"Nem a színésznő a válás oka"
Kitagadta családja Dobó Kata kedvesét?
Az elmúlt hetekben újabb hírek röppentek fel Dobó Kata és párja kapcsolatáról - még az is, hogy a férfi visszatért a családjához. Ám a közeli ismerősök szerint erről nincs szó, sőt, már a válást tervezgeti Dobó Kata szerelme.
Képekben a gyönyörű Dobó Kata! 
Békéscsabán, ahol a szép színésznő és kollégája egymásba szeretett munka közben, már elült a botrány. Már nem súgnak össze Dobó Kata kedvesének családja láttán az emberek, szeretik őket és elfogadták a helyzetet.
Levente egyik ismerőse, aki nem akarta felfedni kilétét, cáfolja, hogy a színésznő és párja szakítottak volna, sőt, dúl a szerelem, tudomása szerint a férfi már Pestre is költözött. Katával boldog, és válni akar.
Ez azonban nem lesz egyszerű, két gyermek és az ex-szel kialakított közös vállalkozással a háta mögött. Nem Dobó Kata azonban a válás oka. Levente és a neje korábban is sokat vitázott - mondta el az ismerős.
A feleség barátnője cáfolja, hogy az asszony keresztbe tenne a férjének. Kikészült lelkileg, de talpon maradt, családja mindenben segít neki - Leventét azonban a történtek után kitagadta a família - árulta el a barátnő.
A feleséget és a nagyszülőket nem lehetett utolérni. Dobó Kata menedzsere pedig leszögezte, a sztár nem teregeti ki a magánszféráját, mert tiszteletben tartja mások érzelmeit és méltóságát - adta hírül a Hot! magazin.
Miután véget ért Andy Vajna és Dobó Kata több évig tartó kapcsolata, a szép színésznő egy gyógyszerésszel töltött együtt néhány hónapot.
Ám a szerelemnek vége szakadt - valószínűleg a távolság miatt, Katát és exkedvesét ugyanis több, mint 220 kilométer választotta el egymástól.
Dobó Kata azonban Békéscsabára szerződött a színházhoz, a Lüzisztraté című darabban játszott.
Hónapokkal ezelőtt fény derült arra, hogy a színház zenei vezetőjét, aki segített Katának az énekhangja tökéletesítésében, már nemcsak munkakapcsolat fűzi a színésznőhöz.
A közös munka során szép csendben szerelem szövődött Kata és Levente között.
A kezdeti időszak után rájöttek, hogy felesleges bujkálniuk is, hiszen kapcsolatukról szinte mindenki tudott.
Kata párja azonban családos ember, két gyermekkel.
Az egyik hetilap korábban beszámolt arról, hogy Levente neje újságból értesült a párja viszonyáról, s szörnyen megalázónak érezte a helyzetét.
Ujjal mutogattak rá az emberek az utcán, akadt, aki meg is állította, hogy kérdezősködjön.
Úgy vélte, ártatlanul bántják őt, nem vágyik másra, csak nyugalomra, jól megvan a gyermekeivel.
Nem titkolta: ő érzése szerint mindent megtett, hogy házassága jól működjön, de a párja szerelmes lett.
Mit csinál együtt Dobó Kata és Csányi Sándor?
Kapcsolódó írások:
- Videóval! Gyógyíthatatlan betegek ápolását segíti Dobó Kata és Csányi Sándor!
- Döbbenet - Retteg: Dobó Kata élete veszélyben van?
- Dobó Kata nős pasit szeret - szégyenkezik a férjes asszony
- Nem titkolja nős pasiját Dobó Kata! Sőt!
- Dobó Kata újra dúsgazdag férfival randizik!
- Oroszlán Szonja és Dobó Kata is küzd ellene!
- Dobó Kata: Nincs béke, nincs szex!
- Dobó Kata jóban van volt párja nejével!

Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
A Whitney Houston szereplésével készült zenés filmet csak augusztusban mutatják be, de a film betétdalaként elhangzó duettet már nyilvánosságra hozták.
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
A cégek alkalmazottakhoz való pozitív hozzáállása kedvezően befolyásolhatja a dolgozók egészségi állapotát, amely közvetetten kihat az eredményességre is.
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Ki hallott már olyat, hogy valaki mezítláb, egy aprócska bugyiban és egy szintén nem túlméretezett kardigánban induljon el erdei túrára? Nem is csoda, hogy a végén Courtney csalódottan csücsül a tűlevelek tetején!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:43 Új egyetemi kutatócsoportokat hoz létre az MTA
- 22:30 Először állítottak elő Bose-Einstein kondenzátumot erbiumból
- 21:31 Világszerte helyreállítják a leginkább károsodott élőhelyeket
- 20:29 Szemerédi Endre forradalmasította a diszkrét matematikát
- 20:19 Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
- 19:59 Antik ékszereket tártak fel Izraelben
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.23 00:17
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 00:14
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.23 00:11
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.23 00:08
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.23 00:05
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




