Megszokta, férfi nélkül is megold mindent
Mónika: Sosem karácsonyozhattam apámmal, a nevét sem tudom
Már novemberben nekilát, és feldíszíti a házat a csinos műsorvezető - Erdélyi Mónika nagyon szereti az ünnep hangulatát, és az sem zavarja, hogy nincs kivel megosztani a teendőket. Idén két lányával karácsonyozik.
2009.12.17 12:30Kicsit más lesz az idei karácsony Erdélyi Mónika számára, mint a többi - Rá hárul a bevásárlás és a házimunka is, mert nincs férfi a háznál. Ő azonban, mint mondja, hozzászokott ehhez, így nem csinál belőle gondot.
Mónika igyekezett mindent előre megtervezni, elrendezni, így nem fáradtan és kimerülten ül majd az ünnepi asztalhoz - mesélte a Meglepetés magazinnak, hozzátéve: üzeni az egyedülálló anyukáknak, hogy ne keseredjenek el, csak mert nincs kivel megosztani a teendőket.
A kibeszélőshow háziasszonya örül, hogy szenteste sokan ülik majd körül a karácsonyfát. Lányai mellett édesanyja és unokanővére is ott lesz a családjával. Mónika elképzelni sem tudja, hogy ne legyen jelen a családja - különösen Kiskunhalason élő anyukája, aki minden évben több napot náluk tölt karácsonykor - osztotta meg a Meglepetés magazinnal a sztár.
A műsorvezetőnek egy nagy fájdalma van: édesapjával sosem találkozott, a nevét sem tudja. Nem kíváncsi arra, ki a vér szerinti apja. Mint mondja, édesanyja és nagyanyja olyan szeretettel gondoskodtak róla, hogy feledtették vele apja hiányát - mesélte a Meglepetésnek Mónika.
A kibeszélőshow házigazdája így is szép emlékeket őriz a gyerekkori karácsonyokról. Édesanyját figyelte főzés közben, tőle tanult meg mindent. Mónika örül annak, hogy kisebbik lánya, Olívia is jobban érti már, érdeklődik a karácsony iránt.
A sztár elmondta, náluk hasznos apróságok kerülnek a fa alá, nem viszik túlzásba az ajándékozást. A műsorvezető is számvetést készített az év végén, és úgy véli, elégedett és boldog - férfi nélkül is.
Kezében tartja a gyeplőt és képes kormányozni az életét - mondta el a Megeleptés magazinnak.

Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
A Whitney Houston szereplésével készült zenés filmet csak augusztusban mutatják be, de a film betétdalaként elhangzó duettet már nyilvánosságra hozták.
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
A cégek alkalmazottakhoz való pozitív hozzáállása kedvezően befolyásolhatja a dolgozók egészségi állapotát, amely közvetetten kihat az eredményességre is.
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Ki hallott már olyat, hogy valaki mezítláb, egy aprócska bugyiban és egy szintén nem túlméretezett kardigánban induljon el erdei túrára? Nem is csoda, hogy a végén Courtney csalódottan csücsül a tűlevelek tetején!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:59 Ötszáz éves a Sixtusi Madonna
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:43 Új egyetemi kutatócsoportokat hoz létre az MTA
- 22:30 Először állítottak elő Bose-Einstein kondenzátumot erbiumból
- 21:31 Világszerte helyreállítják a leginkább károsodott élőhelyeket
- 20:29 Szemerédi Endre forradalmasította a diszkrét matematikát
- 20:19 Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.23 00:17
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 00:14
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.23 00:11
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.23 00:08
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.23 00:05
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




