anna Lucáról.

Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Nemcsak hihetetlenül finom, de tele van számunkra előnyös antioxidánssal is, köszönhetően az epernek és a mentalevélnek.
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala
A zsűri már pontozta a Compact Discót
Este kiderül, bejutunk-e az Eurovíziós dalverseny döntőjébe
Ha még önmagában nem lenne elég...
Fokozzuk az élvezetet: itt a mézes krémes

Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Több száz volt Malév-dolgozó tiltakozott kedden a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM)székháza előtt, ahol tizenkét pontból álló petíciót nyújtottak át a minisztérium képviselőjének.
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen
BKIK
Távmunkával több tízmillió forintot is megtakaríthat egy cég
Leminősítés
A Fitch Ratingsnek Japán sem tetszik
Sárgacsekk-adó helyett
Inkább a spekulánsokat adóztatná az LMP
Bécs, Pozsony, Győr, Brünn
Erősödő együttműködés a Centrope tagjai között

"Nem kapok levegőt szex közben!"
Mit szólnánk, ha a heves szeretkezés közben légszomj fojtogatna? Ez sajnos nem ritka a krónikus obstruktív tüdőbetegségben (COPD) szenvedőknél, és komolyan rányomja bélyegét szexuális életükre.
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?
Napi horoszkóp - 2012. május 22.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Emelkedik a diabétesz esélye a forgalom mellett?
Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
Ha a nőnek szex kell, többnyire kapcsolatra vágyik
Meglepő okok: a nő emiatt szexel

Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
A város önkormányzatának sajtófőnöke közölte: Pataki András veszi át a Soproni Petőfi Színház vezetését. Kuslics Balázs arra hivatkozva hárította el a további kérdéseket, hogy az új igazgató szerdán, sajtótájékoztatón hirdet társulatot és évadprogramot.
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen

Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Súlyos sérüléseket szenvedett az a fiatal, akivel szembehajtott egy idős bácsi.
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt

Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
Nagy erőkkel keresi a rendőrség azt a férfit, aki az közelmúltban három idős asszony füléből tépte ki a fülbevalóját, Nagykanizsán.
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
Késések a szegedi vonalon
Gázolt a vonat Kecskemétnél
Négy ember ellen indult eljárás
Egymillió forint értékű drogot fogott a rendőrség Pécsen
Leleményes volt az alkalmazott
Cetlin közölte a bankrabló, hogy fegyvere van
Csajok háborúja
Megtépték barátnőjüket a harcos amazonok
Őrizetben a széfet ellopó kecskeméti férfi
Mindenüket ellopta - de elkapták
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:07 Nem kér Kövérből az RMDSZ a kampányrendezvényeken
- 15:59 A Médiatanács bemutatja: Magyar Média Mecenatúra
- 15:59 Új arcok a MÁV és a MÁV-START vezetésében
- 15:52 Másodfokú riasztás Pest megyében és a fővárosban is
- 15:50 Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
- 15:49 Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
- 15:36 Tömegek vágnak neki a Mount Everest meghódításának
Reed RecruitmentKarbantartó
Work Way Club Kft.Senior kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.22 15:50
- Kedvenc zenéink2012.05.22 15:31
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.22 15:03
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.22 15:03
- Meleg ételt követel a gyerekeknek Orbánéktól az MSZP2012.05.22 14:31
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




