Megdöbbentő riport a XXI. században
Gyerekeket is beszerveztek - Megfigyelték Cseh Tamást
Az első magyarországi indiánok az 1930-as években jelentek meg. Művészek, értelmiségiek hagyták ott a várost - Álmukban sem gondolták volna, hogy az erdő bokraiból állambiztonsági emberek kémlelik őket. Cseh Tamás például 2005-ben tudta meg, hogy majd' negyven évvel ezelőtt megfigyelték.
2009.10.06 12:30rtlklub.hu - Fotó: csehtamas.huAz első magyarországi indiánok az 1930-as években jelentek meg.
Művészek, értelmiségiek hagyták ott a várost, hogy kifessék magukat, lóra pattanjanak, íjazzanak, esténként pedig tábortűz mellett beszélgessenek a világ dolgairól.

Azt azonban álmukban sem gondolták volna, hogy az erdő bokraiból állambiztonsági emberek kémlelik őket.
Sőt, soraikba gyerekeket szerveztek be, akik jelentéseikkel börtönbe is juttathatták az indiánokat.
Cseh Tamás például 2005-ben tudta meg, hogy majd' negyven évvel ezelőtt megfigyelték!
Aki valaha Karl May-t olvasott, rögvest indiánosdit szeretett volna játszani: tolldíszt kötni a fejére, íjat ragadni és nyilazni. Ezt jónéhányan meg is tették Magyarországon.
A szervezők elmélete szerint az indiánjátékok sokat segíthetnek abban, hogy a gyerekek megszeressék a természetet, hiszen az indiánok voltak azok, akik a legtökéletesebb harmóniában éltek a természettel, anélkül, hogy azt pusztították volna.
Ugyanakkor az állambiztonsági tisztek összeesküvést sejtettek a mozgalom mögött. Gyerekeket szerveztek be ezekbe a táborokba, hogy jelentsenek társaikról.
A nemrég elhunyt zenész, Cseh Tamás rosszul választott. Az indián mozgalom egyik szervezőjeként egy tehetséges antropológus hallgatót kért meg, hogy segítsen nekik a táborban, mert úgy érezte, játékuk addig nem lehet hiteles, amíg keveset tudnak az indiánszokásokról.
Nem tudhatta, hogy az egyetemista ekkor már ügynök volt, és zenészekről jelentett... Az elhárításnak mindez persze kapóra jött.

Az RTL Klub XXI. századának adásából kiderül, hogy a beszervezett hallgató (indiánnevén Mennydörgő Madár) 1967-es jelentésében a következőket írta:
"Most Cseh Tamással is volt lehetőségem egy beszélgetésre. Elmesélte, hogy van neki egy barátai társasága, akikkel nyaranta egy-két héten át "indiánosdit" szoktak játszani a Bakonyban. Panaszkodott, hogy nem mindenki veszi már igen komolyan, a néprajzi alapjuk már kevés, kellene szakirodalom hozzá. Szeretném megkérdezni; mi a teendő ezzel az "indián" társasággal kapcsolatban?"
Az utasítás a következő volt: "Cseh Tamással tartsa fenn a kapcsolatot és igyekezzen megismerni annak "indián" társait is és azt, hogy valóban játék köti össze őket, vagy összetartozásuknak más oka is van" - tudjuk meg a XXI. századból.
Ezt a jelentést először Szőnyi György 2005-ben megjelent Nyilván tartottak c. könyvében lehetett olvasni. Cseh Tamás is ekkor tudta meg, hogy megfigyelték...
Cseh Tamás kémtörténetéről, és a ma is létező indián társaságokról szól a XXI. század kedd esti adása.
Kié Cseh Tamás? Tudja meg!

Az olimpiára készül a sztár-DJ
Dj Dominique a napokban tért vissza Londonból, ahol egy nagysikerű bulit adott az ott élő magyaroknak. Miután köztudott róla, hogy sportfanatikus, nem tudta kihagyni a közelgő Olimpia legfontosabb helyszíneit sem.
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t
Újraforgatják A hét mesterlövészt
Vadnyugatira vált Tom Cruise: ő lehet a fő mesterlövész
Egyszerű, mégis kiváló mártás lesz belőle
Gazdagon csak paradicsommal lehet
Ezrekért "vesztegették" el
Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
Van, aki rutinból rendez, más frissen debütál
Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!

Közös közép-európai javaslatcsomag
Az Európai Unió közép-európai tagországai közös javaslatcsomagot terjesztenek elő a gazdasági növekedés uniós ösztönzésének lehetőségeire - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben.
Bare International
Próbavásárlásos minőség-ellenőrzés: Budapesten lesz az európai központ
Köz, beszerzés
Négyszer annyiba kerül a Várbazár tervezése
Adóznak a divatnak a NAV-nál
A civil NAV-ellenőr nem viseli majd az új egyenruhát
Költségvetési, Gazdasági bizottság
Idén még közel felére csökkenhet a távközlési adó: 400, illetve 1400 forintra
Elnök marad
Dávid Ilona a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója
Kamara
Kiemelt területként kell kezelni a kínai piacot

Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Szorosan összefügg a szociális helyzet és a gyógyulás a páviánok esetében. A rangidős hímek különösen gyorsan épülnek fel betegségeikből és sérüléseikből - derítették ki kutatók.
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?

Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
A Pintér Béla és Társulata a toruni Kontakt Fesztiválon szerepel Szutyok című előadásával; a lengyel közönség pénteken egy alkalommal láthatja a produkciót.
Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány
Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Vezetés közben dőlt rá
Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül
Vezetékszakadás
Csak estére áll helyre a menetrend
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est

Kitiltják a közvécékből a legyeket, csak ketten maradhatnak!
Vécénként legfeljebb két légy tartózkodhat a nyilvánoshelyeken, legalábbis Kínában, egy frissen elfogadott, ám még nem életbe lépett rendelet értelmében. Egyelőre nem világos sem a szabály betartatása, sem a besurranó többletlegyek büntetése.
Hurkot vetett, őzet aratott
Orvvadászt fogtak Nyírgyulajban: 350 ezer forintos kárt okozott
Egy nap alatt elfogták egy pilismaróti rablás tett
Alig lett magyar állampolgár, máris összeverték
Letartóztatták a kínai párost
Élve temették el az idős asszonyt, akit részegen ütöttek el
Eddig csalódottan nézegették az üres fészket
Tojással lepték meg a "nem meleg, csak egynemű" pingvinpárt
Emberölés miatt indult nyomozás
Megtalálták az eltűnt lajosmizsei nő holttestét
Vélhetően nem ütközött másik járművel
Holtan találták a kerékpárost az árokban
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:19 Közös közép-európai javaslatcsomag
- 13:13 Ma van az eltűnt gyerekek világnapja
- 13:02 Elhunyt Bárdos Tamás rákkutató
- 12:57 Próbavásárlásos minőség-ellenőrzés: Budapesten lesz az európai központ
- 12:57 Orvvadászt fogtak Nyírgyulajban: 350 ezer forintos kárt okozott
- 12:45 Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
- 12:38 Alig lett magyar állampolgár, máris összeverték
StarjobsIngatlan tanácsadó
Otthon CentrumIndkøber
Risskov AutoferienTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 13:27
- Orbán: Magyarország gondolkodásmódot váltott2012.05.24 12:54
- Öt napot kapott a Mal2012.05.24 12:54
- Alig lett magyar állampolgár, máris összeverték2012.05.24 12:50
- ÍRD LE,2012.05.24 12:49
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter





