Mi közük még mindig egymáshoz?
Hoppá - Ágica Leó miatt szakított az új kedvesével?
Kifejezetten jól érzi magát a bőrében, nincs szerelmi bánata, noha kedvesével szakított - Ágica szerint ehhez sokban hozzájárult, hogy együtt kellett forgatnia egykori párjával, Leóval.
2009.05.06 09:30ma.hu - Fotó: agicafanclubÁgica boldog, élvezi új lakását és több izgalmas kihívás is várja - A közelmúltban azonban véget ért kapcsolata kedvesével. Az egykori villalakó elmondása szerint a Hal a tortánban való együtt szereplése volt párjával, Leóval megtette a hatását.
Ő próbált intézkedni, hogy ne szerepeljenek mindketten a műsorban, de kellett a nézettség - véli. Tudta, nem lesz jó vége, és a párja is kérte, ne mondjon igent a főzőshow-ra: Leó irritálja őt, mint ember. Ági már a tévében leadott első adás estéjén szakított a barátjával.
De nem csak ez vezetett a kapcsolat végéhez: a párja elfoglalt vállalkozó volt és folyton féltékenykedett - mondta el Ági az Epizódnak, aki hozzátette: nem kell őt sajnálni, örül, hogy Leó külföldre költözött és "kimászott" az életéből!
Egy biztos, a már régen lezártnak hitt kapcsolatról a Hal a tortán forgatása után érdekes dolgok derültek ki.
Például az, hogy Leót - aki egy amerikai lány személyében találta meg elmondása szerint az igazit, és nemrég ki is költözött az Egyesült Államokba -, határozottan felvillanyozta Ági jelenléte.
Bár a kamerák előtt folyamatosan szapulta egykori kedvesét, Ágica egy barátnője egészen meglepő dolgokról számolt be.
Állítólag Leó cseppet sem volt durva a szünetekben a szőke lánnyal, sőt, a tenyerén hordozta.
Ezenkívül Duna-parti sétára hívta, moziba szeretett volna menni vele és még azt is megmondta neki, jó lenne, ha nála aludna...A barátnője szerint Ágica sem utasította el kerek-perec a volt párját.
A szőkeség azonban minderre úgy reagált, ő órákig tudna beszélni Leó kétszínűségéről, de nem teszi, és csak sok boldogságot kíván neki.
Leó Cool tv-s műsorvezetői minőségében ismerte meg amerikai barátnőjét, Kimberly-t, a lány ugyanis a képernyőn nézte ki magának a sztárt és vette fel vele a kapcsolatot.
A műsorvezető nem titkolta, hogy vele képzeli el az életét, s a korábban hazaköltözött Kimberly után ment az Egyesült Államokba.
Kapcsolódó írások:
- Hoppá: Leó még sosem evett ilyen csillagászati áron!
- Hogy is van ez? - Leó nősülne, de Ágicát hívja randira?
- Búcsút int az országnak Leó!
- Leó nem titkolja: lefeküdt a tanítványával
- Leó megalázónak tartja egy nővel szemben...
- Ágica kislányként karácsonyozott!
- Szexi képek- Ágica a szülőszobán
- Ágica túl sokat ecsetel...
- Ágica a szülészetre jár
- Ágica sem beszél többet!
- Jaj azok a frontok! Ágica sem lesz már fiatalabb!

Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala
A zsűri már pontozta a Compact Discót
Este kiderül, bejutunk-e az Eurovíziós dalverseny döntőjébe

Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Több száz volt Malév-dolgozó tiltakozott kedden a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM)székháza előtt, ahol tizenkét pontból álló petíciót nyújtottak át a minisztérium képviselőjének.
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen
BKIK
Távmunkával több tízmillió forintot is megtakaríthat egy cég
Leminősítés
A Fitch Ratingsnek Japán sem tetszik
Sárgacsekk-adó helyett
Inkább a spekulánsokat adóztatná az LMP
Bécs, Pozsony, Győr, Brünn
Erősödő együttműködés a Centrope tagjai között

"Nem kapok levegőt szex közben!"
Mit szólnánk, ha a heves szeretkezés közben légszomj fojtogatna? Ez sajnos nem ritka a krónikus obstruktív tüdőbetegségben (COPD) szenvedőknél, és komolyan rányomja bélyegét szexuális életükre.
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?
Napi horoszkóp - 2012. május 22.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Emelkedik a diabétesz esélye a forgalom mellett?
Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
Ha a nőnek szex kell, többnyire kapcsolatra vágyik
Meglepő okok: a nő emiatt szexel

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Súlyos sérüléseket szenvedett az a fiatal, akivel szembehajtott egy idős bácsi.
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt

Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
Nagy erőkkel keresi a rendőrség azt a férfit, aki az közelmúltban három idős asszony füléből tépte ki a fülbevalóját, Nagykanizsán.
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
Késések a szegedi vonalon
Gázolt a vonat Kecskemétnél
Négy ember ellen indult eljárás
Egymillió forint értékű drogot fogott a rendőrség Pécsen
Leleményes volt az alkalmazott
Cetlin közölte a bankrabló, hogy fegyvere van
Csajok háborúja
Megtépték barátnőjüket a harcos amazonok
Őrizetben a széfet ellopó kecskeméti férfi
Mindenüket ellopta - de elkapták
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:38 Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
- 16:29 Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
- 16:27 Vonulhatnak a melegek Rigában
- 16:24 Egyiptom - Rendőröket ítéltek el tüntetők megölése miatt
- 16:21 "Új gondolkodásmódot" sürgetnek a német békekutatók
- 16:16 Felfüggesztették a dömösi polgármester jogviszonyát
- 16:13 Vitanapot kezdeményezett Mesterházy Orbánék két évéről
Reed RecruitmentKarbantartó
Work Way Club Kft.Senior kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.22 16:37
- Kedvenc zenéink2012.05.22 15:31
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.22 15:03
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.22 15:03
- Meleg ételt követel a gyerekeknek Orbánéktól az MSZP2012.05.22 14:31
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




