Volt, hogy napokig nem látta szeretteit
Munkáját elvesztette, családját visszakapta a Jóban Rosszban sztárja
Folyton keresi az egyensúlyt, mégis a végletekben éli az életét Nagyváradi Erzsébet - A színésznő végre a családjának élhet, anyáskodhat.
2010.01.06 12:30Kiskegyed - Fotó: mindenkilapja.huA Jóban Rosszban csak egy kalandnak indult Nagyváradi Erzsébet életében. Mellékszereplőként került a produkcióba, fél évre terveztek vele, aztán négy esztendő lett belőle.
Tisztában volt vele, hogy egy szappanopera nem jelenthet biztonságot, tudta, nem onnan fog nyugdíjba menni. Így nem is keseredett el, amikor kiírták. A búcsú nem is jöhetett volna jobbkor.
Volt, hogy napokig nem látta családját
„Nagyon elfáradtam – mondja a színésznő. – A rengeteg munka lefoglalta az életemet. Egyre nehezebb volt anyaként, társként és színésznőként is helytállnom. Egyiket sem szerettem volna elhanyagolni.”
Ráadásul közben első osztályos lett Erzsébet kisfia, Botond. A színésznő tudta, hogy a fiúnak szüksége van rá, biztonságot jelent neki, ha édesanyja ott áll mögötte, s támogatja.
„Boldog vagyok, hogy visszakaptam a családomat, végre jelen vagyok az életükben. Volt olyan időszak az életünkben, amikor három hónapig folyamatosan dolgoztam. Annyira fáradt voltam, hogy amikor a reggeli dugót ki akartam kerülni, behajtottam egy zsákutcába, és a parkoló autókra dudáltam, miért nem mennek már. Na, akkor a párom is jelezte, hogy nem lesz ez így jó. Bár érdekes módon ők a fiammal jobban bírták, mint én, akinek majd megszakadt a szíve, mikor tudtam, hogy a család éppen kirándul valahol, én pedig már két napja nem is láttam őket.”
„Minden, mint Apika”
Erzsébet most végre remekül érzi magát, még ha vannak is hullámvölgyek az életében, de ezeken mindig túljut. Két év múlva negyvenéves lesz, de ettől sem esik kétségbe. Vannak céljai, és amióta édesanya lett, úgy érzi, akinek gyermeke van, az másképpen öregszik.
A művészet iránti hajlam az egész családot átjárja. Erre jó példa kisfia, aki négyévesen látta az István, a királyt, s a darab hatására maga is írni kezdett.
„Színdarabot írt, amit nekem diktált. Különleges képességei vannak, ének-zene tagozatos iskolába jár. Mikor megkérdezem tőle, hogy mi szeretne lenni, azt válaszolta: Minden, mint Apika. Ugyanis a párom, János egykor vízilabdázott, most fogorvos, és emellett két együttesben is énekel, elismert blues-zenész. Dalokat ír nekem, közös sanzonműsorunkkal szoktunk fellépni."
Nem vagyok egyedülálló
"Óriási szerelem a miénk. Több mint nyolc éve vagyunk együtt. Mindketten túl vagyunk már egy házasságon. Időnként szóba kerül, hogy hivatalosan is meg kellene erősíteni a kapcsolatunkat. De rájövünk, hogy gyönyörű családi életünk van papír nélkül is, és én így is feleségnek érzem magam. Vicces, hogy nemrég kaptam egy hivatalos nyomtatványt, melyen be kellett jelölnöm a családi állapotomat. Két választás volt: egyedülálló vagy házas. Még véletlenül sem volt olyan lehetőség, hogy kapcsolatban. Ezen elgondolkodtam: akkor most én hivatalosan egyedülálló vagyok? Pedig nem, hiszen családban élek.” - mesélte Nagyváradi Erzsébet a Kiskegyedben.
Tudja meg, mi történt a színésznővel a zsákutcában!

Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Az egykori énekesnő alaposan feltornázta magát az ismert divattervezők sorába - Victoria Beckham stílusa jellegzetes, és az nem hiányzik egyetlen általa tervezett holmiról sem. Megérkeztek 2012-es napszemüvegei.
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Vaslábú Dáin törpöt alakítja a skót színész
Billy Connolly is csatlakozott A hobbit szereplőgárdájához

Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Bomlófélben van a görög kormány, miután pénteken este további kormánytagok jelentették be távozásukat, így tiltakozva az újabb megszorítások ellen, amelyekbe a milliárdos hitelcsomag fejében egyezett bele a kormány.
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik
A vezérigazgató függesztette fel a kifizetéseket
Vitézy: a BKK-nál senki nem kapott prémiumot
Nem köthető egy tárcához
HUSZ: a hungarikum rendszerét a kormányhivatal kezébe kell adni
Csoportos létszámleépítés a légitársaságnál
Malév: 2600-ból 2080-an repülnek a cégtől

A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
A szívproblémák kockázata nagyobb mértékben öröklődik az apától a férfiak esetében, derült ki egy tanulmányból. Úgy tűnik, az Y kromoszóma hajlamosít a koszorúér-betegségekre.
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?
Áramoljon a vér, nőjön a libidó!
Bemelegítő a szexhez: 3 afrodiziákum Valentin-napra
"Ha 50 éves leszek, annyi a szexnek" - persze...
"Ne hagyd abba!" - A nyugdíjas szex fitten tartja az agyat
Napi horoszkóp - 2012. február 10.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Aki Adele-t várja befutónak a hétvégi Grammy-gálán, az valószínűleg nem csalatkozik, de hogy az utolsó pillanatig semmi sem dől el, arról Justin Bieber, az egyik tavalyi favorit tudna beszélni, aki végül üres kézzel távozott a zenei díjátadó ceremóniáról.
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot
Visszatér Bourne, aki nem is az
Durva videó: Matt Damont keményen kiütik a nyeregből
2012. február 28. - március 4.
Káprázatos színpadi produkció: fellép a Shadowland!

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Elképzelni sem tudjuk, hányszor állhatott sorba Sarah Nicola Randall, amikor a melleket osztogatták, de hogy alaposan ki lett tömve mindkét dinnyéje, ahhoz semmi kétség nem férhet!
Pénzt várt - dutyit kapott
Börtön vár a vesztegetős határrendészre
Nem sérült meg senki
Hétszát liter veszélyes vegyület ömlött szét Soroksáron
Uggie a Nintendo játékához adja "nevét"
Játékarc lesz A némafilmes kutyasztárja
Nem jogerős
Pisztollyal hadonászott a szoci: felfüggesztett börtönre ítélték Vadász Jánost
Szombaton eldől, ki megy Bakuba
Gőzerővel készülnek az eurovíziós döntősök
Kristálygömb helyett börtön
Csak saját magáról nem tudta levenni a rontást - négy évet kapott a jósnő
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:35 Mézért imádkoztak a bolgárok
- 22:21 3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
- 21:32 Elművelték az afrikai esőerdőket a régi kapások
- 20:12 Kemény pálya: Sarapova kihullott a tenisztornán
- 19:57 Káosztól rettegnek a görögök
- 19:29 18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Siemens PSE Kft. Vámügyintéző
Ghibli Kft.Network Engineer
Hays HungaryTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.11 00:46
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.11 00:43
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.11 00:37
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.11 00:32
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.11 00:26
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



