A szépség szolidaritást vállal mellettük!
Videó! Keleti Györgyi kiáll Tóth Veráért
Keleti Györgyi szolidaritást vállal az alaptalanul megvádolt hírességek mellett. A Cool balatoni rezidenciáján Keleti Györgyi is velünk tartott, de nemcsak nyári élményeit osztotta meg a közönséggel.
2009.07.03 11:10rtlbulvar.hu
Fotó: keletigyorgyi.hu/
Kinter Oszkárnak már az első pillanatban feltűnt a szépség pólója, amely az oroszok közkedvelt italát, a vodkát népszerűsíti, rá is kérdezett a tőle megszokottnak éppen nem nevezhető viselet miértjére.
Keleti Györgyi elmondta, egyszerűen csak a szolidaritás áll a dolog hátterében. Nemrég ugyanis több közismert barátját is alkoholizmussal vádolták, így Tóth Vera és a Cool műsorvezetője, Zimány Linda is alaptalan vádaskodás célpontjává vált.
– " Különböző portálokról összelopkodott képek alapján állították róluk, hogy alkoholproblémával küzdenek. Többek között emiatt is viselem ezt a pólót. "
Oszkár az indokok tudtában már tisztán látta a helyzetet és biztosította támogatásáról Györgyit, majd kellemesebb vizekre eveztek, és a vízparti élmények kerültek előtérbe.
Itt újabb meglepő információkkat osztott meg Györgyi...
illetően, hiszen kiderült róla, hogy nemcsak rajong a vitorlásokért, de egy valódi kapitányt is tisztelhetünk a személyében.
– " Van ám vezetői engedélyem is. Egyedül mondjuk nem mentem még ki a nyílt vízre, de ez sem jelentene akadályt."
Keleti Györgyi pénzért szexelt?
Kapcsolódó írások:
- Keleti Györgyi: Eltörném az ilyennek a kezét!
- Szaftos pornóbotrányok sora - Keleti Györgyi apja magát érzi hibásnak!
- Keleti Györgyi: Tudom, miért tette Komár!
- Komár Laci porig alázta, megríkatta Keleti Györgyit!
- "Mint egy kabaré" - Keleti Györgyi nem tud róla, hogy gyanúsított lenne
- Botrány - Keleti Györgyit lányok futtatásával gyanúsítják
- "Nem beszédtéma" - Keleti Györgyi babát vár?
- Képek - Rába Timi, Judy Nero és Keleti Györgyi egyszerre lett menyasszony!
- Keleti Györgyi: Műcici semmi, a fülem meg elállt!
- Keleti Györgyinél nem került szóba a házasság!

Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala
A zsűri már pontozta a Compact Discót
Este kiderül, bejutunk-e az Eurovíziós dalverseny döntőjébe

Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Több száz volt Malév-dolgozó tiltakozott kedden a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM)székháza előtt, ahol tizenkét pontból álló petíciót nyújtottak át a minisztérium képviselőjének.
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen
BKIK
Távmunkával több tízmillió forintot is megtakaríthat egy cég
Leminősítés
A Fitch Ratingsnek Japán sem tetszik
Sárgacsekk-adó helyett
Inkább a spekulánsokat adóztatná az LMP
Bécs, Pozsony, Győr, Brünn
Erősödő együttműködés a Centrope tagjai között

6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
Ha a "strandképes" nyári alakra hajtunk, még nem késő elkezdeni a fogyókúrát - de mit tegyünk, hogy az ne csak hatékony, hanem élvezhető is legyen?
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?
Napi horoszkóp - 2012. május 22.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Emelkedik a diabétesz esélye a forgalom mellett?
Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
Nagy erőkkel keresi a rendőrség azt a férfit, aki az közelmúltban három idős asszony füléből tépte ki a fülbevalóját, Nagykanizsán.
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
Késések a szegedi vonalon
Gázolt a vonat Kecskemétnél
Négy ember ellen indult eljárás
Egymillió forint értékű drogot fogott a rendőrség Pécsen
Leleményes volt az alkalmazott
Cetlin közölte a bankrabló, hogy fegyvere van
Csajok háborúja
Megtépték barátnőjüket a harcos amazonok
Őrizetben a széfet ellopó kecskeméti férfi
Mindenüket ellopta - de elkapták
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:24 Merkel egyre magányosabb?
- 17:20 Egerszegi drukkol Csehnek, hogy döntse meg a rekordját
- 17:16 A DK panaszmintát készített a magán-nyugdíjpénztári tagoknak
- 17:11 Új vezetők a Köztársasági Elnöki Hivatalnál
- 17:06 A Chelsea megerősítette: Drogba távozik
- 16:59 Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Reed RecruitmentProjektmenedzser
Work Force Kft.Tesztmérnök
Trenkwalder Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.22 16:45
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.22 16:37
- Kedvenc zenéink2012.05.22 15:31
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.22 15:03
- Meleg ételt követel a gyerekeknek Orbánéktól az MSZP2012.05.22 14:31
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




