Kétszáz kopogó sarok és fergeteges hangulat!
Pirner Alma lenyomta Dombóvári Vandát!
Napsütés, trendi ruhák, több, mint kétszáz kopogó sarok és fergeteges hangulat. Szombat délután rendezték meg immár második alkalommal a Glamour Stiletto Run futóversenyt.
Képekben a Stiletto Run és a sztárok futása tűsarkúban! 
Az induló hölgyeknek minimum nyolc centiméteres sarkú cipőben kellett teljesíteni a száz méteres távot. Szerencsére sérülés nélkül ért véget a verseny, melynek sztárfutama igen szoros küzdelmet hozott. Pirner Alma az utolsó métereken utasította maga mögé Dombóvári Vandát.
A Glamour magazin a tavalyi hatalmas sikerre való tekintettel idén is megrendezte nem mindennapi futóversenyét, a Stiletto Run-t. A közel ezer nevezőből kisorsolt száz hölgy izgatottan készült a döntőre. A divatos és olykor igen extrém ruhákban gyülekező indulóknak nagy volt a tét. A leggyorsabb magas sarkús lány egy millió forinttal lett gazdagabb. Mielőtt azonban kiderült volna, ki viszi haza a fődíjat, ismert hölgyek mutatták meg, ők hogyan futnak a nem épp sportoláshoz tervezett lábbelikben.
Dombóvári Vanda gyakorlottként indult, hiszen ő tavaly is futott. Kovácsovics Fruzsi viszont az esélytelenek nyugalmával állt rajthoz. Az énekesnő ugyanis nagyon ritkán húz lábára magas sarkút. A sztárfutamban "vérre menő" küzdelemben végül az utolsó métereken Pirner Alma mindenkit maga mögé utasított.
- "Gyerekkorom óta rendszeresen futok. Tiniként az egyik kedvencem a száz méteres futás volt, tehát ez a része rutinszerűen megy. Persze a magas sarkú sem okozott gondot, hiszen napi tizenkét órát mindig rajtam van egy tűsarkú. A futáshoz választott cipőmet fellépéseken is használom, nagyon kényelmes darab." - mondta a boldog nyertes.
Pirner Alma és Dombóvári Vanda mögött Dammak Jázmin futott be harmadiknak. Őt követte a Danubius Rádió műsorvezetője, Argyelán Kriszta, majd Kovácsovics Fruzsi. A sort Dukai Regina, Peller Mariann és Labancz Lilla zárta, akik közösen értek célba. A hölgyek Béres Alexandra vezetésével melegítettek be, így sérülés nélkül ért véget a futam, akárcsak a komoly tétért folytatott küzdelemben.
A száz induló közül a budapesti Endlein Viktória volt a leggyorsabb, így ő örülhetett az egy millió forintos fődíjnak. A legjobban öltözött versenyzőnek járó fél millió forintos díjat Békefi Dorka vihette haza, aki bézs színű selyem ruhájával lett a Stiletto Run második helyezettje.
A legjobb tűsarkú gazdája, Bertáné Kiss Emese pedig kétszázötvenezer forinttal lett gazdagabb.
Kapcsolódó írások:
- Katus és Pirner is fizet, hogy ismertté tegyék
- Pirner Alma: Egy sztriptíztáncosnő mindent megtesz a hírnévért!
- Hal a tortán: Gergely Robi desszertjét Pirner Almáról nevezte el!
- Merész képek- Justin Timberlake Beyoncé háttértáncosa lett- tűsarkúban!
- Vicces! Eva Mendesnek meggyűlik a baja a tűsarkúval!
- Százan vágtak neki a 100 méternek tűsarkúban
- Képek: Vanda, Kriszta és Zita a tűsarkú futásra gyúr!
- Képek: Dombóvári Vanda nyolc centin is jól bírja!
- Tűsarkú cipőben futnak a sztárok

Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala
A zsűri már pontozta a Compact Discót
Este kiderül, bejutunk-e az Eurovíziós dalverseny döntőjébe

Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Több száz volt Malév-dolgozó tiltakozott kedden a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM)székháza előtt, ahol tizenkét pontból álló petíciót nyújtottak át a minisztérium képviselőjének.
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen
BKIK
Távmunkával több tízmillió forintot is megtakaríthat egy cég
Leminősítés
A Fitch Ratingsnek Japán sem tetszik
Sárgacsekk-adó helyett
Inkább a spekulánsokat adóztatná az LMP
Bécs, Pozsony, Győr, Brünn
Erősödő együttműködés a Centrope tagjai között

6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
Ha a "strandképes" nyári alakra hajtunk, még nem késő elkezdeni a fogyókúrát - de mit tegyünk, hogy az ne csak hatékony, hanem élvezhető is legyen?
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?
Napi horoszkóp - 2012. május 22.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Emelkedik a diabétesz esélye a forgalom mellett?
Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
Nagy erőkkel keresi a rendőrség azt a férfit, aki az közelmúltban három idős asszony füléből tépte ki a fülbevalóját, Nagykanizsán.
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
Késések a szegedi vonalon
Gázolt a vonat Kecskemétnél
Négy ember ellen indult eljárás
Egymillió forint értékű drogot fogott a rendőrség Pécsen
Leleményes volt az alkalmazott
Cetlin közölte a bankrabló, hogy fegyvere van
Csajok háborúja
Megtépték barátnőjüket a harcos amazonok
Őrizetben a széfet ellopó kecskeméti férfi
Mindenüket ellopta - de elkapták
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:55 6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
- 16:54 Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
- 16:45 Medvegyev belépett a kormánypártba
- 16:38 Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
- 16:29 Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
- 16:27 Vonulhatnak a melegek Rigában
- 16:24 Egyiptom - Rendőröket ítéltek el tüntetők megölése miatt
Reed RecruitmentKarbantartó
Work Way Club Kft.Senior kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.22 16:45
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.22 16:37
- Kedvenc zenéink2012.05.22 15:31
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.22 15:03
- Meleg ételt követel a gyerekeknek Orbánéktól az MSZP2012.05.22 14:31
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




