A sztár néha megborul, de már nem bizonygat!
Szorcsik Viki tudja hogy honnan jött, és hogy hová tartozik!
A napokban Szorcsik Viki, a TV2 sztárja megdöbbentő dolgokat vallott be. A szőke szépség elárulta hogy a legtöbb ember félreismeri őt, ami úgy tűnik nem esik túl jól neki.
Szorcsik Viki igazi vidéki lány maradt! 
Azt mondja, Ő még mindig annak a salgótarjáni lánynak érzi magát, mint amikor 16 évesen a fővárosba jött. Viki a Tabu Tv riporterének elmondta, hogy Ő már nem akar bizonygatni senkinek semmit, legtöbbször határozott, de vannak pillanatok amikor megborul.
- „ Nagyon hangulatember vagyok, de ennek ellenére úgy érzem, hogy határozott és céltudatos nőnek mondhatom magam, aki nagyon sokszor tudja hogy mit akar, de vannak pillanatok, amikor megborul.” - meséli Szorcsik Viki.
- „Néha hisztizem is, de vállalom hogy ilyen vagyok! Nem vagyok egy könnyű eset! Ha valakit szeretek és Ő szeret engem viszont, érzem rajta hogy kapok tőle, akkor kenyérre lehet kenni. Én is tudok bájos lenni, kedves lenni, aranyos lenni, annak ellenére hogy teljesen más sugárzik ki belőlem, mint amilyen ember vagyok.” - osztotta meg a Tabu Tv-vel a 10! c. műsor sztárja, aki hozzátette, hogy meg kell ismerni őt, mielőtt valaki véleményt alkot róla.
- „ Ugyanúgy leállok nagyon szívesen mindenkivel beszélgetni az utcán, boldogan bárkivel elmegyek bárhová, szóval úgy érzem hogy megmaradtam ugyanannak az embernek, aki régen voltam. Még mindig ugyanaz a vidéki lány vagyok, aki eljött 16 évesen Salgótarjánból, és még mindig őrzi ugyanezt a mivoltát: tudja hogy honnan jött és hová tartozik! Mindez annak ellenére, hogy sokan nem ezt gondolják rólam, de én már nem akarok bizonygatni senkinek semmit, ebben a szerepkörben tetszelgek egyenlőre, ha tetszik, ha nem, és lesz ez majd nyilván másképp is.” - beszélt érzéseiről őszintén a Tabu Tv riporterének Szorcsik Viki.
Kapcsolódó írások:
- Durva: Szorcsik Vikit rettegésben tartja a szuszogó
- Várdai Anikó: Van az a pénz, amiért igent mondanék
- Súlyos balesetet szenvedett a TV2 műsorvezetője!
- Szorcsik Viki csak Majka kedvéért bújik ágyba Hujber Ferivel!
- Hal a tortán: Libakergetés és kalács a kertben Szorcsik Viki vacsoráján
- Leparasztozta Szorcsik Vikit Terry Black
- Indul a 10! a TV2-n, a házigazda: Szorcsik Viki!
- Szorcsik Vikinek nagyon fog fájni

Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala
A zsűri már pontozta a Compact Discót
Este kiderül, bejutunk-e az Eurovíziós dalverseny döntőjébe

Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Több száz volt Malév-dolgozó tiltakozott kedden a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM)székháza előtt, ahol tizenkét pontból álló petíciót nyújtottak át a minisztérium képviselőjének.
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen
BKIK
Távmunkával több tízmillió forintot is megtakaríthat egy cég
Leminősítés
A Fitch Ratingsnek Japán sem tetszik
Sárgacsekk-adó helyett
Inkább a spekulánsokat adóztatná az LMP
Bécs, Pozsony, Győr, Brünn
Erősödő együttműködés a Centrope tagjai között

6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
Ha a "strandképes" nyári alakra hajtunk, még nem késő elkezdeni a fogyókúrát - de mit tegyünk, hogy az ne csak hatékony, hanem élvezhető is legyen?
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?
Napi horoszkóp - 2012. május 22.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Emelkedik a diabétesz esélye a forgalom mellett?
Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
Nagy erőkkel keresi a rendőrség azt a férfit, aki az közelmúltban három idős asszony füléből tépte ki a fülbevalóját, Nagykanizsán.
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
Késések a szegedi vonalon
Gázolt a vonat Kecskemétnél
Négy ember ellen indult eljárás
Egymillió forint értékű drogot fogott a rendőrség Pécsen
Leleményes volt az alkalmazott
Cetlin közölte a bankrabló, hogy fegyvere van
Csajok háborúja
Megtépték barátnőjüket a harcos amazonok
Őrizetben a széfet ellopó kecskeméti férfi
Mindenüket ellopta - de elkapták
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:55 6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
- 16:54 Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
- 16:45 Medvegyev belépett a kormánypártba
- 16:38 Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
- 16:29 Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
- 16:27 Vonulhatnak a melegek Rigában
- 16:24 Egyiptom - Rendőröket ítéltek el tüntetők megölése miatt
Reed RecruitmentKarbantartó
Work Way Club Kft.Senior kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.22 16:45
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.22 16:37
- Kedvenc zenéink2012.05.22 15:31
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.22 15:03
- Meleg ételt követel a gyerekeknek Orbánéktól az MSZP2012.05.22 14:31
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




