Sztárok az egészségért!
Videóval! Gyógyíthatatlan betegek ápolását segíti Dobó Kata és Csányi Sándor!
Dobó Kata nagymamája ápolása során került először kapcsolatba a Magyar Hospice Alapítvánnyal, Csányi Sándor pedig egy közeli hozzátartozója elvesztésekor határozta el, hogy csatlakozik a segítő szervezethez.
2009.04.30 13:40ma.huDobó Kata nagymamája daganatos betegként került a Magyar Hospice Alapítványhoz, a színésznő ekkor találkozott azzal a gondoskodással és törődéssel, amit a szervezet orvosai, ápolói és önkéntesei nemcsak a betegnek, hanem a családnak is megadnak, ezért eldöntötte, hogy ő is önkéntesként segíti az alapítvány munkáját.
Csányi Sándor szintén egy közeli hozzátartozója elvesztésekor határozta el, hogy szeretne segíteni a betegeken és időseken, ezért csatlakozott ő is a Hospice-hoz. Mindketten rendszeresen látogatják a Budapest Hospice-házat, segítenek a betegápolásban és ismertségükkel igyekeznek népszerűsíteni az alapítvány munkáját, ezért részt vesznek a Hospice kampányában, amelynek keretein belül kisfilmekben való szereplésükkel járulnak hozzá az alapítvány további sikereihez.
Kettejükön kívül, a kisfilmek elkészítését számos önkéntes is segítette, így például ingyen dolgozott a szerkesztő, az operatőr és a vágó is, valamint a kamera bérlésért sem számoltak fel költségeket.
A Magyar Hospice Alapítvány 1991-ben, Polcz Alaine pszichológus, a tanatológia magyarországi úttörője kezdeményezésére és vezetésével jött létre. Az Alapítvány megalapítása óta gyógyíthatatlan - elsősorban daganatos betegek holisztikus szemléletű (testi-lelki-spirituális) gondozását végzi, speciálisan képzett szakemberek - orvosok, ápolók, gyógytornászok, pszichológusok, pszichiáterek, dietetikusok, lelkészek, szociális munkások - közreműködésével.
A Magyar Hospice Alapítvány a betegek ápolásán, utolsó pillanatig tartó elkísérésén túl a családdal is foglalkozik és a gyász időszakában is támogatja az érintett családtagokat.
Az elkészített 1%-os kisfilmek megtekinthetőek a Hospice oldalán az alábbi linken:
http://www.hospicehaz.hu/cikkek.php?grp=index&key=filmek
Kapcsolódó írások:
- Csányi Sándor elárulta az igazat: mi történt Juga Veronikával!
- Döbbenet - Retteg: Dobó Kata élete veszélyben van?
- Csányi és Juga románca nem lehet hosszúéletű?
- Meglepő! Egymást falta Csányi Sanyi és Juga Veronika mindenki szeme láttára!
- Dobó Kata nős pasit szeret - szégyenkezik a férjes asszony
- Nem titkolja nős pasiját Dobó Kata! Sőt!
- Képek! Dobó Kata és Ungár Anikó is támogatja a Swarovski adománygyűjtő akcióját

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Káosztól rettegnek a görögök
Lukasz Papademosz görög miniszterelnök pénteken közölte, hogy Görögország a "történelmi felelősség pillanatát" éli át, s "ellenőrizhetetlen káosz" alakulna ki, ha nem találnának megoldást az ország adósságválságának kezelésére.
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik
A vezérigazgató függesztette fel a kifizetéseket
Vitézy: a BKK-nál senki nem kapott prémiumot
Nem köthető egy tárcához
HUSZ: a hungarikum rendszerét a kormányhivatal kezébe kell adni

Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Február 14-e Valentin-nap, a szerelem napja. Vadonatúj kutatási eredmények bizonyítják, hogy a szeretet a legszebb ajándék, amit párjának adhat az ember. A magyarok igen elégedettek partnerük kényeztetésével.
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
Napi horoszkóp - 2012. február 11.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?

125 éve született a morfinista modernista
Százhuszonöt éve, 1887. február 13-án született Csáth Géza író, zenekritikus, orvos, a múlt század első évtizedében kibontakozó irodalmi modernség egyik legjelentősebb alakja.
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Gigacsigák falják fel Miamit
Akár húsz centi hosszú, eredetileg Afrikában honos csigák garázdálkodnak Miamiban.
Lezárták a debreceni vasútállomást
Bombariadó miatt késnek a vonatok
Hányszor állt sorba Sarah Nicola mellekért?!
18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Pénzt várt - dutyit kapott
Börtön vár a vesztegetős határrendészre
Nem sérült meg senki
Hétszát liter veszélyes vegyület ömlött szét Soroksáron
Uggie a Nintendo játékához adja "nevét"
Játékarc lesz A némafilmes kutyasztárja
Nem jogerős
Pisztollyal hadonászott a szoci: felfüggesztett börtönre ítélték Vadász Jánost
Otthon CentrumTerületi képviselő
Center Kft.Villamosmérnök
SEARCH-LAB Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- A biblia2012.02.11 12:48
- "Nem lesz itt diktatúra": önkritikát gyakorolna Lázár2012.02.11 12:26
- Emelik a nyugdíjkorhatárt az EU-ban?2012.02.11 11:34
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.11 11:24
- 15 milliárdos mutyit talált a Mávnál Budai2012.02.11 11:16
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



