"Túl gyakran estem pofára..."
Oláh Ibolya: Megőrülök és ideges leszek, ha maradnom kell
Az énekesnő a mának él, mert ahogy mondja: túl gyakran esett pofára - Oláh Ibolya rég adott interjút, ám most megszólalt. Azt is elárulta, hogy véleménye szerint sosem fog felnőni, és nincs férfi az életében...
2009.09.22 09:20rtlbulvar.huOláh Ibolya most előbújt. Az énekesnőről régen lehetett hallani, és még régebben adott interjút.
Esős délutánon beszélgettünk egy belvárosi kávézóban, és Ibolya tele optimizmussal mesélt a nyárról, a terveiről, a dalairól. Persze az is szóba került, hogy nemrégiben azt írták róla: Hollandiába költözik.
- Én azt mondom, hogy az ember nem véletlenül születik oda, ahová születik. És itt kell megvalósítani az álmait. Ami nem egyszerű. Ha az ember kimegy és világot lát, nem feltétlenül azt kell hinni, hogy elhagyom Magyarországot. Egy pici kis időre igen, pár évre, amíg az ember tanul, de utána megint visszajön.
Ibolya egy fesztiválon lépett fel, és megnézett néhány zeneiskolát, mert tanulni szeretne – a történet ennyi, és nem több.
De közben az is szóba került, hogy egyébként sem bírja a kötöttségeket, folyton költözik. Ha valami belül hívja, akkor elindul.
- Valószínűleg ez abból adódik, hogy kisebb koromban 14 nevelőotthonban, két nevelőszülőnél éltem, az egész életem abból állt, hogy folyton utazok. Valószínűleg ezért ez most is így van. Vagyok egy helyen valahány évig és és akkor megint megyek. Nem tudom, talán félek. Félek attól, hogy valahová lerakjam a székhelyemet. Nem tudom elképzelni, hogy valahová odaköltözni és csak ott maradni. Ennek a gondolatától is egy kicsit megőrülök és ideges leszek. Későn érő típus vagyok, lehet hogy leszek 40-50 éves, mire megnyugszom, nem tudom.
De vajon lenne-e az szerelem, akiért mégis letelepedne Ibolya?
- Ahhoz olyan férfinak kellene lennie, akinek én azt mondom, hogy oké, akkor én maradok. Igazából most nincs olyan ember, akiért maradnék egy helyben - fogalmazott az énekesnő. - Mivel mondtam, hogy késő érő típus vagyok, nekem muszáj mennem. Azonnal. Ha adottak a lehetőségek, akkor azonnal.
Oláh Ibolya hozzátette: "Az egész életemben folyamatosan szabályok voltak előttem. A nevelőotthonokban is van egy fajta házirend, amit be kell tartani. És néha úgy érzékelem, amit néha félreértek egy kapcsolaton belül is, hogy nem szeretem ha korlátozva vagyok, vagy szabályozva."
Pedig Ibolyának is vannak szabályai – pontosabban van valaki, aki őt is szabályozza. Mégpedig Anya, vagyis Illésné Aranka.
A beszélgetés alatt többször is szóba jön a tiszadobi gyermekotthon igazgatója, aki a mai napig vigyázza Ibolya minden lépését.
Ahogyan Ibolya mondja: látja a saját hibáit, csak kezelni nem tudja, ilyenkor aki helyrerakja, az Anya. Ibolya úgy érzi: ha ő rossz ember lenne, Anyácska nem szeretné őt.
A sztár elmondta: most is kicsit gyereknek érzi magát. Sokszor kérdi meg Anyát, hogy miután már a harmincadik életévét is betöltötte, megkomolyodik-e hamarosan? Anya válasza azonban mindig az: "nem, bogárkám, te mindig ilyen leszel..."
Anyácska szeretete Ibolyának is mindennél fontosabb. Az énekesnő most még a mának él – nem szeret előre nézni, mert, ahogy ő fogalmaz – túl gyakran esett pofára.
Most dalokat ír az új lemezére, de mégis vannak álmai,amiket csak apránként mer valóra váltani.
Oláh Ibolya: Bele lehet dögleni a cigányságba, de azért jó...

Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
A Whitney Houston szereplésével készült zenés filmet csak augusztusban mutatják be, de a film betétdalaként elhangzó duettet már nyilvánosságra hozták.
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
A cégek alkalmazottakhoz való pozitív hozzáállása kedvezően befolyásolhatja a dolgozók egészségi állapotát, amely közvetetten kihat az eredményességre is.
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Ki hallott már olyat, hogy valaki mezítláb, egy aprócska bugyiban és egy szintén nem túlméretezett kardigánban induljon el erdei túrára? Nem is csoda, hogy a végén Courtney csalódottan csücsül a tűlevelek tetején!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:43 Új egyetemi kutatócsoportokat hoz létre az MTA
- 22:30 Először állítottak elő Bose-Einstein kondenzátumot erbiumból
- 21:31 Világszerte helyreállítják a leginkább károsodott élőhelyeket
- 20:29 Szemerédi Endre forradalmasította a diszkrét matematikát
- 20:19 Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
- 19:59 Antik ékszereket tártak fel Izraelben
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.23 00:17
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 00:14
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.23 00:11
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.23 00:08
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.23 00:05
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




