Mi a plasztik-szépségverseny háttere?
Szexis képek - Trükkök és műcicik sokasága: így dolgozik a pornókirály!
Provokatív, megbotránkoztató, pikáns, feltáró jellegű dokumentumfilmekkel jelentkezik az HBO decemberben - A mozicsatornán terítékre kerül a pornókirály, Pierre Woodman egyedülálló "munkamódszere", de jön egy másik film is, mely a Miss Plastic Hungary szépségverseny hátterét és a plasztikai műtétek magyar valóságát mutatja be.
Erotika, Pierre Woodman és a Miss Plastic szépségverseny hölgyei 
Pierre Woodman neve a pornófilm-kedvelő közönség számára bizonyára ismerősen cseng. A 46 éves pornófilmrendező és fotós - több mint 60 pornófilm és több mint 1.000 szex jelenet szülőatyja.
A pornókirály 1.500 fotóbeállítást álmodott az objektív elé, és 7.000 casting, vagyis a pornós szakma szempontjából még „szűz” lányok beavatásával írta be nevét a pornótörténelembe.
A legmegdöbbentőbb szám mégsem közvetlenül a filmekhez kapcsolódik: Mr. Woodman ugyanis – saját bevallása szerint – több mint 3.000 nőt vitt már ágyba.
A december 10-én sugárzott, Kovács M. András és Szajki Péter által rendezett A Pierre Woodman-sztori valójában Pierre Woodman „meztelen” és kendőzetlen portréja, amely bemutatja a szexipar és Pierre „munkamódszerének” eddig rejtett működését.
Egy férfiét, aki magyar, cseh, szlovák és orosz lányok tucatjait (Silvia Saint, Tania Russof, Alexa May, Monica Sweet, Monique Covet, Laura Angel, Lenka Gaborova, Sophie Evans, Cassandra Wilde, és a cseh Playmate Caylian Curtis) fedezte fel a pornóipar számára.
Lányokat, akik gondolkodás nélkül részt vettek Pierre castingjain. De vajon miben rejlik Pierre ellenállhatatlan vonzereje?

A Pierre Woodman-sztori feltárja a Woodman-jelenség minden fontos elemét: megismerjük az embert, honnan is jött, ki is ő; a munkamódszerét, hogyan is működik a casting; és a pornóipar kulisszatitkai sem maradnak rejtve. Megfordulunk a pornókirály életének és
karrierjének fontos állomásain: szülővárosában, Párizsban, Prágában és Budapesten. Pierre castingjai rendszerint hotelszobákban zajlanak, általában Kelet-Európában, ahol ügynökei "cserkészik be" a legújabb felfedezetteket.
Másfelől gyakran bevásárlóközpontokban vagy egyéb nyilvános helyeken fedezi fel a lányokat. A castingolt lányok általában 18 és 20 év közöttiek, a legtöbbjük azonban nem igazán tudja, mit csinál Woodman, aki számára az a legnehezebb feladat, hogy meggyőzze őket, hogy elmenjenek vele a hotelszobába.
Ha már egyszer odacsalta a lányokat, nincs más dolga, mint a tolmács segítségével megmutatni nekik a Private magazint vagy néhány pornóképet, azokhoz hasonló lehetőséget ajánlva számukra.
Az első reakciójuk általában elutasító, de hosszas beszélgetés után gyakran sikerül meggyőznie őket, hogy átadják magukat a Woodman-stílusnak. A másik megdöbbentő történet azokról a hölgyekről szól, akik elindultak a Miss Plastic Hungary-n, az első olyan szépségversenyen, ahol csak plasztikai műtéten átesett nők indulhatnak.
Spáh Dávid rendező szemén keresztül a dokumentumfilm bemutatja a mai magyar társadalom valóságát, vagyis egy képet azokról a nőkről, akik annyira nem tudják elfogadni magukat, hogy átszabatják a testüket.
Pierre Woodman
A Miss Plastic szépségverseny szervezőinek eltökélt célja: hogy eloszlassák a plasztikázott nőkkel kapcsolatos sztereotípiákat. Véleményük szerint az átlagember ezeket a nőket torznak, természetellenesnek, sőt, gyakran csúnyának tartja.
A film pedig azt a kérdést feszegeti, vajon a versenyzők mivel próbálnak meg rácáfolni az előítéletekre. A filmszereplők nagyrésze 19 és 29 év közötti, és főállásban foglalkozik a külsejével.
Szinte egyikük sem elégedett önmagával: még szebb szájat, még nagyobb melleket, még hosszabb hajat akarna, és persze nem hiányozhat róluk a Gucci táska és a Prada cipő sem. De, hogy ki finanszírozza mindezt, azt nem hajlandóak elárulni.
A show rendezőjének, Gerényi Katalinnak a segítségével a lányok egyre inkább lelepleződnek. Sokukról kiderül az is, hogy már nagyon fiatal koruk óta, ilyen vagy olyan formában, de a testükkel keresik a kenyerüket.
A versenytől szinte kivétel nélkül azt várják, hogy a siker majd megváltoztatja az életüket, ezért pedig bármit képesek lennének megtenni.
A filmben szemtanúi lehetünk annak is, miképp zajlik egy mellplasztika-műtét, annak minden részletével. A dokumentumfilm teljes valójában megmutatja, mit tett a mai magyar társadalom a film hőseivel.
A Pierre Woodman-sztorit december 10-én, a Miss Plastic - A szikék szépe című dokumentumfilmet pedig december 17-én láthatják a nézők a HBO műsorán.
Szex a színpadon - nézze meg a fotókat!
Kapcsolódó írások:

Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
A Whitney Houston szereplésével készült zenés filmet csak augusztusban mutatják be, de a film betétdalaként elhangzó duettet már nyilvánosságra hozták.
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
A cégek alkalmazottakhoz való pozitív hozzáállása kedvezően befolyásolhatja a dolgozók egészségi állapotát, amely közvetetten kihat az eredményességre is.
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Ki hallott már olyat, hogy valaki mezítláb, egy aprócska bugyiban és egy szintén nem túlméretezett kardigánban induljon el erdei túrára? Nem is csoda, hogy a végén Courtney csalódottan csücsül a tűlevelek tetején!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:59 Ötszáz éves a Sixtusi Madonna
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:43 Új egyetemi kutatócsoportokat hoz létre az MTA
- 22:30 Először állítottak elő Bose-Einstein kondenzátumot erbiumból
- 21:31 Világszerte helyreállítják a leginkább károsodott élőhelyeket
- 20:29 Szemerédi Endre forradalmasította a diszkrét matematikát
- 20:19 Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.23 00:17
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 00:14
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.23 00:11
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.23 00:08
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.23 00:05
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




