Beteg, vagy házasságában van gond?
Mi a baj? - Vészesen fogy Jakupcsek Gabriella
Lassan ijesztően vékony a csinos műsorvezető - Jakupcsek Gabriella már bizonyította: nem fog ki rajta a sok munka és elfoglaltság, a kismama azonban mostanában önmaga árnyéka: egyre csak fogy.
2009.05.14 08:15ma.huA negyvenöt éves sztár szinte azonnal a régi fényében tündökölt kislánya születése után - Ám azóta egyre soványabb, pedig diétára sem igen volt szüksége eleve vékony alkata miatt.
Egy kollégája elárulta, hogy Jakupcsek Gabriella mindig ilyen karcsú volt, ha felment hozzá, steril konyha fogadta és a hűtőben mindössze pár joghurt. Ismerősei szerint korábbi fogínysorvadása - mely miatt alig tudott enni - állhat a mostani fogyás hátterében is, hiszen a betegség nem múlt el teljesen és Gabriella most is kezelésekre jár.
A TV2 székházában ugyanakkor az a pletyka is elterjedt, hogy a műsorvezetőt magánéleti gondok nyomasztják: nemcsak sovány, ingerült is. De az is lehet, hogy az bántja a sztárt: egyelőre nem látja jövendő munkáját a médiában - adta hírül a Hot! magazin.
Jakupcsek Gabriella korábban sem titkolta, hogy valóban voltak hullámvölgyek a házasságában. Komoly beszélgetéseket folytattak kedvesével a hogyan továbbról.
Hajdú Péter műsorában azt is elárulta, hogy annak idején a babakérdés miatt nagyon összevitatkoztak a férjével.
Kliegl Ádám ugyanis már régóta szeretett volna közös gyermeket. 2006-ban el is váltak a páros útjai, több hónapra. Végül kibékültek, s tavaly Jakupcsek is rábólintott az újabb gyermek vállalására.
A kis Emma Róza a műsorvezető 45 éves korában érkezett, 2008 novemberében. A mamája elmondása szerint a kislány tündéri baba, aki az éjszakákat is végigalussza, nincs vele semmi gond.
Jakupcsek Gabriellát, akinek korábbi házaságából már van két nagyfia, érték kritikák a késői gyermekvállalást illetően.
Havas Henrikkel való beszélgetése során egy műsorban úgy vélekedett, a tavasszal valamikor újra szeretne dolgozni, de még kérdéses, hogy a tévében láthatjuk-e viszont.
Havas azonban megmondta véleményét a sztárnak: nem rejtette véka alá, hogy szerinte csak a magánéleti-és munkahelyi problémái elől menekült a babavállalásba.
Jakupcsek Gabriella ugyanakkor egy ősszel adott nyilatkozatában nem titkolta: a Nagy fogyás és az Igazság ára című produkciók vezetése már sok volt neki.
Úgy vélte, ez a kényszer határa. Kifejtette, hogy a jövőben kizárólag olyan műsorokat szeretne, melyek értelmet és érzelmet is közvetítenek.

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
Napi horoszkóp - 2012. február 11.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!

Harmadjára akaszt bajuszt a túlvilággal a pokolfajzat
Best of Hellboy: beszélő hullák, koboldok, farkasemberek, kripták és homunkuluszok; a harmadik Hellboy-kötet egy csodálatos novellagyűjtemény, mely a sorozat néhány legragyogóbb gyöngyszemével kápráztatja el az olvasót.
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Gigacsigák falják fel Miamit
Akár húsz centi hosszú, eredetileg Afrikában honos csigák garázdálkodnak Miamiban.
Lezárták a debreceni vasútállomást
Bombariadó miatt késnek a vonatok
Hányszor állt sorba Sarah Nicola mellekért?!
18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Pénzt várt - dutyit kapott
Börtön vár a vesztegetős határrendészre
Nem sérült meg senki
Hétszát liter veszélyes vegyület ömlött szét Soroksáron
Uggie a Nintendo játékához adja "nevét"
Játékarc lesz A némafilmes kutyasztárja
Nem jogerős
Pisztollyal hadonászott a szoci: felfüggesztett börtönre ítélték Vadász Jánost
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Lángokban áll a a cigányvajda háza Gyöngyöspatán
- 18:37 ACTA-akta: a net szabadságáért tüntettek Budapesten
- 18:08 Választások Oroszországban: Putyin nem ér rá az európai megfigyelőkre
- 18:06 Mínusz 30 fokba fagy Szlovákia
- 17:49 Szomorúságot hozott a Hajnal a Herthába
- 17:36 "Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
- 17:16 Etióp merénylet: eltemették Fábián Tamást
Adecco Kft.Project engineer
Adecco Kft.Ingatlan tanácsadó
Otthon CentrumTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.11 19:26
- 15 milliárdos mutyit talált a Mávnál Budai2012.02.11 19:19
- Kósa: Orbán nem használta a "puccs" szót2012.02.11 19:17
- Emelik a nyugdíjkorhatárt az EU-ban?2012.02.11 19:04
- "Nem lesz itt diktatúra": önkritikát gyakorolna Lázár2012.02.11 18:33
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



