Lesújtó vélemény a Csillag születik zsűrijéről
Bakács leidiótázta Szonját, Hernádit, Fáyt és Szirtest!
Nemrég a Megasztárról és az abban felbukkant tehetségekről fejtette ki véleményét, most pedig a Csillag születik zsűrijét osztotta ki Bakács Tibor Settenkedő.
2009.11.26 08:25ma.huAz egykori megasztáros zsűritag szerint nagyon sok van a szerencsétlen tehetségekből az országban. Van, aki megmutatja magát, aztán általában nagyon kihasználják. Izgulni kell értük, mert akinek sikerül befutni, annak nehéz lesz az élete - vélte Bakács Tibor.
Szerinte a folyamat már a Megasztárnál elkezdődött. Örültek, hogy megtörték a kontraszelekciót, miszerint bárkiből lehet bármi. Ma már nem ilyen pozitív. A Megasztár 4-ben is lehetett érezni "némi idiótaságot", fogalmazott Bakács, de a Csillag születikben "már totálisan".
Azt sem rejtette véka alá, nem azért mondja, mert Fáy Miklós ül a zsűriben, holott korábban őt totálisan leanyázta ebben a szerepkörben. Bakács kifejtette: Oroszlán Szonja nagyon édes, de őt nem érdekli, amit mond. Fáynak az arca beszédes inkább, Szirtes Tamás számára nem tanár úr, Hernádi Juditból pedig már biztos száz van, és ebből az egyiket látta - vallotta be Bakács, aki szerint ezek a műsorok már rég a nézettségről szólnak. A zsűri pedig nem tesz meg mindent a versenyzőkért.
A kritikus tapasztalatból mondta: már magát is unta zsűritagként, a szereplőket pedig még inkább. Az RTL Klub nem kívánta kommentálni Bakács Tibor Settenkedő szavait - adta hírül a Napi Ász.
A kritikus a közelmúltban arról a Megasztárról és a benne szereplő versenyzőkről fejtette ki véleményét, amely zsűrijének maga is tagja volt. Kemény véleményt fogalmazott meg a tehetségkutatóban ismertté vált énekesekkel kapcsolatban.
Úgy fogalmazott az egyik havilapban, hogy a "a realityk, tehetségkutatók és talkshow-k csini kis hullákat gyártottak a nézettség oltárán."
Hozzátette azt is, hogy ő maga is részt vett a Megasztár zsűritagjaként "a hentesmunkában, melynek végén a sztárocskákat egy közös sírgödörbe temettük, több bőrt lenyúzva róluk".
Bakács azt sem rejtette véka alá, hogy az olyanok, mint Oláh Ibolya és Rúzsa Magdi, szerinte sehol sincsenek.
A kritikus szavaira reagált Puskás Peti is, aki szintén a Megasztár színpadán lett ismert. Megdöbbenve kommentálta Bakács megállapítását, amely szerinte felszínes, és az ismeretek hiányát is bizonyítja.
Péter kifejtette, ő cseppet sem érzi magát hullának, sem most, sem pedig a tehetségkutató alatt. Hozzátette: a szerződésükben az állt, lehetőségük lesz magukat megmutatni, nem az, hogy sztár lesz belőlük.

Brigitte Bardot: "legyen bátorságuk eleget tenni kötelességüknek"
Az egykori legendás francia filmcsillag, Brigitte Bardot felszólította a francia polgármestereket, hogy a küszöbönálló elnökválasztás kapcsán támogassák a szélsőjobboldali Marine Le Pen jelöltségét.
Nemcsak finom, jót is tesz a halfilé roston
Egyen egészséget: sütve, zöldségekkel!
Lakáskultúra Élőben
Lakásvásár és a legújabb lakberendezési trendek egy helyen
Nyílik a Lakástrend 2012 kiállítás Budapesten
Képek - Itt aztán láthat jó ötleteket a lakásba!
Mick Jagger megénekeltette az elnököt
Dalra fakadt Obama a neki adott koncerten
Diadal után "egyezményes jel" a díjátadón
Botrány: Adele beintett a briteknek
Megnyílt a Fashion Stills divatfotó-kiállítás
Képek - Így nézett ki Kate Moss 14 éve! De más is kiderül...

4,7 milliárd forinttal segítené a mélyszegénységben élőket a KIM
A mélyszegénységben, telepeken élő családok számára kitörési lehetőséget biztosító új integrációs programot indít a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) mintegy 4,7 milliárd forintos európai uniós forrásból - jelentette be csütörtökön Budapesten Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.
Tovább csökkent
Alig épült lakás 2011-ben
Keserű pirula
Pá, patika: rengeteg gyógyszertárra kerülhet ki a zárva tábla
Csak egy kis zsebpénz
Japán is az IMF-hez rohan - 50 milliárd dollárral
288
Erősödött a forint, de azért nem nagyon
Mélyrepülés?
Bukó: hét milliárdot vesztett tavaly a Magyar Telekom
Megteszik a lépéseket?
Kohéziós pénzek: befagyasztják vagy sem?

Nem hinné, mi szoktathat le a dohányzásról
A cigarettás dobozok külseje lehet a kulcsa annak, hogy a fiatalok rá se szokjanak a dohányzásra - állítja egy brit tanulmány. A dohányipar rengeteg pénzt költ a csalogató dizájnra, mely kutatók szerint az elcsábulás egyik oka.
Már látszanak a veszélyes előjelek...
7 óra ülés naponta cukorbeteggé teszi a nőket?
A tünetek hiánya sok bajt okozhat
Ha ön nő, meg se érzi a végzetes szívrohamot
Napi horoszkóp - 2012. február 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Ötletek a késleltetett ejakulációra
3 tipp, hogy tovább húzd az ágyban!
5 ok, amiért abba kell hagyni a szoláriumozást!
Te is adsz rá pénzt, hogy életveszélybe sodord magad?
5 ok, amiért nem tudjuk a kilókat lefaragni!
Nem fogyunk? Íme az alattomos okok!

Paprikák és hagymák hódítanak a vásznon
Paprikafüzér, kosárban megbúvó hagyma, a Szegedi Dóm impozáns épülete vagy Ópusztaszer honfoglalás kori sátrai... - 10-15 éves gyerekek rajzban mondták el véleményüket az Európai Parlamentről és hazánkról.
Igyunk pálinkát!
Ganxsta Zoleeval paprikázódnak az őrült írek
Az "árulás felhői" gyülekeznek?
XVI. Benedek pápa megnyitotta a böjti időszakot
Többet mutathatnak be
Kína rácuppant az amerikai filmekre?
VOA, VOA
A nácik ellen indult, rock and roll lett belőle - 70 éve szól az Amerika Hangja
Több év késés
2014-re megnyílik a filmvurstli a Cinecittában
Gödörből csöbörbe
Örömzenére készül a Rotfront az Akváriumban

Kedden érkezett, szerdára össze is törték az új mentőautót
Szerdán összetörték azt az új, legmodernebb felszerelésekkel ellátott, sárga mentőautót, ami kedden érkezett meg a kecskeméti mentőállomásra.
Haldoklik a piac
Bezár a bioetanol-bazár?
Forma-1
Hülkenberg volt a leggyorsabb szerdán Barcelonában
Forma-1
A Lotus kivonult a tesztelésről
Bruttó 2 forint
Megint emelték a benzin árát
Tisztítószer ömlött az út menti árokba
Több tonna folyékony szappan borult ki Győrben
Két személyautó ütközött
Frontális karambol Szombathely határában

Balhé balhé hátán a villában: hisztik, csalódások és terhesség?
Fel akarták pörgetni az eseményeket az utolsó hétre a szerkesztők és ez maximálisan sikerült is: a ValóVilág fináléja előtt az újra beköltözött exlakók állítanak fejre mindent.
Bruális bántalmazás
Molesztálta, kikötözte, horgászbottal verte nevelt gyerekeit
9-ből 8-at nem tudtakm megmenteni
Afgán menekültek agóniája: 24 gyerek fagyott halálra a menekülttáborban
Cuccok a kisteherautóban
Marihuána-mánia Izsákon: 75 gramm "zöldet" találtak a rendőrök
A Facebookon adta fel hirdetését a modell
Hoppá: Dukai Regina a neten keres randipartnert?
Igazi különlegesség
Kétmillió dollárt érhet egy elfeledett képregény örökség
Lakástűz Székesfehérváron
Kiugrott egy férfi az égő ház ablakán - súlyosan megsérült
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:29 Twitteren intézi a faluja ügyeit egy kenyai közigazgatási vezető
- 11:15 Növekedést vár tőlünk a Brüsszel
- 11:00 Gazdag dokik: Szócskáék napokon belül bért emelnek?
- 10:44 4,7 milliárd forinttal segítené a mélyszegénységben élőket a KIM
- 10:38 Sárkaparó ráccsal verte agyon idős ismerősét
- 10:29 Balhé balhé hátán a villában: hisztik, csalódások és terhesség?
- 10:23 Újabb amerikai-észak-koreai atomtárgyalások Pekingben
Adecco Kft.Ingatlanértékesítő
Prohumán 2004 Kft.Méréstechnikus
Reed RecruitmentTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - TÉL szállás FARSANG 2012 szállás, Március 15. szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Húsvét szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Március 15-ei programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév2012.02.23 11:16
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.02.23 11:07
- Schmitt Pál a "kedves vezető"!2012.02.23 10:46
- Megint Koránt égettek az amerikaiak2012.02.23 10:42
- Magyarországon még sincs veszélyben a jogállamiság2012.02.23 10:40
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



