A modellnek mindig apja arca ugrott be először
Keleti Györgyi: Úristen, most miattam fogják bántani...
Újra szent a béke a két Keleti-lány között - Néhány héttel ezelőtt még tele voltak a lapok Andrea és Györgyi "ügyével", ám egy dolog miatt a lányok elásták a csatabárdot: ez pedig az édesapjuk.
2009.10.13 09:30Meghökkentő hírekről lehetett olvasni pár héttel ezelőtt: eszerint Keleti Györgyi és húga kiutasították a házból nővérüket, Keleti Andit.
A kisebbik lány szerint a féltestvére igazságtalanul bántotta édesanyját, ebből kerekedett vita. Volt lap, amely a testvérek dulakodásáról is írt, bár ez nem volt igaz - írja a Kiskegyed.
A lap megírta: Keleti György egykori honvédelmi miniszter akkoriban úgy nyilatkozott, bizony nagyon nem estek jól neki a családjáról szóló írások.
Elmondta: ő már elfogadta, hogy a két lánya két teljesen különböző egyéniség, sosem lesznek barátnők. Ő csak békét akar, legyen vége a mocskolódásnak - szögezte le.
Keleti Györgyi mindig is imádta édesapját, ezért most is csak a papa egy szavába került, hogy békejobbot nyújtson Andinak. A Keleti-lányok belátták, ha nem akarnak apjuknak további fájdalmat okozni, jobb a békesség.
Györgyi a Kiskegyedben elárulta: mindenkinek olyan szülőket kíván, mint az övéi. Mindent megbeszélhet velük, mellette állnak. Apja kérésére rendezte kapcsolatát a nővérével, Andreával, és most teljesen rendben is van minden - mondta a lapnak a szőke sztár.
Keleti Györgyi szerint egyébként a családjuk körüli felhajtás is csak annak volt köszönhető, hogy ők ismertek. Sajnos azonban ennek elsősorban apja látja kárát, amikor a legvadabb dolgokat olvassa lányáról a lapokban - fejtette ki a Kiskegyedben a modell.
Györgyinek lelkifurdalása van édesapja miatt, el tudja képzelni, mennyi kínos percet okoztak neki a lányáról szóló botrányos címlapok.
A modell a Kiskegyedben elmondta: nem a férfimagazinos fotók bántották, hanem a bosszantó rágalmazások. Elképzelte, hogy emiatt fogják zrikálni az édesapját, és ez nagyon megviselte.
Ha bármi baj volt körülötte, mindig apja arca ugrott be először. Nem arra gondolt, hogy mit fog szólni, hanem, hogy "úristen, most miattam fogják őt bántani" - mesélte a Kiskegyedben Keleti Györgyi.
Keleti Györgyi: Inkább ezt csinálom, minthogy levetkőzzek!
Kapcsolódó írások:
- Keleti Andi: Nem beszélünk róla soha, sehol
- Keleti Andi már nyugdíjas éveire gondol
- Keleti Andi mégsem perli be féltestvérét, Györgyit
- Keleti Györgyi: Elrontottam az életem...
- Videó! Keleti Györgyi kiáll Tóth Veráért
- Keleti Györgyi: Eltörném az ilyennek a kezét!
- Szaftos pornóbotrányok sora - Keleti Györgyi apja magát érzi hibásnak!

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Káosztól rettegnek a görögök
Lukasz Papademosz görög miniszterelnök pénteken közölte, hogy Görögország a "történelmi felelősség pillanatát" éli át, s "ellenőrizhetetlen káosz" alakulna ki, ha nem találnának megoldást az ország adósságválságának kezelésére.
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik
A vezérigazgató függesztette fel a kifizetéseket
Vitézy: a BKK-nál senki nem kapott prémiumot
Nem köthető egy tárcához
HUSZ: a hungarikum rendszerét a kormányhivatal kezébe kell adni

Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
A szoptatás csökkenti a gyermekek elhízásának esélyét, amennyiben az anya a terhessége alatt cukorbeteg volt. De ugyanez igaz akkor is, ha nem jelentkezett diabétesz az áldott állapot idején - állapította meg egy új tanulmány.
Napi horoszkóp - 2012. február 11.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?
Áramoljon a vér, nőjön a libidó!
Bemelegítő a szexhez: 3 afrodiziákum Valentin-napra

125 éve született a morfinista modernista
Százhuszonöt éve, 1887. február 13-án született Csáth Géza író, zenekritikus, orvos, a múlt század első évtizedében kibontakozó irodalmi modernség egyik legjelentősebb alakja.
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Elképzelni sem tudjuk, hányszor állhatott sorba Sarah Nicola Randall, amikor a melleket osztogatták, de hogy alaposan ki lett tömve mindkét dinnyéje, ahhoz semmi kétség nem férhet!
Pénzt várt - dutyit kapott
Börtön vár a vesztegetős határrendészre
Nem sérült meg senki
Hétszát liter veszélyes vegyület ömlött szét Soroksáron
Uggie a Nintendo játékához adja "nevét"
Játékarc lesz A némafilmes kutyasztárja
Nem jogerős
Pisztollyal hadonászott a szoci: felfüggesztett börtönre ítélték Vadász Jánost
Szombaton eldől, ki megy Bakuba
Gőzerővel készülnek az eurovíziós döntősök
Kristálygömb helyett börtön
Csak saját magáról nem tudta levenni a rontást - négy évet kapott a jósnő
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:50 Bombariadó miatt késnek a vonatok
- 10:35 Hideg, hó, zimankó: ez lesz a hétvégén
- 10:06 Géppisztollyal akarta legyilkolni Obamát az üzbég
- 9:47 125 éve született a morfinista modernista
- 9:40 15 milliárdos mutyit talált a Mávnál Budai
- 9:26 Kósa: Orbán nem használta a "puccs" szót
- 9:20 Orbán óvatosan, de kuruckodna Európával
KÜRT Zrt.Projektmérnök
Prohumán 2004 Kft.Partner menedzser
Salesjob.huTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Emelik a nyugdíjkorhatárt az EU-ban?2012.02.11 11:34
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.11 11:24
- 15 milliárdos mutyit talált a Mávnál Budai2012.02.11 11:16
- Kósa: Orbán nem használta a "puccs" szót2012.02.11 11:11
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.11 08:58
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



