Andi már nagyon szeretne gyermeket
Már a Benkő-baba neve is megvan!
Nem sürgeti a párját a lantművész csinos választottja, de ő úgy érzi, már eljött az ideje a gyermekvállalásnak - Benkő Dánielnek az új baba lenne a harmadik, Andreának viszont még nem született gyermeke.
Benkő Dániel és újdonsült felesége, Kovács Andrea 
A lantművész tizennyolc évente "szórja el a magvait" - Benkő Dánielnél ismét eljött az évforduló, ezért is határozott úgy, hogy feleség-keresésbe kezd, és újabb gyermeket is szeretne. A szerelem ma még erősebb Dániel és választottja, Andrea között. A távolság sem akadályozza meg őket, ha nincsenek együtt, telefonon beszélnek minden nap.
Andi már nagyon szeretne gyermeket Benkőtől, de nem sürgeti a dolgot. Ez viszont nem könnyű, hiszen 34 éves, és tart tőle, hogy lassan kifut az időből. Andrea már a baba nevét is tudja. Ha fiú lesz, Dánielnek, ha lány, Nórának vagy Emmának hívják majd.
Andi felháborodott azon a cikken, amely azt elemezgette, hogy fogamzásgátlót szed, hogyan lesz így gyerekük. Elmondta: 8 éve használja a gyógyszert, de természetesen ha Dániel áll a gyermekáldás elé, azonnal abbahagyja - mondta el az Epizódnak "Benkőné".
Benkő Dániel a feleség-kereső műsor után bevallotta, bizony megfordult a fejében a show alatt, mi lesz, ha minden jelöltet elriaszt magától, és a végén menyasszony nélkül marad.
Szerencsére azonban nem így történt: a fináléra két hölgy is igen közel került a szívéhez. A tápiószecsői fodrásznő, Edit és a Szlovákiában élő Andrea szíves-örömest lett volna a felesége.
Benkő nem titkolta, igen nehéz döntést kellett hoznia a műsor végén, hiszen mindketten a szívéhez nőttek, de végül odaállt a templomban Edit elé, és közölte vele, hogy Andit választja.
A szőke fodrásznőt igencsak megviselte a dolog. Később elárulta, a templom kapujáig még tartotta magát, de ott eldobta csokrát, és sírva fakadt. Úgy hírlik, Editnek azóta saját műsort terveznek, hogy a bevállalós fodrásznőnek férjet keressenek.
Benkő Dániel volt ara-jelöltjei egyébként nem mindenkinél örvendenek népszerűségnek, mióta kijöttek a villából. Előfordult, hogy vadidegenek támadták le őket káromkodva az utcán.
Az ötgyermekes, szőke Yvette például így járt egy budapesti bevásárlóközpontban, Editnek azonban a kamasz lányát ütötték meg egy buszmegállóban...
Benkő durván megalázta egykori szerelmét?
Kapcsolódó írások:
- Benkő duzzadó testét mutogatná - de csak igényesben!
- Benkő Dániel: Az országnak szüksége van rám!
- Kiszel Tünde: Nem feküdtem le Benkővel!
- Benkő Dániel szakszerű f...szverésre tanítana
- "Ribanc!" - Ordítva támadták meg Benkő Yvettjét!
- Benkő Editje: A fél falu kiakadt rám
- Összerugdosták Edit 14 éves lányát - a Benkő-show miatt

Képek - Szakadó eső kísérte Brad Pittet, és az esküvő is csak tolódik
Négy napja szakadatlan zuhog az eső Cannes-ban, még Brad Pitt A kegyes halál című filmjének bemutatójára sem állt el az égi áradat a francia városban. Az újságírókat azonban ennél is jobban érdekelte a színész esküvőjének dátuma.
Lángoló ház ejtette foglyul a zordon orvost
Mindenki meghalt: eltemették Doktor House-t is
Kiváló görög salátarecept
Sült is, fokhagymás is, de mégicsak padlizsán
A Sparkle című filmet augusztusban mutatják be
Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték

Milliók éheznek Jemenben
Több nagynevű nemzetközi segélyszervezet szerdán, a "Jemen barátai" elnevezésű rijádi találkozó megnyitóján kijelentette: legalább 10 millió embernek - a népesség körülbelül 44 százalékának - nem jut elég ennivaló, és a gyermekek egyharmada súlyos alultápláltságban szenved Jemenben.
John D. Rockefeller 1937. május 23-án hunyt el
Hetvenöt éve hunyt el a világ első milliárdosa
Razzia a fővárosi ügyvédeknél
NAV: a "jog doktorainak" hatvan százaléka nem adott nyugtát
Dolgozik az útmutatásokon a kormány
Megnyílik a kínai energiaipar a magántőke előtt
Maradtak nyitott kérdések a jegybanktörvény körül
Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra

Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Ha nincs hajunk, nagyobb az esélyünk a prosztatarák kialakulására? Egy új tanulmány összefüggést talált a két dolog között.
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...
Napi horoszkóp - 2012. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A nők várható élettartama hosszabb
Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"

Gyermeknapi programok Budapesten
Animációs filmekkel, koncerttel, gyerekrajz- és játékkiállítással, kézműves foglalkozásokkal, mesékkel, játszóházzal és vásárral várják a gyerekeket szombattól Budapest több helyszínén.
Jubileumi kiállítással ünneplik
Ötszáz éves a Sixtusi Madonna
Gyulay Endre megyés püspök szentelte fel
Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete

Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Példa értékűnek is nevezhető az a rendőrségi eljárás és bírósági ítélet, ami egy ittasan vezető és emiatt balesetet okozó szlovák állampolgárral szemben folytatott le a hatóság. A taláros testület többek között két évre eltiltotta a vezetéstől a sofőrt.
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt

Fiatal betörőbandát fogott a rendőrség Abán
Három fiatalkorú fiút fogtak el a körzeti megbízottak kedden kora délután Aba területén. A fiúk, miután egy betörés közben megzavarták őket, a kerítésen átugrálva menekültek.
Eugene Polley 96 évet élt
Power off: a feltaláló elment, a távirányító itt maradt
Kigyulladt egy földszinti lakás
Tűz a XI. kerületben: meghalt egy idős férfi
Harry Pottert is megzselézte
Mona Lisa, te cukorfalat...! - Ehető képeket készít a művész
Cipőt se vett, végül meztelenre vetkőzött
18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:25 Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken
- 11:15 Bevándorlás-ellenes összecsapások Görögországban
- 11:08 Fiatal betörőbandát fogott a rendőrség Abán
- 10:59 Sikeres orosz kísérlet új ballisztikus rakétával
- 10:47 Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
- 10:38 Milliók éheznek Jemenben
- 10:30 Hetvenöt éve hunyt el a világ első milliárdosa
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Hetvenöt éve hunyt el a világ első milliárdosa2012.05.23 11:18
- Júliustól a neten is követni lehet a kórházi várólistákat2012.05.23 11:00
- Továbbra sem egyértelmű Románia álláspontja Nyirő József újratemetését illetően2012.05.23 10:13
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 09:40
- Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól2012.05.23 09:19
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



