hirdetés

Golfpályára állt az olimpiai bajnok!

Kovács Ági télen-nyáron csinálja!

Az olimpiai bajnok, amikor csak teheti, a golfpályán lebzsel.

2009.10.04 09:05rtlbulvar.hu

Kovács Ági a medence után a gyepen is száz százalékosan helyt akar állni, ezért annyi időt tölt golfozással, emennyit csak tud. Bevallása szerint ez a sport ugyan teljesen ellentéte az úszásnak, mégis tökéletesen egyenértékűnek tartja bármelyik testmozgással, és ennek megfelelően a lehető legkomolyabban szeretné űzni.

- A laikusok, mint ahogy régen én is, azt hiszik, hogy a golf egyszerű és nem megterhelő, mivel alig kell mozogni. Ez egy tévedés, de ahhoz, hogy átértékeljék, az emberek ki kell próbálniuk. Egy tizenkét lyukas pályán például több kilométert kell gyalogolni egy bitang nehéz táskával a válladon, ráadásul az ütések is elképesztően sok izomcsoportot megdolgoztatnak!


Ági már egy éve szerelmese az elegáns játéknak, tehetségét pedig már most számos siker jelzi: rendre előkelő helyezéseket ér el különböző versenyeken, legutóbb pedig egy hírességeknek rendezett kupán a középmezőnyben végzett. Gyakorlásból azonban sohasem elég, így az olimpiai bajnok évszaktól függően kint lebzsel a pályán. Bár télen kevesebb alkalma nyílik majd az ütögetésre, a futás, a kondizás és a biciklizés mellett is mindenképpen ellátogat a kedvenc klubjának fedett részére.

A rossz idő beköszöntéig azonban szerencsére még sok idő van, így Ági az idén még legalább három versenyen szállhat harcba a tudásával.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Szoptatás a terhesség alatt
2012. máj. 22. 23:23

Gyermekkerékpár - Hogyan vásároljon biciklit?
2012. máj. 22. 21:41

Só utáni vágy ? Az Addison-kór jele
2012. máj. 22. 20:11

A vastagbélrák kivizsgálása és kezelése
2012. máj. 22. 18:37

Készüljenek a melegre a visszér-betegek!
2012. máj. 22. 17:12

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.