"Ha lesz két infarktusom, elgondolkodom"
Majka attól tart: belebukik az apaságba!
Az ózdi fiú azon kevesek egyike, aki máig jól megél abból, hogy annak idején részt vett egy valóságshow-ban - Bevállalós: nemcsak zenész, műsorvezető, hanem póker arc is. Van azonban, amitől nagyon is tart.
2009.08.07 07:55Majka ma már elsősorban a hobbijából él: 2004 környékén beleszeretett a pókerbe, heti három-négy napot is játszik, főleg nyáron, amikor kevés a más irányú elfoglaltsága. Hétvégéken a fellépéseké a főszerep - mesélte a Star magazinnak az "ózdi hős".
Az egykori villalakó szerint egy bizonyos szint felett már vidáman meg lehet élni a pókerből.
Sokan megróják talán érte, amit mond, de vállalja: ha valaki havi 150 ezerért dolgozik egy bevásárlóközpontban, van egy főnöke, aki reggeltől estig ordít vele, annak érdemes elgondolkodnia azon, hogy inkább ücsörögjön a pókerasztalnál: ennyi pénzt ott egy-két nap játékkal össze lehet szedni. Persze sok múlik a szerencsén. De azért olyan közkedvelt a póker a fiatalok körében, mert kiugrási lehetőséget nyújt - vélekedett Majka a Star magazinban.
A fiú nemcsak élő versenyeken, hanem az interneten is kártyázik, ez is egyfajta megélhetést jelenthet a kártya szerelmeseinek. Az elmúlt éveket pozitívnak értékelné anyagi szempontból.
Ahogy a Star-ban fogalmazott, "celebmajomként" rendszeresen kap meghívásokat különféle versenyekre is. Ilyenkor azért is fizetnek, hogy megjelenjen.
Nagyobb versenyeken a támogatói fizetik a beüléshez szükséges pénzt. Majka nem tartja magát nagyon profi játékosnak, de mint mondja, jó a hírneve.
Majka a Star magazinban elárulta: bár Magyarországon a zenészek szinte saját szórakoztatásukra készíthetnek egy-egy lemezt, ő mégis tervez újat. 2010 előtt nem vonul stúdióba, három évet lát jónak a minőségi munkához.
A zenélést nem adná fel, hiszen ez az a fórum, melyen elmondhatja véleményét a világról - mondta a Star magazinnak az ózdi fiú. Majkának a Viasat vált be, ha televíziózásról van szó.
Kisebb csatornánál nagyobb tere van a műsorvezetőknek, véli. Szeptembertől ismét látható lesz egy műsorban, amelynek köze van a pókerhez. A sztár elárulta: nem egy nyaralós típus.
Néhány napnál többet sosincs távol. Idén Portugáliában jártak a párjával, illetve egy barátja hajóján bejárták az Adriát. Majka szerencsésnek tartja magát a kedvese miatt, mert szerinte Kata jól tolerálja a kiállhatatlan természetét - ráadásul teljesen felvette az életritmusát - mesélte a Star-nak a műsorvezető.
Majka arról is beszámolt, hogy kétgyermekes családra vágyik. De nála ez a tervezgetés tabutéma. Nem akar ugyanis olyasmit ígérni egy nőnek, amit később nem tud betartani.
Tudja, hogy jó apa lenne és sokat foglalkozna a gyermekével, de kissé fél tőle, hogy olyan kihívást jelentene mindez a számára, amibe belebukna. Azt pedig soha nem bocsátaná meg magának - vallotta be a Star magazinban.
Majka a mának szeret élni - Ez nem feltétlenül jó, de próbál több lábon állni. Nem állítja, hogy minden vállalkozása sikeres lett volna. Használja az arcát, amennyire tudja.
Most is van egy cége, internetre készítenek reklámfilmeket. Nemrég kiadott egy háromórás póker DVD-t is, de egy fitneszlemez készítése is tervben van - árulta el Majka a Star magazinban.
Az ózdi sztár nem hiszi, hogy valaha is leállna. Úgy gondolja, ha behúzná a féket, azzal megölné saját személyiségét. Talán ha lesz két infarktusa, elgondolkodik. Ha beüt a krach, legalább lesz két platinalemeze - mondta el a Star-nak Majka.
Majka végre hivatalosan is vezethet!
Kapcsolódó írások:
- Majka: Nem szégyellem a barátnőm múltját!
- A hazai sztárnak bíróságon kell bizonyítania, hogy nem a bűnözésből él!
- Majka: Sváby megenged magának olyat, amiért engem s...ggberúgtak volna
- Majka a pénzét kérte, de gyanúsított lett belőle
- Izgató! Majka félmeztelen lányokkal pókerezik!
- A pókerből él Majka: tavaly 14 milliót játszott össze!

Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
A Whitney Houston szereplésével készült zenés filmet csak augusztusban mutatják be, de a film betétdalaként elhangzó duettet már nyilvánosságra hozták.
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
A cégek alkalmazottakhoz való pozitív hozzáállása kedvezően befolyásolhatja a dolgozók egészségi állapotát, amely közvetetten kihat az eredményességre is.
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Ki hallott már olyat, hogy valaki mezítláb, egy aprócska bugyiban és egy szintén nem túlméretezett kardigánban induljon el erdei túrára? Nem is csoda, hogy a végén Courtney csalódottan csücsül a tűlevelek tetején!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:43 Új egyetemi kutatócsoportokat hoz létre az MTA
- 22:30 Először állítottak elő Bose-Einstein kondenzátumot erbiumból
- 21:31 Világszerte helyreállítják a leginkább károsodott élőhelyeket
- 20:29 Szemerédi Endre forradalmasította a diszkrét matematikát
- 20:19 Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
- 19:59 Antik ékszereket tártak fel Izraelben
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.23 00:17
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 00:14
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.23 00:11
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.23 00:08
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.23 00:05
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




