"Claudiával lezártuk, amit kellett..."
Gesztesi végre vallott: hányadán állnak Liptaival!
A sármos színész végre felrántotta a fátylat néhány, az országot hetek óta foglalkoztató kérdésről - Nemcsak feleségéhez fűződő viszonyáról beszélt azonban, hanem nagybátyjáról, a híres komikusról is.
2009.04.23 09:25Talán kevesen tudják, hogy a 30-as, 40-es évek neves komikusa, Mály Gerő unokaöccse nem más, mint Gesztesi Károly. A színész bevallása szerint nagyon sok mindenben hasonlít híres rokonára.
Nemcsak erről mesélt azonban a Hot! magazinban, hanem arról is: bár össze-vissza írkálnak róla a lapok, ő jól érzi magát és egyre kevésbé érdekli az egész...
Gesztesi Károly elfoglalja magát: jelenleg négy színházban játszik - a Madách-ban, a József Attilában és a Vidám Színpadon, de hamarosan a Szegedi Szabadtéri Játékokon is remekel majd a Cigányszerelem című darabban. Játszik a Jóban-Rosszban sorozatban és további két film forgatásaira készül - adta hírül a Hot.
A lapnak Gesztesi elmondta: nemcsak abban hasonlít rokonára, Mály Gerőre, hogy színész lett belőle, de erősen hedonista is. Jelenlegi kilencvenöt kilójával ő már-már kilóg a sorból, hiszen a családjában a férfiak száz kiló felett vannak.
Ő is imád enni, inni és bulizni, a családi partikon a tangóharmonika is előkerül. A sztár azonban leszögezi: mindennek megvan az ideje. Az ivás, a szórakozás csak a munka és a család után jön. Semmit sem vesz félvállról, amit pedig elkezd, azt véghez is viszi.
Gesztesi Károly nagybátyja minden jelenetét apró részletességgel begyakorolta, ő viszont szeret improvizálni - árulta ela színész a Hot! magazinban.
Mály Gerő 1946-ban költözött el New York-ba és élete utolsó éveit gyakorlatilag egyedül töltötte: angolul nem volt hajlandó megtanulni, úgy vélte, aki beszélni akar vele, sajátítsa el a magyart! Azt sem bánta, ha a nyelvtudás hiánya miatt mosogatásból és takarításból kellett fenntartania magát.
Gesztesi Károly szintén állná a sarat, ha hasonló helyzet adódna - vallotta be a Hot! -nak. Szerinte ő is kimenne Amerikába. Sok barátja él kint egyébként. A nyelvbe pedig majdcsak belejönne. Ha színészként nem alkalmaznák, akár az utcasarokra is kiállna szaxofonozni...
A színész elárulta a Hot! magazinnak: a gyermekei a legfontosabbak a számára. Húsvétkor is velük ünnepelt.
Azóta sajnos elfoglaltságai miatt nem találkozott a fiaival, így arról sem tud, hogyan fogadták a kisöccsüket, Áront - mondta el. Gesztesi Károly hozzátette, hogy nem járt volt feleségénél a kórházban, és nem is látta az újszülött kisfiút.
A sztár szeretne tiszta vizet önteni a pohárba több felröppent pletykával kapcsolatban is.
A Hot! magazinnak elmondta: nem élnek egy házban a volt feleségével. Egymás mellett állt a két telek, de százötven méterre vannak egymástól és a kerítés is elválasztja őket.
Nejével, Liptai Claudiával megállapodtak abban, hogy a híresztelésekkel nem törődnek.
Azt azonban fontosnak tartja elmondani, hogy egy megjelent cikkel ellentétben a húsvétot nem Nikolett nevű exnejével, hanem az első feleségével, Zsuzsával és fiaival, valamint barátokkal töltötte.
Gesztesi Károly elárulta: úgy érzi, Claudiával mindent sikerült megbeszélniük és lezárták, amit kellett. Nem zavarja már, ami körülöttük folyik, és jól érzi magát, amit jelentős súlyveszteségének is köszönhet - adta hírül a Hot!.
A lapnak ugyanakkor Gesztesi cáfolta, hogy a szakítás miatt fogyott ennyit. Amikor nemrég Törökországban járt golfozni a gödi klubbal, az ötcsillagos szállodában alig talált valamilyen kedvére való falatot. Volt, hogy egész nap salátát evett.
Úgy döntött, hogy a hotelben fellelhető gyümölcsök levét kifacsartatja, és azt itta a golfozás alatt. Olyan volt, akár egy léböjtkúra - amikor hazajött, örömmel állapította meg, hogy fogyott - árulta el a Hot!-ban a sztár.
Ezek után követte az egészségesebb táplálkozást és ma már egy kis mozgást is belevisz a mindennapjaiba - írta meg a lap.

Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala
A zsűri már pontozta a Compact Discót
Este kiderül, bejutunk-e az Eurovíziós dalverseny döntőjébe

Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Több száz volt Malév-dolgozó tiltakozott kedden a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM)székháza előtt, ahol tizenkét pontból álló petíciót nyújtottak át a minisztérium képviselőjének.
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen
BKIK
Távmunkával több tízmillió forintot is megtakaríthat egy cég
Leminősítés
A Fitch Ratingsnek Japán sem tetszik
Sárgacsekk-adó helyett
Inkább a spekulánsokat adóztatná az LMP
Bécs, Pozsony, Győr, Brünn
Erősödő együttműködés a Centrope tagjai között

"Nem kapok levegőt szex közben!"
Mit szólnánk, ha a heves szeretkezés közben légszomj fojtogatna? Ez sajnos nem ritka a krónikus obstruktív tüdőbetegségben (COPD) szenvedőknél, és komolyan rányomja bélyegét szexuális életükre.
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?
Napi horoszkóp - 2012. május 22.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Emelkedik a diabétesz esélye a forgalom mellett?
Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
Ha a nőnek szex kell, többnyire kapcsolatra vágyik
Meglepő okok: a nő emiatt szexel

Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
A város önkormányzatának sajtófőnöke közölte: Pataki András veszi át a Soproni Petőfi Színház vezetését. Kuslics Balázs arra hivatkozva hárította el a további kérdéseket, hogy az új igazgató szerdán, sajtótájékoztatón hirdet társulatot és évadprogramot.
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen

Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Súlyos sérüléseket szenvedett az a fiatal, akivel szembehajtott egy idős bácsi.
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt

Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
Nagy erőkkel keresi a rendőrség azt a férfit, aki az közelmúltban három idős asszony füléből tépte ki a fülbevalóját, Nagykanizsán.
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
Késések a szegedi vonalon
Gázolt a vonat Kecskemétnél
Négy ember ellen indult eljárás
Egymillió forint értékű drogot fogott a rendőrség Pécsen
Leleményes volt az alkalmazott
Cetlin közölte a bankrabló, hogy fegyvere van
Csajok háborúja
Megtépték barátnőjüket a harcos amazonok
Őrizetben a széfet ellopó kecskeméti férfi
Mindenüket ellopta - de elkapták
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:27 Vonulhatnak a melegek Rigában
- 16:24 Egyiptom - Rendőröket ítéltek el tüntetők megölése miatt
- 16:21 "Új gondolkodásmódot" sürgetnek a német békekutatók
- 16:16 Felfüggesztették a dömösi polgármester jogviszonyát
- 16:13 Vitanapot kezdeményezett Mesterházy Orbánék két évéről
- 16:07 Nem kér Kövérből az RMDSZ a kampányrendezvényeken
- 15:59 A Médiatanács bemutatja: Magyar Média Mecenatúra
Reed RecruitmentKarbantartó
Work Way Club Kft.Senior kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.22 16:19
- Kedvenc zenéink2012.05.22 15:31
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.22 15:03
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.22 15:03
- Meleg ételt követel a gyerekeknek Orbánéktól az MSZP2012.05.22 14:31

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




