Végleg befogta az őt gúnyolók száját
Kiszel Tünde: Nem feküdtem le Benkővel!
Néhány kellemetlenségtől eltekintve jó évet zárt tavaly a dekoratív médiaszemélyiség - Mint mondja, végre befogta azoknak a száját, akik gúnyt űztek belőle és lányából. Az év elejét azonban nem úszta meg szárazon.
2010.01.14 12:30ma.huNem panaszkodhat Kiszel Tünde az elmúlt évet illetően - Voltak kisebb kellemetlenségei, de alapjában véve jól alakultak a dolgai, és végre pontot tehetett a lánya édesapjával kapcsolatos ügy végére is: Donatella papája apasági nyilatkozatot tett. Tünde úgy érzi, ezzel nagy teher esett le válláról, és befogta a kétkedők száját is, akik gúnyt űztek belőle és kislányából.
Kiszel Tünde büszke arra, hogy 2010-es naptárát már alig lehet kapni, utánnyomásra lesz szükség. Egy furcsa eset azért már idén is érte a sztárt: hírbe hozták Benkő Dániellel. Tünde elmondta, az egyik napilap elferdítette a lantos nyilatkozatát, s ebből az derült ki, hogy ő fiatal lányként lefeküdt Benkővel. Ez nem igaz. Dániel valóban hevesen udvarolt neki egykor, de sosem tolakodott és ma is kedvesen viselkedik vele - szögezte le Kiszel Tünde a Star magazinban.
Benkő Dánielt az elmúlt héten 2009 legprovokatívabb sztárjának kiáltotta ki az egyik internetes sztártévé.
A lantművész, úgymond, egész évben ontotta a botrányokat, polgárpukkasztó viselkedése nem kis meghökkenést okozott.
A televízió limuzint küldött Benkőért, hogy az a díjátadóra fuvarozza. A kocsiban együtt utazott a lantossal Kiszel Tünde is.
Benkő nem bírta megállni, hogy ne adja tudtára a vele szemben ülő szőkeségnek, amit gondol. Közölte, "szép, fekete lány voltál, dús p...naszőrrel!"
A megnyilatkozásból később cikk született, emiatt fekezte ki nemtetszését Kiszel Tünde.
A bulvárkirálynő egyébként elmondta, hogy azok egy része, akik korábban kétségbe vonták szavait kislánya édesapjának kilétét illetően, már bocsánatot kért tőle.
Akik pedig nem tették meg, azok felelni fognak minden egyes szavukért - szögezte le a médiaszemélyiség.
Stylisttá avanzsált Kiszel Tünde?

Az olimpiára készül a sztár-DJ
Dj Dominique a napokban tért vissza Londonból, ahol egy nagysikerű bulit adott az ott élő magyaroknak. Miután köztudott róla, hogy sportfanatikus, nem tudta kihagyni a közelgő Olimpia legfontosabb helyszíneit sem.
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t
Újraforgatják A hét mesterlövészt
Vadnyugatira vált Tom Cruise: ő lehet a fő mesterlövész
Egyszerű, mégis kiváló mártás lesz belőle
Gazdagon csak paradicsommal lehet
Ezrekért "vesztegették" el
Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
Van, aki rutinból rendez, más frissen debütál
Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!

Leier: egymilliárdos ingatlanfejlesztésbe kezd Győrben
Legalább egymilliárd forintos ingatlanfejlesztésbe kezd Győr belvárosában a Leier Hungaria Kft. - jelentette be csütörtökön, sajtótájékoztatón Mártonné Baj Mária, az osztrák tulajdonú építőipari vállalkozás ügyvezető igazgatója.
EU-csúcs, gazdasági növekedés ösztönzése
Közös közép-európai javaslatcsomag
Bare International
Próbavásárlásos minőség-ellenőrzés: Budapesten lesz az európai központ
Köz, beszerzés
Négyszer annyiba kerül a Várbazár tervezése
Adóznak a divatnak a NAV-nál
A civil NAV-ellenőr nem viseli majd az új egyenruhát
Költségvetési, Gazdasági bizottság
Idén még közel felére csökkenhet a távközlési adó: 400, illetve 1400 forintra
Elnök marad
Dávid Ilona a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója

Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Szorosan összefügg a szociális helyzet és a gyógyulás a páviánok esetében. A rangidős hímek különösen gyorsan épülnek fel betegségeikből és sérüléseikből - derítették ki kutatók.
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?

Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
A Pintér Béla és Társulata a toruni Kontakt Fesztiválon szerepel Szutyok című előadásával; a lengyel közönség pénteken egy alkalommal láthatja a produkciót.
Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány
Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Vezetés közben dőlt rá
Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül
Vezetékszakadás
Csak estére áll helyre a menetrend
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est

Kitiltják a közvécékből a legyeket, csak ketten maradhatnak!
Vécénként legfeljebb két légy tartózkodhat a nyilvánoshelyeken, legalábbis Kínában, egy frissen elfogadott, ám még nem életbe lépett rendelet értelmében. Egyelőre nem világos sem a szabály betartatása, sem a besurranó többletlegyek büntetése.
Hurkot vetett, őzet aratott
Orvvadászt fogtak Nyírgyulajban: 350 ezer forintos kárt okozott
Egy nap alatt elfogták egy pilismaróti rablás tett
Alig lett magyar állampolgár, máris összeverték
Letartóztatták a kínai párost
Élve temették el az idős asszonyt, akit részegen ütöttek el
Eddig csalódottan nézegették az üres fészket
Tojással lepték meg a "nem meleg, csak egynemű" pingvinpárt
Emberölés miatt indult nyomozás
Megtalálták az eltűnt lajosmizsei nő holttestét
Vélhetően nem ütközött másik járművel
Holtan találták a kerékpárost az árokban
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:54 Képek: visszatértek a tetthelyre a kegyetlen soproni gyilkosok
- 13:48 Leier: egymilliárdos ingatlanfejlesztésbe kezd Győrben
- 13:40 Romák szegregációja - Szlovákiát bírálja az Amnesty International
- 13:29 Kitiltják a közvécékből a legyeket, csak ketten maradhatnak!
- 13:19 Közös közép-európai javaslatcsomag
- 13:13 Ma van az eltűnt gyerekek világnapja
- 13:02 Elhunyt Bárdos Tamás rákkutató
StarjobsIngatlan tanácsadó
Otthon CentrumIndkøber
Risskov AutoferienTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.24 13:29
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 13:27
- Orbán: Magyarország gondolkodásmódot váltott2012.05.24 12:54
- Öt napot kapott a Mal2012.05.24 12:54
- Alig lett magyar állampolgár, máris összeverték2012.05.24 12:50
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter





